Megfilmesíti a Száz év magányt a Netflix

Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix. A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát.

Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül - írja a The New York Times online kiadása. A produkciót elsősorban Kolumbiában forgatják.A Nobel-díjas író fia, Rodrigo García, aki fivérével, Gonzalóval együtt vezető producerként vesz részt a projektben, elmondta, hogy apja nagyon sok ajánlatot kapott az évek során a könyv filmes adaptációjára. Gabriel García Márqueznek azonban kétségei voltak afelől, hogy a történet megfelelőképpen bemutatható egyetlen - vagy akár két - filmben. Emellett Márquez ragaszkodott ahhoz is, hogy a spanyol nyelven szóljon a történet, így sok ajánlat nem is jöhetett szóba.

„Az elmúlt három vagy négy évben a sorozatok és a limitált sorozatok száma, presztízse és sikere hatalmasra nőtt. A Netflix az első gyártók között volt, melyek bebizonyították, hogy az emberek szívesebben néznek eredeti nyelven, felirattal készült sorozatokat, mint valaha” - mondta Rodrigo García a család döntéséről.

Francisco Ramos, a Netflix spanyol eredeti nyelvű filmekért felelős alelnöke elmondta, a cég korábban próbálkozott már a könyv jogainak megszerzésével, de ellenállásba ütközött.

Mint kiemelte, az olyan sorozatok, mint a Narcos és az olyan filmek, mint a Roma - mely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat - bebizonyították, hogy „csinálhatunk spanyol nyelvű tartalmakat a világnak”.

Gabriel García Márquez 1967-ben publikált nagysikerű regénye az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalomra irányította a világ figyelmét. A könyv a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, eddig 46 nyelven, mintegy 50 millió példányban jelent meg világszerte.

Kapcsolódók

Kimaradt?