A hagyomány és kortárs művészetek találkozását ígéri a csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő sepsiszentgyörgyi pulzArt összművészeti fesztivál harmadik kiadása. A következő napokban zenészek, képzőművészek, színházi társulatok, táncosok, szerzők, filmek és műhelytevékenységek révén találkozik a tradíció és a kortárs művészetek.

Az idei pulzArt kihívása ugyanis az, hogy a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat keretében meghirdetett Hagyomány évébe hogyan illeszthetőek be a kortárs művészeti megközelítések. Hogyan tud teret adni a fesztivál olyan művészeti megnyilvánulásoknak, amelyek a hagyományt értelmezik újra vagy a hagyomány nyelvét építik be a kortárs művészeti nyelvbe.

Zenei sokszínűség

A pulzArt fesztivál programkínálata idén a közvetlen élményszerűségre és a kísérletezésre épít. A rendezvény zenei kínálatában szerepel a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának,  Borbély Mihály és Dresch Mihály közös zenekarának koncertje, ahol a jazz elemek, a Kárpát-medencei népzenei motívumok felülírják a hagyományos műfaji kötöttségeket.

Ugyancsak népzenei gyökerekből táplálkoznak az Argo és az Arifa zenekarok és Grencsó Kollektíva is. Az Arifára jellemző zenei sokszínűség pontosan a különböző zenei örökség jó érzékkel választott keveréséből ered: az ősi babilóniai dallamok, a törökös, romános hangzásvilág találkozik a polgárosodott holland melódiákkal. Az élményhez már ez is elég lenne, viszont a zenekar hangszerelése is egyedi, a csapatnál van görög tarhun és török ney, de a dobszerű, afro-anatóliai ütőhangszer is szokatlan dallamuniverzumba kalauzolja a hallgatót.

Hasonló témák, különböző szempontok

A december 10 és 13-a között Sepsiszentgyörgyön zajló összművészeti fesztivál meghívottjai, mintha csak összebeszéltek volna, hasonló kérdéseket járnak körül, hasonló felvetésekre keresik a választ. Oravecz Imre több kötetben is a kivándorlás, a szülőföld elvesztése, a valahová tartozás hiánya körüli problémákat veszi górcső alá, általános emberi dimenziókba emelve azokat. Az ortodoxia, az 1989 utáni moldvai állapotok lélektani váláságát, helykeresését ragozza Petru Cimpoeșu román író is – igaz, megint más köntösben.

A mozgásszínháztól sem idegen az identitáskeresés: a Badora Társulat BarátoK című előadása női és férfiúi szerepkörök körül ingadozik és a nemzeti identitás meghatározásának kényszerűségét sem kerüli meg. A generációs különbségek áthidalása nehéz feladat: a Duna Táncműhely Ami a szívedet nyomja című előadásában a fiatalok helyezkedési szimfóniáját mutatja be:

 A tematika hasonló Nicolae Constantin Tănase filmjében is: a Lumea e a mea szintén egy kamaszlány szemszögéből láttatja a világot, amely hűvösen fogadja a bizonyos fokig gátlástalan, bizonyos fokig pedig őszintén naiv emberi lény szárnybontogatását.

Folklór és mémek, DJ és néptánc

Régi formákat újra értelmezni, megtalálni az aktualitását, kiszűrni az univerzális értéket: több alkotó is kísérletezik ezzel. A funkció nélküli forma világa lehetne a táncház, ám mégsem az. Dj bulin néptáncot járni merészség, átértelmezése pedig inkább az internetes „népköltészet” világa. Traila, a dj-színésznő elképzelése egyesíti a zene pulzálását a mozgás örömének végtelenségével. A netes folklór találkozik a klasszikus falvédőkkel – a mémek ezúttal offline találnak utat maguknak a Status Update című tárlaton, a nagymamáink ismert varrottas falvédői új értelmezésben jelennek meg.

A verbalitás, a képzőművészet sokszor szélesebb manőverezési teret enged ezeknek a konkrét gondolatoknak, mint a zene – a befogadók számára könnyebben értelmezhető közeget teremet a kép és a szó. drMáriás ma már klasszikusnak számító, ám modern képzőművészek nyomán indul el: aktuálpolitikai kérdéseket dolgoz fel  – mindezt Picasso, Warhol, vagy éppen Matisse stílusát követve.

Azoknak a mozgatórugóknak a kifürkészése, amelyek az ember viszonyát meghatározzák a környezetéhez, a kultúra szintén egyik alaptémája: az Udvarhely Táncműhely A köz című előadása a közösségi és egyéni érdek metszéspontján születik, akárcsak Radu Muntean Un etaj mai jos címre keresztelt filmje.

A szerb Tomi Janežič  színházi berkekben is fajsúlyos rendezőnek minősül. Janežič azonban terapeuta is, aki a közönségét bizonyos értelemben páciensnek tekinti. Az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadása a tanatológia határait pedzi. Tolsztoj Iván Iljics halálát színdarabbá átdolgozni ugyanakkora kihívás, mint a nézőt bevonni az előadásba: Janežič erőssége, hogy ezt szelíden teszi meg, a nézőt észrevétlenül készteti önön komfortzónájának feladására.

A pulzArt3 vendégei egységet képeznek: hiszen a három toposzhoz – hely és identitás, régi formák újraértelmezése, társadalmi helyzetelemzés – egy, vagy akár több pontban is kötődnek. Az idén, a hagyományok aktualitását kutatva a szervezők is úgy érzik a négy nap során, számos kérdésre készül majd hosszú, vagy rövid szavatosságú válasz, amit a sepsiszentgyörgyi közönség magáénak érezhet.

A fesztiválról további információakat a www.pulzart.ro honlapon találnak.