Több mint háromezer néző vett részt a TIFFszeredán

Jól vizsgázott a csíkszeredai filmkedvelő közönség a TIFFszereda filmfesztiválon: nemcsak azt bizonyította be, hogy igényli és értékeli a minőségi filmes alkotásokat, hanem érdeklődésével és hozzáállásával a rangos rendezvény csíkszeredai jövőjét is megalapozta.

„Első perctől merész ötletnek tűnt, hogy a kolozsvári TIFF-et elhozzuk Csíkszeredába, de bizakodásunk szerencsére nem volt alaptalan, és amit eltervezünk, azt sikerült megvalósítanunk: a város néhány napig megtelt kulturális pezsgéssel, bekapcsoltuk Csíkszeredát és a régiót az európai filmkultúra vérkeringésébe. A csapatnak, az önkénteseknek, a számos támogatónknak, partnerünknek és nem utolsó sorban a közönségnek köszönhetően bátrabban vágunk neki a TIFFszereda 2014 szervezésének. Jó érzés ugyanakkor azt is nyugtázni, hogy nagyrészt helyi emberekkel képesek vagyunk egy ilyen nagyszabású rendezvénynek otthont teremteni. Köszönjük a lelkes közönségnek, akik bebizonyították jelenlétükkel, hogy érdemes volt befektetni az irdatlan nagy munkát. Köszönjük mindenkinek, hogy ennek a csodának részesei lehettünk” – nyilatkozta Maksay Katalin és Lázár Zoltán, a TIFFszereda két főszervezője, hozzátéve: ez a régió megérdemli, hogy felkerüljön az európai filmes kultúra térképére, és a neves alkotások eljussanak azokhoz is, akiknek nincs lehetőségük távoli filmfesztiválokra járni.

Mint a július 5-i záró sajtótájékoztatón elhangzott, a TIFFszereda nemcsak filmfesztivál, hanem fórum is, ahol a különböző országok, kultúrák színészei, filmalkotói megismerkedhetnek egymással, kapcsolatok születhetnek, amelyek révén további koprodukciók jöhetnek létre. Jó példa erre a Kolozsváron 12 éve működő TIFF, amely szintén hozzájárult ahhoz, hogy erdélyi magyar színészeink is bekerülhessenek a filmes világba, és fontos szerepeket kapjanak egy-egy produkcióban.

„Csíkszereda élő város, lépést tart azzal, ami a világban történik” – hangsúlyozta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a sajtótájékoztatón, köszönetét fejezve ki a szervezőknek, amiért a Hargita lábánál szervezték meg a rangos filmfesztivált. „Szép példáját láthattuk annak, hogy az igazi emberi nagyság akkor kezdődik, amikor innen elszármazottak visszahoznak valamit a szülővárosukba” – emelte ki példaként Lázár Zoltán főszervezőnek, Bogdán Zsolt színművésznek, a TIFFszereda művészeti igazgatójának és Vágási Emőke magyarországi producernek az odaadó munkáját az alpolgármester. Mint a sajtótájékoztatón jelen lévő Ráduly Róbert Kálmán polgármester hozzátette, a megújult Csíkszereda önmagában is kiváló arra, hogy rangos fesztiválok helyszíne legyen, mivel bőven van mivel büszkélkednie.

2013. június 26–30. között első alkalommal tartották Csíkszeredában a TIFFszereda filmfesztivált, a Transilvania International Film Festival (TIFF) önálló, székelyföldi entitását. A rendezvényen húsz művészfilmet és közel tíz dokumentumfilmet vetítettek le, a közönség pedig tucatnyi neves személyiséggel találkozhatott, köztük Tudor Giurgiu TIFF-igazgatóval, rendezővel, Szabó István Oscar-díjas rendezővel, Eperjes Károly, Ónodi Eszter színművészekkel vagy Ada Solomon producerrel. A fesztivállal egyidőben filmes szakemberek irányításával workshopot tartottak színészek és operatőrök számára, amelynek keretében a három csoportba osztott hallgatóknak 48 óra alatt egy-egy rövidfilmet kellett elkészíteniük, majd a záróvetítés előtt bemutatniuk. A TIFFszereda másik büszkesége az EducaTIFF filmművészetet oktató program lett, amelyen a gyerekek, fiatalok érdeklődését próbálják feléleszteni a filmművészet iránt. A filmfesztivál idején ugyanakkor bárkinek lehetősége nyílt arra, hogy saját történetét filmesítse meg a Filmkocka keretében.

A négynapos rendezvény alatt 75 tagú stáb dolgozott szinte állandóan a TIFFszereda gördülékennyé tételéért, közülük 35-en önkéntes munkájukkal tették lehetővé, hogy megvalósuljon ez a rendezvény. Öt helyszínen összesen 38 produkciót mutattak be, köztük játékfilmeket, dokumentum- és rövidfilmeket, a vetítések össz-időtartama 2468 perc volt. A szerdától vasárnapig tartó fesztivál előadásainak összesen több mint 3000 nézője volt, a legtöbb érdeklődő A gyermek fekvése és az Aglaja című filmeken, pénteken vett részt, egyenként körülbelül 430 nézővel, és szombaton Az ajtó című filmen, amelyet a Mikó-várban vetítettek.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?