Ismert rendezők, színészek és producerek is részt vettek a TIFFszereda vetítésein Csíkszeredában június 26. és 30. között. A filmek után a közönségnek lehetősége nyílt kérdéseket feltenni vagy kötetlen beszélgetésben részt venni a meghívottakkal.

Oscar díj: mázli dolga

„Nagy mázlija van annak, aki Oscar díjat kap”, jelentette ki újságírói kérdésre Szabó István, Oscar díjas magyar rendező, aki vasárnap tette tiszteletét TIFFszereda sajtótájékoztatóján. A fesztiválon is bemutatott Az ajtó című magyar film rendezőjén kívül a délelőtti sajtóbeszélgetésen Eperjes Károly színész is részt vett. Mindketten meglehetősen visszafogottan beszéltek az újságíróknak saját filmbéli jelentőségükről.

Eperjes Károly például arról beszélt, hogy régóta vágyott már egy rezonőr szerepre a sok húzószerep után, most végre teljesült ez a vágya, egyáltalán nem zavarta őt, hogy a rezonőrszereplő valahol a főszerep és az epizódszerep között mozog. Szabó István elmondta, egy filmben csak a színészek játéka az, amivel a mozgókép többet adhat, mint egy regény és ő mindig a színészi játékra fektette a nagyobb hangsúlyt.

A filmről elmondta, Szabó Magda, akinek a regényét filmre vitte, eredetileg a Katalin utcát szerette volna filmvásznon látni, azonban neki már régen dédelgetett vágya volt Az ajtót megfilmesíteni, mert a kevés szereplő kiemeli a színészi alakítás fontosságát. Majd úgy vélekedett, hogy óriási mázli megnyerni az Oscar díjat, ugyanis ötezer szavazat dönti el, kihez megy adott évben a szobrocska. Arról soha sem hallani, hogy hány alkalommal történt meg, hogy két film közötti verseny úgy dőlt el, hogy az egyik csak 2400-valahány szavazatot kapott. „Éppen ezért az Oscar díjat sohasem adják, az mindig megy valakihez”, fogalmazott.

Amikor az ÁVH-t is lehallgatták

Bergendy Péter filmjéről, A vizsgáról, vagy legalábbis ennek egyes jeleneteiről történészek mondták, hogy akár meg is történhettek volna. A film 1957 körül játszódik, a történet lényege: az újonnan berendezkedett Kádár rendszer vizsgáztatja az államvédelmi hivatal alkalmazottait, kik azok akikben megbízhat. A megfigyelt titkosszolgák története igen népszerű külföldön, például nagy sikerrel vetítik úgy az izraeli, mint az iráni mozik. Néhány technikai érdekesség: hogy a film hozhassa az ötvenes évek hangulatát, az utómunkák során rengeteg háztetőn elhelyezett antennát kellett számítógéppel törölniük, azonban, mivel a magyar állami televízió azidőtájt már működött, így valószínű néhány embernek mégiscsak lehetett tévéje, ezért meghagytak belőlük egy párat.

Szürreális történet, beszélgetésekből

A valahol Palilulában című filmben szereplő két színész is jelen volt vasárnap délelőtt: Cristian Stanca és Dimény Áron. Előbbi mesélte, a film története egy valós személy, egy kultúrakedvelő orvos, Dragoş Serafim által, vendéglői poharazgatás közben elmesélt történetekből áll össze. A film nem egy nagy költségvetésű alkotás, ezért rengeteg kompromisszumot kellett kötni, rendezőnek, színészeknek egyaránt. „Gyakorlatilag úgy ment le a forgatás, hogy mebutatkoztunk egymásnak és már ki is volt osztva a szerep, csináld ezt, mond azt, menj oda...”, mesélte Cristian Stanca, aki ennek ellenére elégedettnek tűnt a filmmel.

Elmesélte, hogy a rendező, Silviu Purcărete egy alkalommal rendkívül sürgősen, bejelentetlenül akart volna a szürreális alkotás főszereplőjének mintájául szolgáló Serafim doktorral találkozni, azonban bejelentették, hogy sajnos az orvos röviddel azelőtt meghalt. Mikor arról kérdezték a rendezőt, mit akart olyan sürgősen megbeszélni a doktorral, azt mondta: csak azt szerette volna megkérdezni tőle, ugye nem haragszik meg ha a film végén megöli őt…