Az erdélyi közönség Kolozsváron láthatta először Csibi László NUSSBAUM 95736 című dokumentumfilmjét, amelyben majdnem 90 éves kolozsvári holokauszt-túlélő járja végig életének helyszíneit Tordától a buchenwaldi koncentrációs táborig és vissza. Tanúságtétel az utókornak ez a film, fogalmazott a vetítés után Nussbaum László.   

Mindössze 30 kilométeren múlt, hogy az 1940-ben Tordáról Kolozsvárra költözött Nussbaum László 15 évesen személyesen látta a fehér glaszékesztyűben élet-halálról döntő Mengelét, örült az edényfalról lenyalt maradéknak is, és orrában érezte az égett hús borzalmas szagát. „Szerencséje volt”, hogy nem volt sem fiatalabb, sem öregebb a deportáláskor, hogy nem volt semmilyen betegsége, és volt benne elég életerő ahhoz, hogy túléljen a felszabadulásig, mondta a Minerva Házban szervezett filmbemutató után.

Nussbaum László több előadás alkalmával megosztotta már élményeit a nyilvánossággal, a film segítségével azonban térben és időben sokkal szélesebb közönséghez juthat el a kolozsvári zsidóság története. „Az ő generációja, aki a deportáláskor 15-16 éves volt, az utolsó, amelyik még tud mesélni” – mutatott rá a film rendezője. A korához képest ma is életerős, aktív Laci bácsi meglepő tárgyilagossággal nyilatkozik a filmben, illetve szólt a vetítést követően is élményeiről. „Laci bácsi 20-30 évig nem beszélt a lágerről senkinek. Ez alatt helyére tette magában, ami történt” – mondta a Maszolnak adott korábbi interjúban Csibi László.

Csibi László történelmi témák iránt érdeklődő dokumentumfilm-rendező, de a hivatalos narratívák helyett sokkal inkább az alulnézet érdekli. Megszólaltatta Bonchida magyar és román lakóit, akik még emlékezhettek a Bánffy-kastély fénykorára (A kastély árnyékában, 2012), portrét készített Kós Károlyról egy régi tévéinterjú alapján (Kós Károly, 2013), illetve Észak-Erdély visszacsatolásának időszakáról szólaltatott meg olyanokat, akik személyesen tapasztalták meg azokat az időket (Édes Erdély, itt voltunk, 2015).

Ez utóbbi filmje csak a román-magyar feszültséggel foglalkozik, így egyértelmű volt számára, hogy a következő projektjében a zsidó szemszöget mutatja meg. Így jutott el Nussbaum Lászlóhoz, akivel hosszas előkészületek után tíz órányi anyagot vett fel különböző helyszíneken, a család tordai és kolozsvári lakásainál, az egykori kolozsvári zsidó iskolánál, az Írisz-telepi gettó helyszínén, a németországi lágerekben, Laci bácsi lakásán, illetve a kolozsvári zsidó temetőben. A hatalmas anyagból 52 percnyi történetet válogatott ki, mint kiderült, interjúalanya ragaszkodott hozzá, hogy egy óránál ne legyen hosszabb a film.Holokauszt-történeteket láttunk vagy olvastunk már, mégis tud újat mondani a NUSSBAUM 95736: egyrészt kolozsvári, erdélyi vonatkozásaival, másrészt azzal, hogy nem áll meg 1945-nél, foglalkozik a visszatérés utáni időszakkal is: szereplője az ösztönös harag érzésétől eljut a megbocsátásig, és a film végén kimondja: „nem lehet megítélni egy népet sem”.

A kronológiai sorrendben, klasszikus beszélő fejes dokumentumfilmek stílusában összevágott történetet háromdimenziósra animált családi fényképek, lágerekben készült korabeli mozgóképek, a címszereplő „felülemelkedésére” rímelő légi felvételek egészítik ki, valamint a sZempöl zenekarból ismert Bocsárdi Magor zenéje. A háttérben kis, öttagú, lelkesedésből dolgozó csapat áll, emelte ki a rendező.Nussbaum László a vetítés után elárulta, ha most kérdeznék meg tőle, nem vállalná a szinte két éves, gyakran fárasztó forgatást. Ugyanakkor nem tartja fontosnak, hogy a neve fennmaradjon, azt viszont igen, hogy a története, az élményei elérhetőek maradjanak az utókor történészeinek is.

A NUSSBAUM 95736 egyébként szerepel a Hollywoodi Nemzetközi Független Dokumentumfilmes Díj októberi díjazottjai között, és különdíjat kapott a Lakiteleki Filmszemlén is.