Társasjáték-bemutatót tartottak a Magyar Kultúra Napján

Piszkos Fred a kapitány, Okos kertész, Színvilág, Lélekpillangó, Sárkánytojás, Krysis – néhány magyar fejlesztésű társasjáték, amelyet a Bolyai-klubban mutattak be kedd este a Magyar Kultúra Napjára szervezett rendezvények egyikén.

A bemutatóra az Erdély FM által szervezett Kultúrkávéházban került sor, az érdeklődők ki is próbálhatták a játékokat, megismerkedhettek azok szabályaival. A magyar fejlesztésű társasjátékok népszerűsítésével foglalkozó MATRISZ Egyesület vezetője Csucsák István, valamint Nagy Gábor és Kovács Lajos beszélt a társasjátékoknak i.e. 3500-ba visszanyúló múltjáról, rámutatva arra, hogy téves hit, miszerint a társasjáték csak gyerekeknek való.

I. sz. 500-ban, 600-ban is társasjátékoztak – tanúskodnak erről korabeli leletek, amikorra a sakk első változata datálható. Az ipari társasjátékok a 19. században jelennek meg, mint például 1874-ben a Ki nevet a végén? A Monopoly első kiadása 1934-re tehető, a Scrabble 1938-ban születik meg, 1957-ben a Rizikó, 1970-ben a Mesterlogika. A ’70-es évektől robbanásszerűen fejlődnek a társasjátékok, leginkább Németországban és Amerikában. Jelenleg a társasjátékok zöme német kiadású – mondták el az MATRISZ Egyesület tagjai.

A bemutatón azt is megtudtuk, hogy van európai, valamint amerikai típusú társasjáték. Az európai rövid időtartamú, gazdasági jellegű és konfliktuskerülő, míg az amerikai típúsúnak a játékmenete hosszabb, akár kilenc órás is lehet, erős hangulatú. Technikai szempontból megkülönböztetnek táblás-, kártya-, kocka-, asztali-, terepasztali-, stratégiai-, gyerek-, hadi-társasjátékot.

A MATRISZ azért jött létre, hogy felkarolja és közös platformot biztosítson az erdélyi társasjátékoknak, tagjai vannak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Szatmáron, két éve szerveznek társasjátékrendezvényeket, a legközelebbit pénteken, január 24-én a marosvásárhelyi Bolyai-klubban tartják.

Kimaradt?