Hangsúlyos magyar jelenléttel zajlik a hazai formatervezés legjelentősebb eseménye

Három kiállítással vesz részt a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a 6. alkalommal megszervezett Romanian Design Weeken, amely május 28-ig tart – közölte kedden a Balassi Intézet bukaresti központja. A központ szervezésében a MOME immár három tanszéke lesz jelen külön kiállítással a formatervezés hetén, adta hírül az MTI.

A hazai formatervezés legjelentősebb éves eseménye keretében lesz látható a Future Traditions kiállítás a Balassi Intézet székhelyén, a Download Design a bukaresti Petőfi Házban, valamint a MOME Graphic Design Diploma tárlat a Ion Mincu Építőművészeti és Urbanisztikai Egyetem kiállítótereiben. A kedden, szerdán és csütörtökön megnyíló kiállításokat szakmai találkozók és prezentációk egészítik ki.

Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a hangsúlyos magyar jelenlét annak köszönhető, hogy tavaly nagy sikere volt a MOME Mercedes Design kiállításának, amelyet szintén a formatervezés hetén mutattak be.

Rámutatott: soha nem volt ilyen népes magyar részvétel a romániai formatervezés legrangosabb szakmai eseményén, hiszen Bukarestben lesz Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének vezetője, Püspök Balázs, a formatervező tanszék vezetője, Harmati Hedvig, a textiltervező tanszék vezetője, valamint Vargha Balázs, a Média Intézet tervezőgrafikai tanszékének vezetője is. Bukarestben bemutatják a MOME magyar-norvég programját is.

A Future Traditions termékdizájn-kiállítás a MOME Design Intézete és a University College of Southeast Norway együttműködésében nemzetközi oktatói és hallgatói részvétellel jött létre. Központi témája az ornamentikakutatás, annak lehetőségeit vizsgálja, hogy a tradicionális minta, örökség hogyan alkalmazható a kortárs tárgy- és környezetkultúra alakításában.

A Download Design, mint ahogy a neve is mutatja, internetről ingyenesen letölthető gyártmányrajzokat, bútorterveket kínál bárki számára. Ez a kísérleti projekt számos ágazati anomáliára, faipari, bútoripari problémára próbál megoldást találni, és mindenki számára elérhetővé akarja tenni a minőségi design bútorokat.

A MOME Graphic Design Diploma című tervezőgrafikai kiállítás a MOME tervezőgrafika tanszéke mesterképzésén 2017-ben diplomát szerzett 11 ifjú tervezőművész munkáit mutatja be.

Kapcsolódók

Kimaradt?