Ott mutatják be a Csíksomlyói Passiót, ahonnan az vétetett

Egy évvel ezelőtti premierje után augusztus 18-án a csíksomlyói nyeregben is előadja a Magyar Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara közös produkcióját, a Csíksomlyói Passiót. A főként iskoladrámák alapján összeállított műsort a különleges helyszín kedvéért át is alakítják.

Vidnyánszky Attila, a nemzeti színház igazgatója és a darab rendezője a csíkszeredai főkonzulátuson tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a csíksomlyói helyszínen történő előadás ötlete már a próbák idején megszületett, ezért örömmel tesznek eleget a több irányból is érkező kéréseknek, hogy bemutassák Csíksomlyón is. Mint mondta, biztos abban, hogy az előadás az alkotók életének meghatározó élménye lesz.

„A Csíksomlyói Passió a színház egyik legfontosabb előadása, mivel üzenete szempontjából megfelel annak a közel ötéves célkitűzésnek, hogy ne csak nemzeti színház, hanem a nemzet színháza legyünk. Ezért fontos számunkra az, hogy az intézményen kívül más településeken, illetve a külhonban is tartsunk bemutatókat” – részletezte a rendező-igazgató.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes koreográfusa megjegyezte, hogy az előadásban néptáncos elemek is láthatóak lesznek, és ezúttal székelyföldi táncosok is fellépnek. Mint mondta, a gazdag felcsíki és gyimesi táncörökségből inspirálódtak, így tulajdonképpen az előadással visszahozzák azt a kultúrát oda, ahonnan vétetett.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere emlékeztetett rá, hogy a 17-ik század közepén a csíksomlyói ferencesek által alapított iskola diákjainak köszönhetően vert gyökeret a színjátszás Csíkban, és ezért vált fogalommá a csíksomlyói passió is. Hozzátette, hogy azok nevében, akik egyházilag és közigazgatásilag a mai napig őrködnek Csíksomlyó felett, köszönetet mond a nemzeti színháznak és táncegyüttesnek, hogy mintegy hazahozzák a nagysikerű darabot.

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy Jézus a szeretetet hagyta örökségül nekünk, és a keresztfán, halála előtt édesanyja oltalmába ajánlott minket új dimenzióba emelve az emberi létet. „Hálás vagyok önöknek, hogy a kereszténység szikmagját feldolgozzák, és elhozzák ide, Csíksomlyóra” – fogalmazott Böjte Csaba.

Az augusztus 18-án a csíksomlyói nyeregben körülbelül 1 óra és 45 perces ingyenes előadást láthatnak az érdeklődők, élő zenei kísérettel, két színpadon, és mintegy négy futballpályányi területen. A darab vendégszereplője Molnár Levente operaénekes lesz, de hallhatják, láthatják Berecz András népdalénekes-mesemondót is a vándor szerepében.

Kapcsolódók

Kimaradt?