Lelőtték a moderátori feladatokkal megbízott Tóth-Gödri Iringó poénját a Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain című kiállítás megnyitójával összekötött pódiumbeszélgetésre összegyűltek, ugyanis az eseményre megtelt a Szabók bástyája konferenciatere, nem voltunk „családias hangulatban”, ahogy a falusi focipályák körül szokott lenni a közönség. A XIV. Kolozsvári Magyar Napok első sportos tematikájú eseményén Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója és Péter László sportszociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója járta körül azt, hogy honnan és hova tart tájainkon a vidéki labdarúgás a 21. Században.

A falusi, vidéki foci feltérképezése régi szenvedélye Csillag Péternek. A Nemzeti Sport újságírója 2015-ben kezdett el egy Hátsó füves sorozatot a lap hasábjain, mert – mint fogalmazott – hiányérzete volt. Olyan településekre akart eljutni, amelyekre általában egy-egy sort szántak a megyei bajnokságok eredményeit ismertetésekor, és amelyekről „csak akkor írtunk többet, ha megverték a bírót”.  Hozzátette: célja volt megadni a tiszteletet, rászánni az időt a munkára, ne csak olyan jópofizó, felszínes riportot közölni az egyes települések fociéletéről. Mesélt munkamódszeréről is: rendszerint már csütörtökön elutazott a meccse helyszínére, hiszen kellett két-három nap ahhoz, hogy felvegye a falu ritmusát. Rendszerint reggel nyolctól este tízig folyamatosan interjúzott, az emberek kézről kézre adták. Volt olyan, hogy az a polgármesterrel horgászás közben beszélgetett, vagy ebédet vitt ki időseknek az edzővel, aki önkormányzati alkalmazottként dolgozott.

Csillag Péter rendkívül fontosnak tartotta, hogy a sorozaton dolgozó tíz fotóriporter is látta a téma jelentőségét, magáénak érezte a témát, így a cikkeket kísérő fotók önmagukban is megállják a helyüket.

A Szabók bástyájában megrendezett beszélgetésnek amúgy épp ezek a fotók adtak alkalmat. Az évek során felgyűlt képanyagban fantáziát látott Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, és több mint két éve folyamatosan színen tartott időszakos kiállítással adnak betekintést a falusi futball világából.  Ebből az anyagból jutott el most egy válogatás a KMN-re.

Tóth-Gödri Iringó kérdésére Csillag Péter elmondta, nagyon hálás a vidéki labdarúgásról írni, mert könnyebben megragadható a hétköznapi valóság és a foci közötti kapcsolat, mint egy nagy világeseményen. „Délelőtt hentes, délután jobbszélső” – emlékezett egyik interjúalanyára.

„Azt mondjuk, hogy foci egy van. Ez egy egyetemes társadalmi, kulturális jelenség” – indította felszólalását Péter László sportszociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója. De aztán rögtön hozzátette, hogy a labdarúgás mindig és mindenhol a helyi emberek igényeihez igazodik.

Mint mondta, „faluhelyen sajátos dolgok történnek”, egy-egy települése baromi fontos tud lenni  a foci, sok helyen ez magát az életet, a közösség fennmaradását is jelenti. Péter László szerint a vidéki foci attól szexi, hogy egy kicsi másképpen működik, mint a profi, mediatizált látványsport. „Késeltetve kerülnek be azok az elemek, amelyek a pénz képbe kerülésével rátették a kezüket a profi sportra” – tette hozzá.

A BBTE oktatója felvázolta a vidéki labdarúgás fejlődési görbéit. Tájékoztatása szerint a labdarúgás sokáig városi élet velejárója volt, a ’60-as évekig Romániában nem beszélhettünk falusi fociról. Ennyi időre volt szüksége a kommunista rendszernek, hogy betörje, legyarmatosítsa a vidéket. Ekkor jelentek meg a vegyesbolt és a kétemeletes tömbházak mellett a focipályák is faluhelyen, s olyan csapatnevek – Lendület, Akarat - amelyek sok helyen ma is léteznek.

A 1990 és 2000 között beállt az agyhalál, minden szinten mélyzuhanás következett be, de aztán az ezredforduló után robbanásszerűen beindult a privát sportszektor. Időközben újraindult az állami finanszírozás is és lassan-lassan kezd fejlődni a közösségi sportszektor is.

Csillag Péter a magyarországi helyzetet ismertette. Mint mondta, jelentős összefüggést lát a falusi iskola, templom és foci sorsa között. „A közösségi élet visszahúzódása, csökkenése többféle módon is megnyilvánul” - mondta. Szerinte Magyarországon a lehetőségek hiányára senki se panaszkodhat manapság, hiszen számos pályázási lehetőség áll rendelkezésre. Aki a lehetőségeket jól meglovagolja, az a külsőségeket tudja fejleszteni. Viszont a pénznek van egy visszaütője, torzul a helyiek hozzáállása a saját focijukhoz. Már nem érzik annyira a magukénak, hogy átvegyék a stafétát, amikor elfogy a pályázati pénz, ezért sok helyen pillanatok alatt szétesik a kártyavár.

Arra a kérdésre, hogy lát-e különbséget a magyarországi és erdélyi vidéki labdarúgás között, Csillag Péter elmondta, Erdélyben még fellelhetők olyan hagyományos elemek, amelyek Magyarországon már kivesztek. „Magyarországon már elveszőben a közösségi érdekért való munka, így a pálya önkéntes megvonalazása, a meccs utáni közös bográcsozás is ritkaságszámba megy.