Világhírű tudósok és művészek állítottak csapdát a brit rendőrségnek

Több mint 130 világhírű tudós és művész írásban nyilvánította ki támogatását a brit hatóságok által terrorszervezetté nyilvánított Palestine Action mellett. Az akció csapda a rendőrségnek: ha nem tartóztatják le őket, akkor lényegében elismerik, hogy az eddigi több mint háromezer letartóztatás önkényes és diszkriminatív volt.

Elit egyetemek tudósai és ismert művészek csatlakoztak ahhoz a polgári engedetlenségi akcióhoz, amely egy palesztinpárti csoport betiltását hivatott megkérdőjelezni. Az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem professzorai, valamint olyan hírességek, mint Sally Rooney írónő, Brian Eno zenész, Judith Butler filozófus vagy Greta Thunberg klímavédelmi aktivista, a londoni felsőbíróságnak (High Court) címzett kétmondatos levélben fejezték ki támogatásukat a terrorszervezetté nyilvánított Palestine Action mellett. „Ellenezzük a népirtást, támogatjuk a Palestine Actiont” – áll a mintegy 130 híresség levelében, amelyet az éppen zajló fellebbviteli tárgyalás előtti napokban postáztak.

A korábban letartóztatottak akár kártérítési pereket is indíthatnak | Fotó: Agerpres/EPA

A Palestine Actiont tavaly júliusban nyilvánította terrorszervezetté a brit törvényhozás a munkáspárti kormány kezdeményezésére. A csoport célja az izraeli kormánnyal kapcsolatban álló brit fegyvergyártók működésének megzavarása. A Hamász 2023. október 7-i izraeli mészárlása után indított háború elején heti rendszerességgel szervezett több százezres Izrael-ellenes tüntetéseket Londonban, ugyanakkor aktivistái számos polgári engedetlenségi akciót hajtottak végre, hogy véget vessenek az Egyesült Királyság részvételének „Izrael népirtó és apartheid rezsimjében”.

Tavaly júniusban betörtek a Brize Norton légibázisra, ahol vörös festékkel lefújtak és feszítővasakkal megrongáltak két légi utántöltő repülőgépet, amelyről feltételezték – védelmi illetékesek szerint tévesen –, hogy részt vesznek a Gázai övezetben végrehajtott izraeli támadásokban. Az akció – amelynek nyomán állítólag ki kellett cserélni a gépek hajtóműveit – példátlan ellenlépésre ösztönözte a Starmer-kormányt. Néhány nappal később Yvette Cooper – időközben leváltott – belügyminiszter javasolta a Palestine Action terrorszervezetté nyilvánítását, azonos kategóriába sorolva olyan szerveződésekkel, mint a Hamász, az al-Kaida vagy az Iszlám Állam.

A londoni felsőbíróság (High Court) ezekben a napokban vizsgálja másodfokon a csoport terrorszervezetté nyilvánításáról szóló határozatot. Bár a testület februári ítélete jogellenesnek és aránytalannak nyilvánította a Palestine Action betiltását, a végleges ítéletig a csoport támogatása a terrorellenes törvények megsértésének minősül. Ez érvényes a támogatás puszta kinyilvánítására is, például olyan öltözék hordására, amely a PA melletti kiállásként értelmezhető, és 14 évig terjedő börtönnel büntethető.

Tavaly július óta több polgári engedetlenségi akciót tartottak a Palestine Action betiltása elleni tiltakozásként. Ezeken mintegy háromezer személyt tartóztattak le – jelentős részben időseket –, akik a törvény szándékos megszegesével nyilvánították ki, hogy nevetségesnek tartják a terrorszervezet besorolást. A szervezet iránti támogatásuk kinyilvánításával egyúttal tesztelték a kormány azon képességét, hogy betartassa a tilalmat.

Hozzájuk csatlakoznak most világhírű tudósok és hírességek. Ha letartóztatják őket, azzal a rendszer tekintélyelvűségét bizonyítják; ha viszont nem teszik, akkor elismerik, hogy az eddigi több mint háromezer hasonló letartóztatás önkényes és diszkriminatív volt – mutatott rá a polgári engedetlenségi akciót szervező Defend Our Juries szervezet.

Tüntetés Londonban a Palestine Action szervezésében tavaly nyáron | Fotó: Agerpres/EPA

„Egyszerre védhetetlen és leleplező, hogy miközben a népirtás ellen tiltakozó békés tüntetőket terroristaként bélyegeznek meg, addig az Izrael állam terrorjával cinkos munkáspárti kormány elkerülheti a felelősségre vonást” – mutatott rá nyilatkozatában Penny Green, a londoni Queen Mary Egyetem jogász professzora.

A felsőbíróság ritkán hoz ítéletet azonnal. A kedd-szerdára kitűzött kétnapos tárgyalás után várhatóan több hetet is igénybe vesz a határozat megszövegezése. Addig – bármi is lesz a döntés – a Palestine Action a betiltott szervezetek listáján marad, a hírességek pedig kockáztatják a letartóztatást. A rendőrségnek elméletileg minden aláíró ellen eljárást kellene indítania a terrorellenes törvény alapján. Ez komolyabb politikai dilemma elé állítja a kormányt, mint a névtelen nyugdíjasok, akik a Defend Our Juries korábbi szimpátiatüntetésein a letartóztatottak zömét adták.

Ha 130 világhírű értelmiségi kezén kattan a bilincs, az hatalmas nemzetközi felháborodást és „véleményszabadság-mártírokat” teremthet. Nem utolsó sorban, ha a kormány fellebbezése nem jár sikerrel, kártérítési perek sokasága előtt nyílik meg az út, az eddig letartóztatott több mint 3000 aktivista ugyanis aligha fogja meg nem történtnek tekinteni a jogtalan fogva tartást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?