Kihirdette 2020-as díjazottjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

Bár hagyományosan tavasszal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 1885. április 12-i alakulásához legközelebb eső hétvégén szokták átadni az Erdélyi Oscarnak is nevezett díjakat, a koronavírus-járvány miatt a díjátadót előbb júniusra, majd november 7-re halasztották és szombaton csak szűk körben tartják meg.

Az EMKE tisztújító közgyűlését ezúttal elektronikus szavazás útján tartják meg, az eredményt pedig november 7-én délelőtt a szervezet honlapján, illetve Facebook-oldalán közlik.

Az EMKE 2020-ban ünnepli fennállásának 135. évfordulóját, a főtitkári, illetve ügyvezető elnöki, majd rövid ideig elnöki tisztjét betöltő Sándor József pedig 75. éve hunyt el. E két jelentős évforduló tiszteletére az egyesület emléktáblát avat az 1906 és 1945 között az EMKE irodájának is helyet adó reformátusok sarokházának nevezett épület kapualjában (Magyar / 21. Dec. 1989 utca 37. szám) szombaton 13:30-kor. Dr. Széman Péter EMKE-elnök köszöntője után Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke avató beszédét felolvassa Széman Emese Rózsa, melyet az emléktábla megáldása követ.

Az Erdélyi Oscarnak is nevezett, a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek kitüntetésére szolgáló EMKE Díjakat ebben az évben a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházkerület templomában (Kétágú templom) adják át, szintén november 7-én, szombaton 14 órától.

A díjazottak:

Balázs Ferenc-díj  a Mészkői Unitárius Egyházközség az épített és szellemi örökségének őrzéséért és közkinccsé tételéért 

Gr. Bánffy Miklós-díj Dimény Levente színművész, rendező- koreográfus érzékeny és kiemelkedő színészi szerepformálásaiért, társulatvezetői munkásságáért, a modern-kortárs táncművészet partiumi megteremtéséért és népszerűsítéséért

Bányai János-díj – Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató gazdasági antropológiai kutatásaiért és intézményvezetői munkásságáért

Janovics Jenő-díj – a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztősége a magyarságért, valamint a közművelődés terén végzett munkájuk elismeréseképpen

Kallós Zoltán-díj Fazakas János a néptánchagyományok továbbadását szolgáló több évtizedes oktatói és közművelődési munkássága elismeréseképpen

Kőváry László-díj Zsigmond Enikő ismeretterjesztő írásai, színes túratérképei, valamint a székelyföldi borvízpalackozó üzemek elindításában végzett tevékenysége, kimagasló geológusi munkássága elismeréseként

Gr. Kun Kocsárd-díj Balázs Bécsi Attila, a TÉKA Alapítvány elnöke az intézményalapító, szórványiskolát és -kollégiumot létrehozó és működtető tevékenysége elismeréseképpen  

Monoki István-díj – Bedő Melinda a modern könyvtári infrastruktúra megteremtésében elért eredményeiért, könyvtárosképzés, közösségépítés és kistelepülési könyvtárfejlesztés terén végzett odaadó munkájáért

Nagy István-díj – Lőfi Gellért az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenysége elismeréseképpen

Poór Lili-díj Fincziski Andrea színművész példaértékű és szerteágazó alkotói tevékenysége elismeréseként, érzékenységgel és szenvedéllyel megélt valamennyi szerepéért

Spectator-díj – Bodolai Gyöngyi újságíró több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel a mezőségi szórványközösségek életét bemutató írásaiért, valamint kiemelkedő egészségügyi szakcikkeiért

Szolnay Sándor-díj Sánta Csaba a kortárs szobrászatban kifejtett kimagasló munkássága, a groteszk irányába nyitó, modern vonalú egyedi formavilágának létrehozása elismeréseképpen

Életműdíj – Egyed Ákos történész, akadémikus, író a tudományosság terén, az EME megújításában és a KAB létrehozásában végzett munkája elismeréseképpen

– Cseke Péter író, egyetemi oktató az írói tevékenysége, valamint az ifjú nemzedékek nevelésében végzett munkája elismeréseképpen

Díszoklevél – a Román Televízió Bukaresti Magyar Nyelvű Adása beindulásának 50. évfordulója alkalmából, a szerkesztőség munkájának elismeréseként

Emellett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Brassó megyei szórványban, valamint az EMKE elnökségben kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként Házy Bakó Esztert, a romániai magyar civil életben végzett munkájáért, népzenészként és operaigazgatóként az erdélyi magyar zenekultúra terén, valamint a civil szervezetek támogatásában kifejtett sokrétű közművelődési tevékenységéért az EMKE társadalomszervezési alelnökét, Szép Gyulát tiszteletbeli tagjává választotta.

(Címlapfotó: EMKE/Mák Arany)

Kapcsolódók

Kimaradt?