Ezért nem működik még a 2015-ben beharangozott erdélyi filmalap

Jogi bonyodalmak miatt nem indulhatott még el a 2015-ben bejelentett Transilvania Film Fund (TFF), az erdélyi filmalap. Leghamarabb 2019-ben lehet majd Kolozsváron forgatott filmek finanszírozására pályázni, nyilatkozta a Filmtettnek a TFF igazgatója, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál ügyvezető igazgatója, Cristian Hordilă.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál vezetőségi tagjai 2015 elején jelentették be, hogy tavasszal 100 000 eurós kerettel új regionális filmfinanszírozási szerv indul Kolozsváron. Sion Sono japán rendező 2016-os kolozsvári forgatása kapcsán ismét megerősítették a tervet, miszerint Kolozsvárt Bukarest után az ország legnagyobb filmes központjává fejlesztenék a TFF segítségével, de pályázatot azóta sem hirdettek meg.Cristian Hordilă szerint a késlekedés oka, hogy Romániában nincs törvényi keret regionális filmalapok működtetésére és ennek létrehozása lassú és nehézkes folyamat. Mivel a tervezett filmalap induló anyagi hátterét a kolozsvári polgármesteri hivatal biztosítaná, tehát közpénzből működne, a filmalap kezdeményezői és a kolozsvári polgármesteri hivatal olyan jogi kereten dolgoznak, amelyet sem az Állami Számvevőszék, sem az Országos Versenyhivatal nem támadhat. A polgármesteri hivatal részvétele a filmiparban ugyanis a piaci viszonyokat torzító beavatkozásnak számíthat.

A 100 000 eurós induló keret egy nagyjátékfilmre, egy-két helyi tematikájú dokumentumfilmre és néhány rövidfilmre lenne elég. A Transilvania Film Fund (TFF) koprodukciókban gondolkozik, olyan nemzetközi filmes projekteket vonzana Kolozsvárra, amelyek költségvetésük nagy részét már megszerezték, de az utolsó „puzzle-darabkára” annál nagyobb szükségük van.

A polgármesteri hivatal támogatása mellett helyi szponzorokat, befektető partnereket is bevonnának, és egy idő után a vissza nem térítendő támogatáson kívül kölcsönt is nyújtanának „barátságos feltételek” mellett. A tervek szerint a filmalapba egy idő után más erdélyi városok is beszállnának, így regionálissá válhatna.

Jelenleg csak a Román Országos Filmközpont (CNC) támogathat Romániában közpénzből filmeket, ez az intézmény visszatérítendő hitelt ad a nyertes pályázóknak, amit tíz év alatt, kamat nélkül kell visszafizetni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?