Értékmentés, találkozás, emlékezés hármas céljával szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya az ipartörténeti előadássorozat 15. fórumát a Kolozsvári Magyar Napokon 2023. augusztus 15-én. A EME-székházban zsúfolásig telt a terem, ahol a Clujana cipőgyár egykori alkalmazottjaitól kezdve fiatal érdeklődőkig mindenki kíváncsian figyelte, hogyan elevenedik meg egy jobbára letűnt korszak.

„Sok negatív vetülete volt az iparosításnak, a betelepítésektől kezdve a lakótelep- és gyártelepépítésekig, de nem csak. Annak a generációnak, amely ebben a korszakban élt, ezek a folyamatok az élet szerves és meghatározó részét képezték. Gyér ismeretünk, kevés szaktudásunk van a gyári közösségek életéről, munkájáról, szakmai megvalósításaikról. Az üzemi mérnökök terveiről, szakmai megvalósításairól keveset tudunk, nincsenek hiteles forrásadataink, s azt, hogy hogyan élték meg ezt az időszakot, a személyes visszaemlékezésekből, beszélgetésekből, interjúkból, a közösségek emlékeiből, megőrzött dokumentumokból próbáljuk kibogozni, kibontani. Fontos szempont még, hogy sok magyar nemzetiségű szakember dolgozott a gyárakban, mert az iparosítás egy másik negatív vetülete miatt a kisiparosoknak nem csak a gépeiket, hanem tudásukat is beköltöztették a gyárakba, azaz alkalmazták őket. A szakemberek zöme magyar nemzetiségű, ezért is szervezzük a Kolozsvári Magyar Napok keretében az ipartörténeti előadássorozatot.” – fogalmazott Bitay Enikő, az EME elnöke, aki az előadás-és beszélgetéssorozat szervezője.

Gyűjtés és archiválás

Bitay Enikő elkötelezett ipartörténeti kutatásainak szerves részét képezi, hogy a tárgyi kultúra is szerepet kapjon. Mint kifejtette: az ipartörténeti kutatáshoz az adatok gyűjtését az Erdélyi Múzeum-Egyesület több síkon igyekszik begyűjteni. 2012-ben ipartörténeti előadássorozatot indított, Kolozsvár ipartörténete címmel, melynek jeligéje: „Hozz magaddal egy emléktárgyat!”. „Kolozsvár lakói közül sokan dolgoztak az iparban, ezért a kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény megfelelő fórumot nyújtott a találkozásra, emlékezésre és értékmentésre egyaránt. Az eddigi rendezvények által az érdeklődők betekintést nyerhettek a kolozsvári Gyújtógyertyagyár (Triumf), a vasúti főműhelyek (Remarul „16 Februarie”), a Metalul Roşu, az Unirea üzem, a Tehnofrig vállalat, a kolozsvári nyomdaipar, a kolozsvári bőr- és cipőgyár, a kolozsvári nehézgép-gyártó kombinát (CUG), az Armătura, a kendőgyár, a Napochim, a Mucart vállalat történetébe, a múlt évben pedig az Iris porcelángyár emlékeit elevenítették meg, múltját elemezték. Az iparkutatási program egy másik adatgyűjtő tevékenysége az interjúkészítés. A tárgyi emlékek (főleg fényképek, dokumentumok, rajzok) gyűjtésén felül, az iparban dolgozott kolozsvári (műszaki) személyiségek (mérnökök, technikusok stb.) kataszterét igyekszünk összeállítani. A cél felleltározni a figyelemreméltó, iparban tevékenykedő személyiségek szakmai eredményeit, életrajzi adataikat, bemutatni és közjóvá tenni, s egyben emlékezni rájuk, illetve tisztelni értékes szakmai munkájukat. Mindezek által feltárni, bemutatni kívánják a XX. századi Kolozsvár ipari világának igazi arculatát” – mondta Bitay Enikő.

Találkozás és visszaemlékezés

Az ipartörténeti kutatások közösségi jellege elsősorban abban nyilvánul meg, hogy felkérik az egykori alkalmazottakat, hogy hozzanak magukat egy-egy tárgyat, fényképet, iratokat és más emlékeket, hogy azokat az EME munkatársai csupán nyilvántartásba vehessék, és digitális másolatot készítsenek róluk, hogy részei lehessenek a kolozsvári ipartörténeti adatbázisnak. A gyűjtés nagymértékben hozzájárul a kolozsvári ipartörténeti kutatás forrásanyagának gyarapításához, enélkül fontos emlékek, bizonyítékok, értékteremtő személyiségek, mérnökök, közgazdászok, technikusok, szakemberek felejtődnének el végérvényesen.

A személyes visszaemlékezés és beszélgetés a másik fontos eleme ezeknek a rendezvényeknek – nemcsak azok találkozhatnak újból egymással, akik egykori kollégák voltak, hanem akár egy üzemen, gyáron belül távoli munkatársaknak bizonyultak. Néhány gyár, így köztük a bőr-és cipőgyár is hatalmas, különálló szekciókkal rendelkezett.

Mit rejtett a Clujana, és miért ment végül tönkre?

