banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A részvételi színház lengyel hagyományát mutatja be Erdélyben a Shoshin

Novemberben és decemberben online programokkal folytatódik a Találkozás terepe. A kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület sorozatának részeként négy szeminárium és filmvetítés is várja az érdeklődőket.

A Találkozás terepe projekt november és december folyamán megvalósuló A szabadság művészete – színházi és performatív tevékenységek a lengyelországi szociális terekben gyűjtőnév alatt szervezett online programsorozata négy szemináriumot és egy dokumentumfilm-vetítést foglal magába. Az év végéig tartó széria központi témáját az alternatív terekben történő kulturális és közösségi aktivitás lengyel társulatok és művészek által kifejlesztett módszerei képezik, amelyek gazdag hagyománnyal rendelkeznek. Így a projekt a befogadás, a sokszínűség és a tolerancia előmozdításának eszközeként funkcionáló színházat kívánja vizsgálni, célja pedig gyarapítani a nyilvános terekben történő előadóművészettel kapcsolatos ismereteket a romániai szakemberek, diákok és a nagyközönség körében.Fotó: Orbán Eszter

A társadalmi változások és a közjó érdekében végzett művészeti tevékenységek egyre elismertebb módszerévé válik napjainkban az úgynevezett részvételi művészet és a részvételi színház. Az ilyen típusú művészeti beavatkozások célja, hogy teret biztosítsanak a legkülönfélébb emberek önkifejezési vágyainak, származástól, társadalmi és gazdasági helyzettől, nemtől, nemzetiségtől, kortól és egészségi állapottól függetlenül. A részvételi művészet ötvözi az esztétikai lehetőségeket a demokratikus és befogadó közösség építéséhez elengedhetetlen értékekkel. A projekt november 12-i webinárján Agata Siwiak és Jaroslaw Siejkowski fogyatékkal élőket, időseket és gyerekeket bevonó részvételi művészeti projektekről készült esettanulmányokat mutat be, valamint elemzésre kerül a hasonló típusú kreatív, szociális-művészeti tevékenységek oktatási dimenziója is. Az előadás lengyel nyelven, román szinkrontolmácsolással követhető a Shoshin Színházi Egyesület, valamint a Találkozás terepe Facebook-oldalán a kezdés előtt közzétett Zoom-linken.

A sorozat folytatásaként a november 19-i online szemináriumon Barbara Prądzyńska, az Art Junction Alapítvány tagja mutatja be roma fiatalokkal, valamint bevándorlókkal és menedékkérőkkel végzett munkáját, majd november 20-án Zbigniew Olkiewicz, az Akademia Ruchu (Mozgás Akadémia) alapító tagja beszél a lengyel színházi csoportosuláson belül kifejtett tevékenységéről, előadását pedig Andrzej Sapija 2006-os dokumentumfilmje követi az 1973-ban alapított legendás társulatról.

November 26-án a nemzetközileg elismert Teatr Węgajty társulat tagjai mutatják be a '90-es évek eleje óta falvakban és kisebb közösségekben végzett munkájukat, a projekt zárásaként pedig december végén ismét Kolozsvárra érkezik Zbigniew Olkiewicz és Jaroslaw Siejkowski, hogy elkészítsék a nyáron bemutatott utcai etűdök stúdióváltozatát, új résztvevőkkel bővítve az akkori csapatot. Az így elkészült előadást december 30-án szintén online láthatják az érdeklődők.Fotó: Tóth Helga

A Találkozás terepe projekt célja a kezdetektől változatlan: főképp lengyel mintájú szabadtéri, illetve társadalmi-közösségi színházi módszerek révén közelebb hozni az emberekhez a közterületeket, kulturális vonatkozásban közösségeket élénkíteni, illetve hozzájárulni a szabadtéri művészet népszerűsítéséhez. Mindezt különféle programok és kezdeményezések által valósítja meg, amelyek összesítésére a napokban elkészült a projekt saját Facebook-oldala is Terrain of Meeting néven, így a továbbiakban egy helyen lesz elérhető az eddigi tevékenység áttekintése, valamint a várható online szemináriumok, közvetítések további részletei és információi egyaránt.

A Találkozás terepe programot a Shoshin Színházi Egyesület a lengyel Art Junction Alapítvánnyal közösen valósítja meg a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága (AFCN), az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI), valamint az Independent 2017-2022 nevet viselő program támogatásával, utóbbi az Adam Mickiewicz Intézet Kulturális hidak (Cultural bridges) elnevezésű finanszírozási tervének része. A Találkozás terepe a Bukaresti Lengyel Intézettel, a BBTE Színház és Film Karral, valamint kolozsvári független színházakkal és civil szervezetekkel (Made in Pata Rât Egyesület, Váróterem Projekt, Magic Puppet) együttműködve valósul meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?