A Házsongárdi temető koronája a frissen felújított Mikó-kripta

Felavatták a kolozsvári Házsongárdi temetőben levő Mikó-kriptát pénteken a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. Az 1863-ban épült országos emlékmű felújítása öt évig tartott. Az ünnepélyes avatón Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldotta meg az épületet.

A Kolozsvári Magyar Napok programpontjaként avatták fel péntek délben a Mikó-Rhédey kriptát a Házsongárdi temetőben. Bár az építését Mikó Imre kezdeményezte, a gróf és felesége nem itt, hanem egy közeli gránitobeliszk alatt talált végső nyughelyet. A sírépület a Házsongárd Alapítvány kezdeményezésére a magyar kormány és a Castellum Alapítvány védnöksége alatt szervezett jótékonysági bálnak köszönhetően újult meg.

Fotók: a szerző felvételei

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hálaadó ünnepi beszédében kiemelte: egy ilyen kripta felújítása pontosan olyan nehéz és költséges lehet, mint egy templom felújítása, csupán annyi a különbség, hogy a templomaink mögött még mindig ott van az élő gyülekezet, aki áldozatot hoz azért, hogy Isten háza megújulhasson. „A Házsongárdi temetőben azok a sírok, műemlékek, emlékek azért vannak különleges helyzetben, mert az a család messze van, vagy már talán nincs is mögötte, hogy ezt meg tudja tenni. De ma itt áll egy közösség, ami úgy járult ide, mintha a saját templomát, saját házát újították volna meg. Ez annak köszönhető, hogy voltak olyan emberek, akik ugyanúgy, mint tekintettek rá, mint a saját házukra, saját templomukra, hogy ezt nem szabad veszni hagyni, mert ezzel üzenni fognak mindazoknak, akik ide eljönnek” – jelentette ki.

László Attila kolozsvári főesperes-plébános, szerint Házsongárdi temetőben nyugvó őseink az életet hirdetik még holtukban is, és az életnek az erejét adják át akkor, ha figyelünk rájuk, akár úgy, hogy gondosan vigyázzuk, őrizzük emléküket és nyugvóhelyüket.

A Mikó-Rhédey kripta felújításának folyamatát Brendus Réka, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője is végig nyomon követte. Ünnepi beszédében elmondta, Mikó Imre emberi mivoltának teljességéhez szükség volt arra, hogy céltudatos, tervező, építő államférfi alkatához az érző magánember jelleme társuljon. „Az erdélyi, romániai magyar közösség jelenkori története számtalanszor bebizonyította, hogy csak következetes párbeszéddel, a jogok fokozatos bővítésével, illetve azok érvényesítésével intézményi és közösségi építkezéssel lehet tartósan előbbre lépni” – jelentette ki. Csöndben és halkan munkálkodva tekintsünk a jövőbe úgy, hogy minden pillanatban ismerjük fel és éljünk az adódó lehetőségekkel, legyenek azok politikai, gazdasági vagy közösségi eszközök – tanácsolta a főosztályvezető.

Brendus Réka, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője

Az avatón felszólalt Betegh Katalin is, aki aktívan hozzájárult a kripta restaurálásához a Castellum Alapítvány védnöksége alatt általa szervezett jótékonysági bállal. Az adományok segítségével vált lehetővé a kripta ez évi befejezése. Betegh Katalin elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy hozzájárulhatott a kripta megújulásához a jótékonysági bállal, melyen közel kétszáz embert buzdított arra, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Házsongárd Alapítvány értékmentő tevékenységét.

Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városának képviseletében Nagy Zoltán megyei tanácsos szólalt fel, elmondta Mikó Imre betölti a városa főterét és óvja az általa alapított gimnáziumot. „A Székely Mikó Kollégium meghatározza megyeszékhelyünk központját, számtalan generációt hatott át a Mikó szellemiség, amely megannyi jeles személyiséget adott a városnak, a megyének, Székelyföldnek, a Kárpát-medencének és az egész világnak” – mondta. Hozzátette, Mikó Imre egy olyan államférfi volt, aki tenni akart valamit, nem csupán lenni valaki. Vagyonát és társadalmi helyzetét szülőföldje felvirágoztatására fordította, és nem tért le erről az útról akkor sem, amikor életét megannyi személyes tragédia övezte. „Maradandót alkotott Zabolától Sepsiszentgyörgyön át Kolozsvárig, amelynek gyümölcseit mai érezzük, élvezzük” – mutatott rá.

 Nagy Zoltán Kovászna megyei tanácsos

A kétszintes, neogótikus kriptát 1863-ban fejezték be, mintegy megkoronázva a fél évezrede létező Házsongárdi temetőt – jelentette ki Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke. Elmondta, a Mikó-Rhédey sírépítmény országos védettségű műemlék, ezért nem lehetett avatatlanul hozzányúlni, ezért késlekedett az épület felújítása, amelyet 2019-ben kezdtek el és 2023-ra készült el. Az alapítvány elnöke köszönetet mondott az építészeknek, restaurátoroknak, akik kiváló munkájukkal hozzájárultak a kripta restaurálásához. „A helyreállítás nemcsak egy építmény felújítása, hanem közösségformáló és közösség összetartó ereje is van” – mutatott rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?