A legfontosabb kérdések és észrevételek több különböző szemszögből is felmerültek, elsők közt Kálmán László, aki a cipő-és bőrgyár vegyészeként dolgozott. „1967-ben kerültem a gyárba. Mindenféle részlege volt: mechanikai, volt saját ragasztógyára és -keverője, kasírozó egysége, festékkonyhája, kaptafagyára – mindenhova bele tudta ütni az orrát az ember és bármit el lehetett intézni üzemen belül. Én eleinte a ragasztós részlegre kerültem, így részt vehettem a termelési gyűléseken is. Ha a külföldi megrendelők reklamáltak, hogy leesett a cipő talpa, az bizony az én felelősségem volt, ezért fontos volt, hogy ott legyek és a legjobban dolgozzam" - idézte fel.

Később a vegyészi munka volt számára a legfontosabb: „Mai napig vannak visszatérő álmaim a cipőgyárral. Sokszor álmodom, hogy a ragasztó részlegen vagyok. Legutóbb egy szandálpánttal kapcsolatos problémát kellett megoldanom az álmomban – annakidején minden bőrtípusnak a szakítószilárdságát le kellett mérni, ez kutatási munkának számított.” Kálmán László nevéhez a cipőgyár történetében sok szabadalom fűződik, amelyekről oklevele is van, ezeket a résztvevők is láthatták. Négyhavi fizetésnyi prémium járt azoknak, akik szabadalmaztatható találmánnyal hozakodtak elő, bár ezek beiktatása hosszas folyamat volt, de Kálmán szerint megérte várni rá. Ő már 1989 után műszaki osztályvezetőként azt láthatta, hogy elsősorban az exportrészleg kezdett el mozgolódni a rendszerváltozás után, ők ragadták meg az alkalmat a szabadpiaci körülmények között.

A kolozsvári könnyűipari líceum egykori igazgatója, Simion Hegyi Margit festőművész és a cipőgyár alkalmazottja a könnyűipari képzés és oktatás úttörője volt – keserédes visszaemlékezéséből kiderült, hogy a jászvásári könnyűipari egyetem elvégzése után férjhez ment Emil Simion professzorhoz, majd három évig gyakorlómérnöki poszton helyezkedett el a Clujanában. Eredetileg a tervezési részlegen szeretett volna dolgozni. A gyári váltások és a férj oktatói programja nehezen volt összeegyeztethető, Hegyi áttért a tanügybe, ahol könnyűipari ismereteket oktatott – több mint 120 féle gépet kellett tudni kezelni, és akár nagyon rövid időszakok alatt is hatalmasat fejlődhetett a technika, például 1967-től 1970-ig is. „Honnan tanultam? Én az oktatásban tanultam el a román nyelvet, mivel Gyergyóditróban végeztem el még a Magyar Autonóm Tartomány idején a középiskolát. Felvettem a kapcsolatot Beke György tanár úrral Budapestről és az ő kurzusait, tankönyveit bújtam és onnan tanultam meg rengeteg dolgot. A forradalom után az elsők között harcoltam azért, hogy a szakiskolákban a magyar nyelvű oktatást is bevezethessük itthon. Ezt is el kellett temetnünk, mint a Clujanát” – mondta el az egyikor igazgató.

Mint mesélte, a legjobb és legkorszerűbb gépekkel látták el a kolozsvári szakiskolákat, külföldi kapcsolathálót alakítottak ki, maga is több tanulmányúton vett részt, aztán a szakképesítések kora leáldozóba került, így egykori diákjainak kérdésére, miszerint hová menjenek majd dolgozni, mintegy azt válaszolta: titeket is megsegít majd az isten. „Kolozsváron megpróbáltuk a sérült gyerekeket is bevonni ebbe az oktatásba, ezt a módszert a dánoktól tanultuk, akik azt mondták, hogy nem szabad elhanyagolni a speciális igényű fiatalokat sem, hiszen rengeteg mindent ők is képesek megcsinálni, létrehozni.” – szögezte le. Számára rendkívül szomorú tény, hogy annyi tudás és erőfeszítés elúszott az évek során, és szinte semmibe veszik a szakképesítést manapság.

Bizonyára ismerős Balázs László neve azok között, akik a bőrműves termékeket szeretik. A Pell-Art táskái már régóta a kolozsvári és erdélyi köztudatban megvannak, viszont Balázs is a Clujana gyárában kezdte a munkát egykor, ahol 11 évet töltött el, ebből tízet mint tervező. Szerinte a gyár azért ment tönkre és mára azért zárt be, mert a rendszerváltás után szétesett a KGST – így elveszítették a hatalmas szovjet piacot. Az exportjuk mintegy 80 százalékát egyik napról a másikra veszítették el, a külföldi megrendelés pedig akkoriban csak 1000-2000 párnyi cipőre vonatkozott, ami elenyésző a pártízezernyi mellett. Ez egy matematikailag is megoldhatatlan problémát generált, közben a szakemberek is elvándoroltak. A gyárnak hatalmas területei voltak, ezeket a cápák megcélozták, és a területek szép lassan potom pénzekért eladódtak: körülbelül 40 cég működik jelenleg a Clujana egykori területein.

Kapcsolódó

Megszűnik a legendás erdélyi cipőgyár

A csőd szélén áll a kolozsvári Clujana, ráadásul ki is lakoltatják a mostanáig használt gyárépületből.

csőd Clujana cipőgyártás Kolozsvár

Mint ismeretes, 2018-ban fizetésképtelenné vált a Clujana és csődvédelmi eljárás alá került. 2020-ra adósságainak zömét törlesztette a részvénytársaság, azonban a gondjai nem oldódtak meg. Idén nyáron, mivel ki kellett ürítenie az addig használt ingatlanokat, a cég beszüntette a termelést.