Két erdélyi városban is vetítik a LUX-díjra jelölt filmeket

Az Európai Parlament LUX-díjára jelölt három filmet vetítik november elején Kolozsváron és Marosvásárhelyen.

A LUX-díjat 2007 óta ítélik oda, célja az európai értékekről és társadalmi problémákról szóló párbeszéd kezdeményezése, és az európai filmek forgalmazásának élénkítése. A LUX filmnapokat hatodik alkalommal szervezik meg romániai városokban. Az idei győztest november 14-én, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hirdetik ki.A marosvásárhelyi Művész moziban november 5. és 7., a kolozsvári Győzelem moziban pedig 8. és 10. között szervezik meg az ingyenes vetítéseket.

A vetített filmek a következők: Valeska Grisebach Western című alkotása szokatlan vendégmunkás-történetben ábrázolja Kelet- és Nyugat-Európa találkozását. Amanda Kernell Számi vér (Sameblod) című filmdrámája a kisebbségi létről, diszkriminációról és önérvényesítésről beszél, Robin Campillo 120 dobbanás percenként (120 battements par minute) című filmje a korai 90-es években induló AIDS-aktivizmus történetébe enged bepillantást.

Marosvásárhelyen kedd este hat óra tíz perctől, Kolozsváron pedig csütörtök este nyolc óra tíz perctől Kelet és Nyugat filmes ábrázolásának különbségeiről szerveznek kerekasztal-beszélgetést Irina Margareta Nistor filmkritikus vezetésével. Kolozsváron November 10-én, péntek este tíz órakor Lars Lindstrom és Henrik Zein producerek élőben jelentkeznek be Brüsszelből egy interaktív beszélgetésre.

Kapcsolódók

Kimaradt?