Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Akadémia első fogyatékos tagja, a Magyar Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke volt a XIV. Kolozsvári Magyar Napok csütörtöki napjának egyik kiemelt vendége. A Magyar Főkonzulátuson tartott előadása után állt a Maszol rendelkezésére.

- Önkéntelenül is belehallgattam az előadás előtt a Killyéni András sporttörténésszel folytatott magánbeszélgetésébe. Innen tudtam meg, hogy nem először járt Kolozsváron.

- Igen, igen. Hát most már még egyszer, lassan olyan, mintha hazajönnék. Rövid időn belül ez immár az ötödik alkalom.

- Mi fogja meg leginkább a városban?

- Egyrészt az emberek kedvessége, másrészt az egész város. És hát megmondom őszintén, hogy pillanatok alatt nagyon sok ismerősöm és barátom lett itt. Emellett van a városnak egy olyan miliője, amit az ember, mielőtt meglátogatná, csak elképzelni tudja.

- Az mikor volt, mikor járt először Kolozsváron?

- Tavalyelőtt, amikor az Ebihalak (egy kolozsvári magyar úszóiskola – szerk. megj.) meghívtak. Amit ők kitaláltak nagyon-nagyon példaértékű. Amiben tudom, segítem és támogatom a munkájukat.

- Ez jellemzően milyen formát ölt? Szakmai segítséget is nyújt az Ebihalaknak, vagy „csak” mint példakép jön el találkozni a gyerekekkel?

- Emelem a kalapomat az itt élő emberek előtt, mert egyrészt itt maradtak, másrészt itt akarják megmutatni azt, hogy mi a magyarság. Azokra az emberekre vagyok a legbüszkébb, akiknek van nemzeti öntudatuk és helyben próbálják nyújtani a legjobb tudásukat. Ha valaki egy bizonyos élethelyzet, vagy bármi miatt elmegy az országából, az már kevesebbet tud tenni a helyi közösségért, kevésbé tudja hitelesen képviselni az itteni embereket.

Valóságos csodának tartom, amit Zoliék (Török Zoltán, az Ebihalak egyik alapítója – szerk. megj.) tesznek az Ebihalaknál sportoló gyerekekkel. Egyfelől nagyon komoly érték, hogy megszerettették a gyerekekkel a sportot, szerintem ennél nagyobb ajándék nincs a szülő számára. Másfelől azt odafigyelnek arra, hogy a gyerekek a saját anyanyelvükön, „ magyarul ússzanak”.

NÉVJEGY: Becsey János
Bár születés utáni komplikáció miatt megbénult a jobb oldalára, gyerekként az épekkel együtt vízilabdázott a BVSC-ben, mielőtt edzői tanácsra, 16 esztendősen visszaváltott az úszásra, hogy két évvel később, élete első világbajnokságán, 1986-ban rögtön aranyérmet szerezzen 100 méteres mellúszásban.
Két évvel később 200 vegyesen lett bronzérmes a szöuli játékokon, majd a kilencvenes évek első felében páratlan sikersorozatot produkált: 1990-ben öt érmet, közte három aranyat hozott a vb-ről, 1991-ben Európa-bajnok lett, míg 1992-ben Barcelonában 50 és 100 gyorson lett paralimpiai bajnok világrekorddal, 100 mellen pedig bronzérmes.
Atlantát, a pontszerző helyeket csalódásként élte meg, egy időre abba is hagyta az úszást, később azonban visszatért. Sydneyben, a 200 vegyesen szerzett bronzzal bebizonyította, hogy még mindig az élmezőnyhöz tartozik.
A válogatott vezetőedzőjeként tett rengeteget a paraúszásért, ezért és eredményeiért számos elismerésben részesült, így megkapta az Arany érdemkeresztet, majd a tisztikeresztet, a Kemény Ferenc-díjat és a Csik Ferenc-díjat is . Teljesítményei elismeréseként beválogatták a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé.

- Mesélte, hogy négyévesen ment le először az uszodába. És hogy ebben édesapjának volt kikerülhetetlen érdeme, mert az akarta, hogy „a fiúnak legyen akaratereje”. Visszatekintve mit tudna ajánlani a hasonló cipőben járó szülőknek?

Azt látom, hogy a szülők mindent megpróbálnak megadni a gyerekünk, ami alapjában jó dolog. Ezzel viszont elvesszünk a gyerekünktől a önállósodás, a fegyelem lehetőségét, azt hogy tudjon küzdeni bizonyos élethelyzetekben. Ez különösen igaz lehet a fogyatékos gyereket nevelő szülők esetében.

