Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapítója, Aranka György szobra előtt kezdődött szombaton az az ünnepségsorozat, amellyel a Magyar Dráma Napjának adóztak a marosvásárhelyiek. Ezt követően felolvasószínház keretében mutatták be Páskándi Géza Kalauz nélkül című darabját, majd Demény Péter íróval beszélgetett a magyar drámáról Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Aranka György elsőként kérte a guberniumot, 1791-ben, hogy engedtessék meg a magyar nyelvű színjátszás – hangsúlyozta Gáspárik Attila a szombat délutáni eseményen. A színház vezérigazgatója elmondta, ez az alkalom a számvetésre is jó: végiggondolni, mit valósított meg a színház eddig, mit nem - és mit kell még elvégeznie. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén elérte a legmagasabb nézőszámot 1989 óta és (az eladott bérletek száma szerint) ezt sikerül tartania is – tette hozzá a vezérigazgató.

A szobornál, amelynél harmadik alkalommal szerveztek megemlékezést és koszorúzást szombaton, Meszesi Oszkár színművész tolmácsolta Láng Zsolt marosvásárhelyi író üzenetét, amelyet a Nemzeti Színház felkérésére a Magyar Dráma Napja tiszteletére írt.

Az ünnepi rendezvénysorozat a színházban folytatódott, ahol a kisteremben Páskándi Géza Kalauz nélkül című vígjátékát felolvasószínház keretében mutatták be.

A bemutató után Demény Péter író volt a meghívott, akivel a dráma és színház viszonyáról, magyar drámáról, kortárs drámáról, drámaírásról, színjátszásról, színházról beszélgetett Gáspárik Attila. Demény Péter elmondta, jó az, ha a színház figyel az élőkre, a kortárs drámaírókra, ha műsorra tűzi azok darabjait. Mert jó ugyan a halhatatlanság, de egy szerzőnek mégis csak az jobb, ha játsszák is műveit, ha látja, hogy kedvelik, foglalkoztatják. Szó esett Shakespeare korszerűségéről, Sütő Andrásról, Székely Jánosról, arról, hogy Páskándi is ugyanazt írta meg, amit Shakespeare, csak másként, a kortárs problémákról, amelyek a drámaírót foglalkoztatják, a román-magyar összefüggésekről, a leírt szöveg színpadon történő megjelenítéséről, arról, hogy hogyan tanul az író drámaírást, miközben a szavait külön-külön mérlegelik, „gyötrik a darabját” a színészek a produkció születésekor, az így szerzett tapasztalat fontosságáról.