Mit gondolnak amerikaiak 2017-ben arról, hogy mit gondoltak a románok róluk a hidegháború utolsó szakaszában? Twitterre tömörítve így összegezhető a Comrade Detective, vagy „eredeti címén” Tovarăşul miliţian című minisorozat.

Az első epizódban ismertetett kamutörténet szerint a sorozatot a román hatalom finanszírozta, és ahogyan a Red Dawn vagy a Rocky IV a keletet démonizáló amerikai propaganda része volt, úgy a Comrade Detective ezek keleti példáját adja. A sorozat a berlini fal leomlása után ugyan jelentéktelenné vált, de miután egy Kubrick-memoárt olvasva rátaláltak, éjt nappallá téve keresték az elveszett felvételeket, és most angol szinkronnal, felújítva közreadják.

A valóságban persze egy amerikai produkcióról van szó, amely egyszerre ad torz képet az amerikai világról és arról a diktatúráról is, amely a szocialista eszmékre hivatkozva uralkodott évtizedeken át. És ahogyan a hatalom is kedve szerint váltogatta az olyan fogalmakat, mint kommunizmus, szocializmus, marxizmus, úgy a sorozatban is ezek finom – és torz – egyvelege jelenik meg.

A továbbiakban elsősorban éppen az ideológia megmutatkozására koncentrálunk: arra, ahogyan a sorozat alkalmazza a dupla csavart, amikor úgy fogalmaz meg kritikát az „amerikaizmussal” szemben, hogy azt a Ceaușescu-rezsim szájába adja, és eközben a '80-as évek Romániáját sem kíméli.

A történet két rendőr, Gregor Anghel (Florin Piersic Jr.) és Iosif Baciu (Corneliu Ulici) nyomozását mutatja be, amely egy rendőrgyilkosságból kiindulva a Nagy Amerikai Összeesküvésig jut el. A sztereotípiák csak úgy követik egymást: miután egy Reagan-maszkos gyilkos végez a társukkal: a Jordache farmermárka lesz az első szál, amin elindulva végül eljutnak az alvilági tevékenységekig, Pepsiig, Monopoly-ig, illegális Biblia-terjesztésig, ezeken keresztül pedig a rendszert megdönteni akaró mozgalomig.

Már az első epizód erősen indít: a tipikus amerikai főhős Gregor Anghel, mint egy leckét, úgy mondja fel az ars poeticáját: „Nem úgy leszel jó kommunista, hogy találkozókra jársz vagy bemagolod a Kommunista Kiáltványt. Az utcákon válsz azzá. Az ökleiddel válasz azzá. A többi marhaság, és te is tudod.”

A Comrade Detective persze nemcsak monológokkal helyezi el a doktrínát a szívekben és lelkekben: amikor például kisstílű csempészeket kapnak el, olyan szövegek hangzanak el, mint „azt akarod, hogy Bukarest utcái is úgy nézzenek ki, mint Detroit”, vagy „a CIA dorogokat importál, hogy tönkretegye a fekete közösségeket”, „minden igényed kielégítik: van egészségügy, oktatás”. Az amerikai követségen a titkárnő megjegyzi, hogy „a nagykövet a szabadság és demokrácia terjesztésével van elfoglalva”, amire Anghel úgy válaszol: „inkább a kapzsiság és kankó terjesztésével”. Már innen is látszik, hogy a megjelenített propaganda pengeélen táncol a valóság és fikció között, hiszen például a fekete közösségekkel kapcsolatos megjegyzés, vagy a mai napig érvényes szociálpolitikai különbségek léteznek, ha nem is ennyire feketén-fehéren.

A történethez csatlakozó Iosif Baciu egy vidéki rendőr (a sorozatban: „kecskebaszó”), aki a rezsim egyházallenességét jeleníti meg. Bár a téma a valóságban jóval árnyaltabb, Baciu nem buta, de mégis vulgáris ateizmusa egyszerre beszédes és mulatságos a sorozatban, és jól ábrázolja azt, ahogyan a hatalom operált. Amikor egy pappal vitázik, így szól például: a Biblia „a kedvenc fikciója”, vagy arra a kijelentésre, hogy Isten nemlétét nem tudja bizonyítani, mintha egy kész szöveget olvasna fel válaszul: „mert egy negatív kijelentést nem tudsz igazolni. A bizonyíték hiánya nem bizonyíték a hiányra”.

Különösen szórakoztató az is, amikor a Monopoly társasjátékkal szembesülnek először. Amikor kiderül számukra, hogy mi is a játék működési elve, Baciu csodálkozva kérdez vissza: „azt mondod, hogy a játék lényege szegénységbe taszítani az embertársaid, hogy meggazdagodj? Ez ördögi!”

Kiváló példát ad a propaganda megalapozottságára és egyszerűsítésére az is, amikor Baciu az autóban titokban nyugati zenét hallgató lányával beszélget el. Az érvelése olyan, mintha maga is olvasta volna a frankfurti iskola szerzőpárosának kultúrkritikáját. Így beszél a lányához: a zene, amit hallgat, „propaganda, amely úgy van tervezve, hogy lépésről lépésre lebontsa a védekezési rendszereinket, és bár úgy hívják ezt, hogy művészet, vagy zene, vagy film, irodalom”, de valójában „az agymosás eszköze”.

Ez persze valóban jóval egyszerűbb a kelleténél, ráadásul nem tesz mást, mint legitimációt ad a keleti rezsimeknek, mégis megmutatja a minisorozat kettősségét: egyszerre nevettet, túloz, egyszerűsít, kritizálja a nyolcvanas évek Romániáját, de mutat tükröt a nyugati, konzumerista, kultúriparra építő nyugatnak is. A Comrade Detective tehát úgy szórakoztat, hogy ha kellő odafigyeléssel nézzük, akkor képes megmutatni többet is magából – és belőlünk, akik mindig is a kelet és nyugat határvidékein éltünk.