A rókatündértől a versenylovon keresztül a csodaséfig: Hegedűs Bálint forgatókönyvíró Marosvásárhelyen

Gátlásos könyvvizsgálólány, öntelt séf, Kádár-korszakot visszasíró karakter, szerelmi háromszög, magyar slágerek, ínycsiklandó ételek. Röviden így összegezhető az Egy szerelem gasztronómiája című tévéfilm, a Liza, a rókatündér és a Kincsem forgatókönyvírójának új munkája, amelyet először vetítettek kedd este Marosvásárhelyen.

Könnyed, szerelmes musicalt mutatott be az érdeklődőknek a Marosvásárhelyen működő Édentől Keletre Filmklub. A vetítés után a film forgatókönyvíróját, Hegedűs Bálintot a klub két szervezője, Németh Szabolcs Előd és Szabó R. Ádám filmkritikusok, illetve Szabó Róbert Csaba író faggatták.Németh Szabolcs Előd az elmúlt év magyar filmsikereit felidézve elmondta: nemrég gyerekeknek tartott előadást a filmnézésről, akkor derült ki számára, hogy a Kincsem című filmet olyan gyerekek is látták, akiket az olyan klasszikusok, mint a Titanic elkerültek.

A tévéfilm és mozifilm műfaja közötti különbségekről megtudtuk: a tévéfilm sokkal kevesebb pénzből készül, a vetített film száz millió forintból valósult meg, ami soknak tűnhet, de filmkészítésnél nem számít nagy összegnek, a Kincsem például három milliárd forintos költségvetéssel dolgozott- figyelmeztetett az alkotó.

„Így is mindenki panaszkodott a forgatáson, hogy nincs elég pénz, ha a Kincsemet egy amerikai csapat készítette volna el, körülbelül harminc milliárdból lett volna meg”- tette hozzá Hegedűs.

Forgatási időben is másképp kell elképzelni a tévéfilm és a mozifilm elkészültét: míg a Kincsemet 72 napig forgatták, a Liza a rókatündér esetében elég volt negyven nap, az Egy szerelem gasztronómiájának forgatási ideje pedig 17 nap volt.

Hegedűs az alkotási folyamatot egy szerelmi kapcsolathoz hasonlította: míg a tévéfilm esetében a szerelmesek megpillantják egymást és egy év múlva már össze is vannak házasodva, a mozifilmnél a két pont között hat-hét év is lehet, ami időnként nagyon idegőrlő, de ha jó a végeredmény, akkor megéri.

„Nagy Ervin a Kincsem miatt tíz kilót kellett fogyjon, állandóan enni akart, ami végül is jól jött, mert a szemében megvolt az az éhség, amit egy szerelmi filmben elvárunk a főszereplőtől”- avatott be Hegedűs a kulisszatitokba.

A magyarországi filmes szerint javulás észlelhető a magyar filmek romániai forgalmazásában, és például a Vándormozi szervezésében elhozott Viszkis című film iránti érdeklődés megmutatta, hogy igény lenne még többre is.

Remélhetőleg számíthatunk is többre: Hegedűs Bálint jelenleg az X című politikai thrilleren dolgozik, amelyben egy pánikbeteg nyomozónő történetét ismerhetjük meg.

A szereplőgárda sok pontban egyezik a Liza, a rókatündér csapatával, a premier várhatóan októberben lesz, tudtuk meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?