Újabb szerző utasította vissza a Térey-ösztöndíjat

Csehy Zoltán felvidéki költő, műfordító sem fogadja el a Térey-ösztöndíjat, amelyet a január 21-én nyilvánosságra hozott nyertesek közül korábban Bartók Imre is elutasított. Csehy Zoltán szombaton, a Dunsztnak adott interjúban jelentette be a döntését.

Mint írtuk, a Térey Jánosról elnevezett ösztöndíjat 45 középgenerációs, 35 és 65 év közötti, magyar nyelven alkotó szerző kapja. Az ösztöndíjra írószervezetek, könyvkiadók, folyóiratok, egyetemi tanszékek, szakmai műhelyek vezetői jelöltek 330 személyt, közülük pedig egy tizenkilenc tagú szakmai zsűri többfordulós, titkos szavazás eredményeként választotta ki a kedvezményezetteket, akik két évig havi támogatásban részesülnek, majd egy szakmai zsűri értékelése alapján szűkítik a kört, és legkevesebb öt ösztöndíjassal nem hosszabbítják meg szerződést, aki marad, azt pedig további három évig támogatják.

Csehy Zoltán egyrészt azzal indokolta a döntését, hogy nem pályázott az ösztöndíjra, hanem jelölés alapján kapta, a zsűri összetételét viszont nem tették közzé, és a döntés  kritériumai sem voltak világosak. „Miután a győztesek között közmegbecsülésnek örvendő, jelentős alkotók és közismert irodalmi élősködők egyaránt szerepeltek, sőt akadt olyan személy is, akinek 'irodalmi' tevékenysége egy pályakezdő színvonalát is alig éri el, s akinek a köteteit fellépésétől kezdve negatív kritikai visszhang kíséri, a bizottság tagjait gyaníthatóan aligha irodalomesztétikai szempontok vezették” – nyilatkozta a költő.

Időközben a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán közölték a zsűri összetételét, hívta fel a figyelmet a Litera.hu.

A Térey János Alkotói Ösztöndíj Kuratóriuma
Elnök: Harmath Artemisz
Tagok: Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége)
Erős Kinga (Magyar Írószövetség)
Gál Katalin (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése)
Gruik Ibolya (Vajdasági Magyar Irodalmi Társaság)
Karácsonyi Zsolt (Erdélyi Magyar Írók Ligája)
Lakatos Mihály (Előretolt Helyőrség Íróakadémia)
Marcsák Gergely (Kovács Vilmos Irodalmi Társaság)
Mezey Katalin (Magyar Művészeti Akadémia)
Radics Péter (Petőfi Irodalmi Múzeum)
Sárközy Bence (mint a Térey-hagyaték gondozója)
Szakonyi Károly (Digitális Irodalmi Akadémia)
Szentmártoni János (Petőfi Irodalmi Ügynökség)
Szkárosi Endre (Szépírók Társasága)
Temesi Ferenc (Magyar PEN Club)
Tóth László (Szlovákiai Magyar Írók Társasága)
Várady Szabolcs (Digitális Irodalmi Akadémia)
Vári Fábián László (Magyar Művészeti Akadémia)

Ugyanitt közzétették a kuratórium és az ösztöndíj ügyrendjét is. Ebből kiderül, hogy az ösztöndíjban részesült szerzőtől projekttervet, valamint két év elteltével, illetve meghosszabbítás esetén a továbbiakban évente beszámolókat várnak, a kedvezményezett szerző emellett köteles legalább két önálló kötetéről felhasználási megállapodást kötni a PIM-mel, hogy ezeket a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján közzétehessék, illetve ajánlott számára a PIM irodalom-népszerűsítő rendezvényein és az Alkotói Életpálya Programhoz kötődő mentorprogramban való részvétel.

A Csehy Zoltánnal készült interjúból az is kiderül, hogy a szerző először a neki is odaítélt Baumgarten-emlékdíj alapjába szerette volna folyósítani a Térey-ösztöndíj összegét, ezt azonban a szerződés nem teszi lehetővé.

A felvidéki alkotó azt is elmondta, máshol is megpályázott egy verskötetet-tervet, és ha megkapja a támogatást, két kötetet nem tudna színvonalasan megírni. Hozzátette, „szeretem, ha a közlés, a felolvasások, az irodalmi közszereplések joga nálam marad, ha az ösztöndíj adományozója és kedvezményezettje egyaránt szolgál, mondjuk (hangozzék bár patetikusan) konkrétan a nívós magyar irodalmat szolgálja, és nem kegyet oszt vagy megrendel, nem tékozol és összehány, hanem épít és befektet.”

(Címlapkép: Csehy Zoltán Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?