Hargita megye: még nem érkezett meg a támogatás a 137-es út munkálatainak kifizetésére
Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből megelőlegezte azt az összeget, amelyet a fejlesztési minisztérium által finanszírozott Anghel Saligny-programban a Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő 137-es megyei út felújítására szántak. A deficitcsökkentő intézkedések dacára várható, hogy a minisztérium utalja a kérdéses 16 millió lejt, hiszen az útszakasz 96 százalékban elkészült.
Az elv ugyanis az, hogy a fejlesztési minisztérium azon projekteket részesíti előnyben, amelyek előrehaladott fázisban vannak.
A megyei tanács sajtóközleményében arról tájékoztattak, hogy Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerdán Bukarestben egyeztetett Ilie Bolojan miniszterelnökkel, Cseke Attila fejlesztési miniszterrel és a kormány több tagjával. A találkozón a közigazgatási átszervezésről és a fejlesztési programokról esett szó.
„Ebben a nehéz helyzetben mindent nem lehet folytatni, de azokat a beruházásokat, amelyek előrehaladott állapotban vannak, biztosítani kell a folytatást a befejezéshez. Nehéz időszak következik a közigazgatásban is, sok fejlesztés ideiglenesen le fog állni, mert az állam nem tudja fedezni az ezekhez szükséges anyagi vállalásait” – értékelte Bíró Barna-Botond.
Mint emlékeztettek, egy nappal korábban, a keddi megyei tanácsülésen elhangzott, hogy a közúti infrastruktúra, a csatorna- és gázvezeték-hálózatok fejlesztését érintő Anghel Saligny-programból finanszírozott beruházások esetében azok a projektek, amelyek nem érték el a meghatározott elszámolási szintet, nem folytathatók. Ez az arány utak és hidak esetében 80 százalék, a víz- és csatornahálózatok esetében 40 százalék, a gázvezetékeknél pedig 30 százalék.
A 137-es megyei útról, amely Székelyudvarhelyt köti össze Székelykeresztúrral, a megyei tanács elnöke kiemelte, a munkálatok 96 százalékban elkészültek, a befejezés augusztus közepére várható, az elszámolás pedig elérte a 80 százalékot.
A megyei tanács elnöke kifejtette, hogy úgy állították össze az egészéves költségvetésüket, hogy egyrészt megelőlegezték a minisztériumnak az útépítés pályázati költségeit, ezzel is sürgették és gyorsították a kivitelezést. Az intézmény jelenleg mintegy 16 millió lejre vár a minisztériumtól.
„Most következnek azok a procedúrák, amelyek alapján az érték- és az árnövekedést kellene szerződés-módosítás által a minisztérium fele elszámolni. Mivel mi úgy építettük fel a költségvetésünket, hogy visszakapjuk a minisztériumtól ezeket az összegeket, amivel megelőlegeztük ezt a munkálatot, utána tudjuk kifizetni a többi munkálatot, ezért minket duplán érint érzékenyen ez a helyzet” – részletezte Bíró Barna-Botond.
A megyei tanács elnöke ugyanakkor tájékoztatta a megyei tanács tagjait, hogy eljuttatták a minisztérium felé a Hargita megyei projektek összesített helyzetét tartalmazó kimutatást is. Összesen 157 beruházásról van szó az Anghel Saligny-programban, ebből 58 csatornázásra, 79 út- és hídfelújításra, 20 pedig gázhálózat kiépítésére vonatkozik – tehát a projektek 50 százaléka az út- és hídinfrastruktúrát érinti. A 157 projektből 14,5 százalék megvalósult, 29 százalék kivitelezés alatt áll és 56 százaléka tervezési, tanulmánykészítési vagy engedélyeztetési szakaszban van.
- A víz- és csatornahálózati projektek 5,2 százaléka megvalósult, 19 százaléka meghaladta a 40 százalékos kivitelezési szintet és 81 százaléka előkészítés alatt vagy a kivitelezés kezdeti szakaszában van.
- Az út- és hídépítés esetében 25,3 százalék elkészült, 40 százalék meghaladta az előírt 80 százalékos kivitelezési szintet, 57 százaléka még nem zárult le.
- A gázhalózatok esetében a 20 projektből egy sincs kivitelezési fázisban.
„Látszik, hogy a legtöbb olyan projekt, amely javítaná az életminőséget, még a kezdeti szakaszban van. Éppen ezért fontos lenne, hogy a helyi önkormányzatoknak a kormány biztosítsa a további finanszírozást. A megyei tanács által kivitelezett utak esetében ez az új kormányzati intézkedés nem okoz gondot, mivel a 137-es út 96 százalékban elkészült. Ugyanakkor az is igaz, hogy kifizetések szempontjából nehéz helyzetbe kerülhetünk, ha nem kapjuk meg a szükséges forrásokat” – zárta gondolatait Bíró Barna-Botond.
CSAK SAJÁT