Udvarhelyszék: 2025 elején kezdődhet a munka a Lot 3 útszakaszon

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke hétfőn hagyta jóvá a közbeszerzést elbíráló bizottság jelentését, amely szerint egy cégtársulás a nyertese a Lot 3-ként is ismert közel 50 kilométeres megyei útszakasz kivitelezésének.

Mint a megyei tanács elnöke videós bejelentkezésében ismertette, amennyiben nem óvják meg a közbeszerzés eredményét, tíz nap múlva szerződést köthetnek és jövő év elején, ahogy az időjárási viszonyok is engedik, elkezdődhet a munka a jelzett útszakaszokon.

A szóban forgó beruházást korábban egy olasz kivitelező vállalta, majd hagyta el, így a teljes folyamatot elölről kellett kezdeni, emlékeztetett a politikus. Mint hozzátette: a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel folytatott korábbi egyeztetéseknek köszönhetően a beruházás kivitelezését és finanszírozását is sikerült átütemezni.

Az Udvarhelyszék déli részét behálózó útrendszert három szakaszra bontva (Lot) írták ki közbeszerzésre: Kovászna megye határától Oklándon keresztül Homoródszentpálig (131-es út); a 133-as megyei út Homoródszentpál és Kányád közötti szakasza; a 137A út Brassó megye határa és Ócfalva közötti szakasza. Mindhárom kiírást ugyanaz a cégtársulás nyerte meg, amely 123 millió lejből valósítja meg a beruházást.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?