- Az előadása egyik kulcsgondolata volt, hogy a fogyatékos gyereket nevelő szülők mindent megtesznek azért, hogy integrálják gyereküket, és nem akarják, hogy a fogyatékosság kísérje őket életük során. Számukra mit tudna javasolni? Van egy olyan képlet, ami alapján előnyt lehet kovácsolni a fogyatékból?

- Igen, csak, amint mondtam, aki a gyereke integrálását vette a fejébe, annak ez nem járható út.  Aki pedig marad a fogyatékosok számára kiépített intézményrendszerben, ott meg az a probléma, hogy a legtöbb szülő még a széltől is óvni próbálja a gyerekét, nem engedi a benne rejlő potenciált, tehetséget kibontakozni.  

- Evezzünk egy kicsit a sportosabb vizekre. Hogyan épül fel egy parasportoló napja? Hasonló az épekéhez? Ugyanazt az edzéstervet kell végighajtania?

 Igen. Maga az edzés minősége és az edzés mennyisége majdnem az épekéhez hasonló. Egyetlen egy dolog kivételével, a parasportolók esetben nagyon fontos eltalálni azt a határt az edzéstervben, ami még a fejlődést szolgálja. Jómagam cerebrál parézisban szenvedek, tehát központi idegrendszer sérült meg a születésemkor. Nekem nagy szerencsém volt abban, hogy az edzőim partnerként kezeltek, kialakult az a bizalom, ami elengedhetetlen feltétele a sikernek.

- Magyarországon mekkora tömegbázisa van a parasport mozgalomnak, tehát hogy a sérült fiataloknak körülbelül hány százaléka sportol. És hogyan lehet ezt a százalékot javítani?

- Mindig azt mondom, hogy a legnagyobb ajándék, amit a Jóistentől kaphatunk, hogy egészséges gyerekünk szülessen. Ezért én annak örülnék a legjobban, ha minél kisebb lenne a „tömegbázisunk”. Ugyanakkor felmérések azt is kimutatták, hogy az esetek zömében a fogyatékos fiatalok a társadalom perifériáján élnek. Mert általában ugye, ha mondjuk nagyon súlyos a gyerek, akkor az anyuka otthon marad, és csak az apuka dolgozik. Még ennél is súlyosabb a helyzet, ha ezek a gyerekek csonka családban nőnek fel, mert valamelyik szülő nem tudta feldolgozni a helyzetet.

Nálunk az apám képviselte a drákói szigort, ő volt az, aki hajtott, vitt előre. Az anyám meg mindentől védett, állandóan ott sírdogált velem, ők így kiegészítették egymást. El kell ismernem, hogy apám a maga ambíciós hozzáállásával sok mindenben megelőzte a korát: emberileg is, meg anyagilag is minden elkövetett, hogy maximálisan segítse az életutamat.

- Az előadásban mesélt arról, hogy milyen anyagi juttatásokban részesülnek a parasportolók. Engem most inkább az érdekelne, hogy társadalmi, emberi szinten mekkora becsülete van egy paralimpiai bajnoknak?

Erről nagyon szívesen és büszkén beszélek. Ugyebár két nap múlva (szombaton – szerk. megj.) kezdődik Budapesten az atlétikai világbajnokság. Paralimpiai bajnokként és a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnökeként büszkén számolhatok be arról, hogy az olimpiai bajnokokkal egy szinten kezelnek minket.

- Jól tudom, hogy mai napig aktív sportoló?

Úgy vagyok aktív sportoló, hogy egy héten négyszer lejárok úszni. Emellett a zsidó vagy zsidó származású sportolók számára létrehozott Maccabi világjátékokon képviselem Magyarországot. 2019-ben, amikor Budapest rendezte a Makabit, a váltóval érmet is nyertem.

- Van-e, és ha igen, akkor milyen típusú kapcsolat van intézményes szinten a magyar és a román parasport között?

A Covid nagyon sok mindent megváltoztatott, de a világjárvány előtt rendszeresen jártak hozzánk a magyar bajnokságra a román paraúszók.

- Még egy utolsó kérdés. Mire számítsunk Párizsban a magyar paraúszók részéről?

- Két lányban biztos vagyok. Pap Bianka és Konkoly Zsófia egyértelmű aranyesélyes, ők mindketten megvédhetik a Tokióban szerzett bajnoki címüket.