banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

27. Alter-Native: az Oscar-díjra javasolt magyar és román nagyjátékfilm is látható

A rövidfilmek mellett a 2018-as és 2019-as esztendő legsikeresebb román és magyar játékfilmjeit is megtekintheti a közönség az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelynek 27. kiadása november 6-a és 10-e között zajlik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.

A szervezők közleménye szerint a Magyarország, illetve Románia által a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra javasolt alkotások is szerepelnek a szemle programjában, így megnézhetik majd a filmkedvelők Tóth Barnabás Akik maradtak című munkáját, illetve Corneliu Porumboiu La Gomeráját is.

Tóth Barnabás neve már csak azért is ismerősen csenghet az Alter-Native látogatói számára, mert tavaly Susotázs című rövidfilmjével ő nyerte el a fesztivál nagydíját. A rendező Marosvásárhellyel való kapcsolata hosszú távúnak tűnik, és jövőre személyesen is találkozhat vele a közönség, a szervezők bejelentése szerint ugyanis ő lesz a 2020-as Alter-Native zsűrijének egyik tagja.

A magyar rendező Oscar-díjra javasolt filmje egy 16 éves lány és egy 40 feletti férfi lelki egymásra találásának szépségeit és nehézségeit meséli el, háttérben a második világháborút követő évek vörösterrorba forduló időszakával. A film ősbemutatója az amerikai Telluride filmfesztiválon volt augusztus végén, Magyarországon pedig szeptember 19-én mutatták be. A Menemsha Films megvásárolta a film amerikai forgalmazási jogát, így a télen az Egyesült Államokban is látható lesz az alkotás, amelyben Hajduk Károly és Szőke Abigél alakítja a főszerepeket.A magyar filmipar képviseletében jelen lesz még a fesztiválon Reisz Gábor Rossz versek című vígjátéka, amely négy Magyar Filmdíjat nyert, többszörös fesztiválgyőztes alkotás, valamint az idei Alter-Native egyik zsűritagjának Schwechtje Mihálynak a filmje is, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :). A film az első magyar tinithriller, amely egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszült történetét mutatja be. Megnézhetik a filmkedvelők Kovács István A szürke senkik című, 2017-es munkáját is. Ez egy első világháborús történet egy magyar-osztrák-román felderítőcsapatról, amely veszélyes küldetésben, ellenséges vonalak mögött kísérel meg felderíteni egy olasz harcállást. A filmben szerepet kapott Molnár Levente színművész is, aki szintén tagja a fesztivál bírálóbizottságának.

Románia idén Corneliu Porumboiu La Gomera (A hegyek szigete) című filmjét jelölte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra. Porumboiu ötödik nagyjátékfilmjének nemzetközi bemutatója Cannes-ban volt, aztán bemutatkozott a 44. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, a napokban levetítették a New York-i Filmfesztiválon, valamint a BFI London Filmfesztiválon is. A filmben a Napszálltából ismert Vlad Ivanov alakítja a főszerepet, de feltűnik még benne Catrinel Marlon, Rodica Lazăr, Antonio Buil, Agusti Villaronga, Sabin Tambrea és Szőnyi Julieta is.Megnézheti még az Alter-Native közönsége az Alexis Cahill és Alexis Sweet Cahill rendezte Mária, Románia királynője című filmet - amelynek hazai bemutatója a fesztivál hetén lesz -, és szerepel a programban Mona Nicoară 2018-as filmje is, a Distanţa dintre mine şi mine, illetve Tudor Giurgiu Parkingja, amely főként spanyolul beszélő, Spanyolországban és Romániában, vegyes stábbal forgatott film, Marin Mălaicu-Hondrari Apropierea című regényének adaptációja.

Kapcsolódók

Kimaradt?