banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

„A blues az egy életérzés, egy életforma” – 75 éves Deák Bill Gyula (INTERJÚ)

Szerdán ünnepli 75 születésnapját Bill Kapitány, azaz Deák Bill Gyula, a „magyar blueskirály”. A Hey Joe, a Rossz vér, a Hatvan csapás vagy épp a legelső István a király Véres kardot hoztam című dala mind meghatározó elemei a magyar zenekultúrának. Deák Bill Gyula a Hobo Blues Band tagjaként vált ismertté, akiknek Vadászat című albuma sokak meghatározó zenei élménye volt. Születésnapja apropóján beszélgettünk vele bluesról, közönségről, tervekről és arról, hogy mi lehet a titok, ami mai napig „fiatalon tartja” a művészetét. A beszélgetés végén egy kis üzenetet is hagyott az olvasóinknak.

– Ha jól tudom, kezdetben nem zenésznek, hanem focistának készült. Hogy kötött ki mégis a színpadon?

– Elveszettem a fél lábamat 11 éves koromban. Majd bejött a beatzene Magyarországra, és elkezdtem énekelgetni. (11 évesen egy orvosi műhiba miatt amputálni kellett a lábát. A műtőorvosa ezután örökbe akarta venni, és ráhagyni mindenét, de szülei nem engedték, amelyért – saját elmondása szerint – azóta is hálás–szerk.)

– Miért éppen a blues?

– A blues az eleve egy életérzés, egy életforma. Hatan laktunk egy szobában, nem volt akkor még kád, hanem egy lavórban mosdottunk. A folyosó végén volt a vécé, és hát nem volt kellemes a hidegben kijárnia toalettre. Aki nem szenvedett, nem kapott eleget az élettől, az nem is tudhatja, hogy mi a blues. Hogy ha nem élt át nehéz időket, nem tudja, hogy mi az, hogy egy zsíros kenyér vagy egy alma karácsonyra, az nem is tudhatja, mi a nélkülözés, így nem is értheti a bluesnak a legmélyebb lényegiségét.

Fotók: Deák Bill Gyula/Facebook

– Ön először a Hobo Blues Band tagjaként vált ismertté. Hogy kezdődött ezután az egyéni pályafutása?

– A Hobo Blues Banddel figyeltek fel rám, ott játszottam hat évig, és akkor szerintem az volt a legnépszerűbb zenekar Magyarországon. Ennek ellenére azt hiszem, a még nagyobb nézőközönség az István a királyban ismert meg. Ahogy eljöttem a Hobo Blues Bandtől, kijött az első nagylemezem, a Rossz vér, ami szerintem Magyarország egyik legjobb lemeze a mai napig. És hát így kezdődött az én szólókarrierem.

– Hogy érzi, mi tartja ennyire fiatalon a bluest és az ön dalait?

– Nagyon jó szövegíróim voltak, nagyon jó a zene, és a zenészkollegák is. Szólnak a dalok valamiről. A lényeg az, hogy az ember hiteles tudjon maradni. Én nem adtam el magam senkinek és semminek, és ez az, ami érdekli az embereket: jó zene, jó szöveg és hitelesség.

– Mit gondol a fiatal zenészgenerációról?

– Nem nagyon foglalkozom velük, de néha azért meghallgatom őket. Megcsinálták az egyik dalomat is, van a mostani fiatal generációból az egyik fiatalember, Dzsudló, aki elkészítette a Rossz vér feldolgozását. Hát, nem tartom vele sem különösebben a kapcsolatot, de most lesz egy koncertem november 18-án, és mondta, hogy el akar jönni, én pedig várom.

– Mi a helyzet a hallgatósággal? Hogy látja, a fiatalabb generáció is jár ezekre a koncertekre?

– Az az igazság, hogy jár oda mindenki. Fiatalabbak, középkorúak és idősebbek is. Örülök nekik. Tudják kívülről a szövegeket, éneklik is, és ez nagyon nagy dolog. Pedig hát mikor ezek a dalok már slágerek voltak, sokan még meg sem születtek.

– Mire a legbüszkébb az elmúlt 75 évből?

– Arra, hogy szeretnek az emberek.

– Mi adja Önnek a legnagyobb erőt, motivációt?

– Még mindig a szeretet. Fiatal zenészekkel játszom, és hát nagyon örülök neki. Mind kőbányaiak, és itt végeztek Póka Egonnak az iskolájában. Én boldog vagyok, hogy együtt játszunk. Ők adnak erőt. No meg a közönség szeretete, az nagyon sokat számít. És hát most is voltunk Nagybányán és Temesváron, és nagyon jó koncerteket adtunk, szóval nagyon remélem, hogy jövőre tudunk menni Kolozsvárra is.

– Ezek szerint a közönség elismerése számít igazán, nem pedig a szakmáé?

A szakma az egy érdekes dolog… Elismernek vagy nem ismernek…az az ők dolguk. Nekem sok barátom van, és sok irigyesem is, úgyhogy teljesen mindegy. A közönség a lényeg, ők mindig sokat számítottak. Ők repítettek fel a csúcsra, ahol most vagyok. Ők segítettek. Mikor kórházban voltam, akkor is nagyon aggódtak és sokan érdeklődtek. Nekem a közönség és a család a legnagyobb erő és motiváció, ők azok, akik igazán számítanak.

– Mik a jövőbeli tervek?

– Most elkészült egy nagylemeznyi anyag, ami fel van véve nagyjából, és van egy lemeznyi szöveg, amit jövőre szeretnék felvenni. Ki szeretnék jönni egy új albummal, aztán persze koncertezni mindenhol, ahol lehet, és amíg az egészségem engedi, addig énekelni, menni Erdélybe, Felvidékre, mindenhová, ahová csak lehet.

– Külföldi koncertek vannak kilátásban?

– Jártam már Spanyolországban, Hollandiában, Dániában, Németországban. Mostanában nincsenek ilyenek, de hát ez van. Viszont én nagyon sok külföldi előadóval játszottam együtt, olyanokkal, mint Chuck Berry vagy a Brian Adams, és ez egy nagyon jó dolog. És hát én nem vallottam sehol szégyent. Szerették, tisztelték azt, amit csináltam.

A 75 éves Deák Bill Gyula tehát számos tervvel indul neki a 76. életévének, és mint mondta, bízik benne, hogy jövőre újra Erdélybe jöhet, és koncertezhet Kolozsváron. Búcsúzásként egy kis üzenetet is ránk bízott: „Üdvözlöm minden barátomat ott Kolozsváron, és Erdélyben. Jöjjenek a koncertekre, mert nem fognak csalódni. Ölelés mindenkinek! Hajrá, Fradi!”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?