Középiskolások és profik dolgoznak együtt öt európai színházban, Kolozsváron is

Négy másik európai színház mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház is részt vesz a Digital Natives (Digitális bennszülöttek) európai uniós projektben, így Jordan Tannahill Concord Floral című ifjúsági drámáját 9-11. osztályos diákok részvételével viszi színre.

A projektben résztvevő diákok fiatal színházi szakemberek vezetésével saját életük digitális szokásain keresztül ismerkednek a színházi nyelvvel és a digitalizáltság témakörével, ugyanakkor a projekt keretében színpadra viszik Jordan Tannahill ifjúsági drámáját.A bemutató május 18-án, szombaton 20 órától lesz a színház stúdiótermében. A színház közleménye szerint a Concord Floralban tizennégy fiatal középiskolás története kapcsolódik össze, akik egy elhagyatott üvegházban találkozva osztják meg egymással történeteiket. A filmszerűen megírt szöveg a fiatalok nyelvén szól fiataloknak, olyan témákat boncolgatva, mint a barátság, függőség, szerelem, felelősségvállalás, szexualitás, bűntudat, közösségi lét és kirekesztettség.

A munkát Sinkó Ferenc színművész koordinálta, elmondása szerint a Concord Floral az első olyan munkája, amikor egy előre megírt darabbal kellett foglalkoznia. „Bennem a legnagyobb hajtóerő a gyerekek iránti kíváncsiság volt. Nap, mint nap fedezek fel új dolgokat bennük. Nagyon nagy ajándék az, hogy együtt lehettünk. Semmilyen stratégiát nem kellett alkalmazni, hogy megértsük egymást, semmilyen szülői beavatkozás nem kellett részünkről. Úgy érzem, hogy megtaláltunk egy olyan közös hangot, ahol mindenki el tudja mondani a saját nyelvén és saját hangsúlyával a dolgokat” – jegyzi meg a rendező.A projektben az Európai Színházi Unió (UTE) öt tagja vesz részt: a bécsi Volkstheater, a reimsi Comédie, a kölni Schauspiel és a görögországi Szaloniki Nemzeti Színház mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház is a program részese. „A projekt célja alapvetően az, hogy ebben az úgynevezett digitális világban olyanokkal beszélgessünk a digitális témáról, akik már ebbe a világba születtek bele, hiszen ezek a 15-18 év közötti fiatalok már mondhatni okostelefonnal a kezükben jöttek világra” – mondta Csép Zoltán, a színház programigazgatója.

A tagszínházak különböző időpontokban hozták létre az előadásaikat, illetve az előadások bemutatója környékén és a projekt folyamán konferenciákra is sor került, amelyeken szociológusok, pszichológusok, színházi szakemberek, egyetemi oktatók a digitalizáció témája kapcsán tartottak előadásokat.

A projekt június 1-jén egy Digitális Éjszakai Fesztivállal (Digital Festival Night) zárul, ahol az öt ország résztvevői élő internetes közvetítésen keresztül megosztják egymással a projektben szerzett tapasztalataikat, és együtt ünnepelnek. 

Az előadás díszletét és jelmezeit Gábor Zsófia jegyzi, dramaturgja Sipos Krisztina, zene és videó: Iszlai József.  

Az előadásban Albert Eszter, Balon-Ruff Andor, Dimény Kristóf, Geréb Csenge Ráhel, Jenei Deborah, Kerekes Ákos, Nițu-Mányoki Dániel, Rázmán Orsolya, Rus Bernadette, Sárosi Áron, Szabó Márk, Szőllősi Eszter, Török Boglárka és Turós Ágnes látható. 

A szombati bemutató május 19-én, vasárnap és június 2-án, vasárnap 20 órakor is játsszák a 14 éven felülieknek ajánlott előadást. Jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?