Egyre nagyobb nyomás alá helyezi a brit politikát évtizedek óta meghatározó két nagy pártot a Reform UK. A Konzervatívoktól egy hónapon belül négy nehézsúlyú politikust igazoltak le, a kormányzó Munkáspárt pedig egyenesen attól tart, hogy Nigel Farage alakulata akár meg is előzheti őket a következő választáson.

Suella Braverman átigazolásával igazi tory nagyágyút nyert a Reform UK. Braverman volt belügyminiszter, a brit Konzervatív Párt jobboldali szárnyának egyik legjelentősebb alakja csatlakozott Nigel Farage pártjához. Két héttel korábban Nadhim Zahawi volt tory kancellár igazolt át a felmérésekben szárnyaló Reformhoz, még azelőtt pedig a konzervatívok árnyékkormányának igazságügyi (Robert Jenrick) és külügyminisztere (Andrew Rosindell). Átállásuk azt jelzi, hogy Nigel Farage alakulata nem marginális protestpárt többé, hanem képes elszívni a konzervatív jobboldal ikonikus figuráit is.

A toryk számára ráadásul egyszerre két irányból érkezik a nyomás. Miközben a párt jobbszárnyát látványosan szívja el a Reform, a mérsékeltek új platformot építenek maguknak. A Prosper UK néven induló csoport – olyan nevekkel, mint Amber Rudd volt belügyminiszter vagy Ruth Davidson, a Skót Konzervatívok korábbi vezetője – éppen azoknak ad hangot, akik korábban a párt centrista hagyományát képviselték, és akikről a legkevésbé lehetne feltételezni, hogy Farage mozgalmához sodródnának. Ebben a helyzetben a 2024 novemberében elnökké választott Kemi Badenoch pozíciója különösen bizonytalanná válik: bár a közelmúltban erősödött a párton belüli megítélése, a jobbszárny elvándorlása és a centristák aktivizálódása egyaránt gyengíti azt a szerepet, amelyre sokan a toryk jövőjének alakítójaként tekintettek – mutat rá a BBC.

Munkáspárti drámák

A kormányzó Munkáspárt is belső konfliktusokkal küzd. Ezt mutatja az a dráma, amelyben Keir Starmer miniszterelnök személyesen szavazta le Andy Burnham manchesteri polgármester indulását egy londoni képviselői szék betöltésére kiírt időközi választáson. Starmer és Burnham viszonya régóta feszült, de ennél is többet nyomott a latban, hogy egyáltalán nem rejtette véka alá kormányfői ambícióit. Starmer okkal tarthatott attól, hogy az országos politikát egyszer már megjárt rivális a Westminsterbe visszatérve destabilizálja a kormányzást. Ez már a második látványos konfliktus a Labour vezetésében pár hónapon belül. Korábban a miniszterelnök szövetségesei kemény háttérlobbit folytattak Wes Streeting egészségügyi miniszter ellen, aki ugyancsak dédelgetett pártvezetői ambíciókat.

A munkáspárti vezetés bizonytalanságát a felmérések okozzák. Keir Starmernél népszerűtlenebb miniszterelnöke évtizedek óta nem volt Nagy-Britanniának. Ez növeli a nyomást a Munkáspárt képviselőin, akik nyíltan fontolgatják a kormányfőcserét.

Népszerű, de alkalmatlan?

A brit választási szabályok szerint az adott választókerületben legtöbb szavazatot szerző jelölt kapja a mandátumot. Így jutott a Munkáspárt 63 százalékos többséghez 2024 nyarán a voksok mindössze 33,7 százalékával. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint, ha most lennének a választások, a maga 32 százalékával a Reform nemcsak a legnagyobb pártként végezne, de képes lenne működő többséget létrehozni a 650 fős alsóházban, miközben egyetlen más formáció sem szerezne három számjegyű mandátumot.

A felmérést készítő Jack Curry kiemelte, hogy a Reform átvette a vezetést még az olyan hagyományosan baloldali szakpolitikai területeken is, mint a munkanélküliség, a lakhatás vagy a szociális ellátás. A megkérdezettek mindössze az egészségügy, a nyugdíjak és az ukrajnai háború kezelése terén favorizálják a Munkáspártot. Figyelemre méltó az is, hogy a Konzervatív Párt egyik területen sem tudott profitálni a Munkáspárt gyengüléséből. A BMG Research kutatója szerint ez azt mutatja, hogy a két hagyományos nagy párt iránti kiábrándultság erősödik, miközben a Reform UK képes átvenni a vezetést olyan ügyekben is, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számára.

Újrahasznosítás felsőfokon

Több elemző szerint továbbra is kérdés, hogy a Reform képes lesz‑e a választásokig hátralévő közel három év alatt kormányképes alternatívává válni. A felmérésekben a Reformot tartósan tíz százalék fölötti előnnyel mérik a 17-20 százalékon mozgó Munkáspárt és Konzervatívok előtt. A Zöldeket 14-15, a Liberális Demokratákat 12-13 százalékon mérik. Ugyanakkor a közvélemény megosztott abban, hogy inkább Keir Starmert vagy Nigel Farage-t látná szívesebben a miniszterelnöki székben, illetve a megkérdezettek csaknem kétharmada úgy véli, a Reform nem áll készen a kormányzásra.

Megfigyelők szerint ez lehet az oka annak, hogy Farage a Konzervatív Párt tapasztalt politikusaival próbálja feltölteni a pártot, miközben a kritikusok éppen azt róják fel a Reformnak, hogy a kiábrándult toryk gyűjtőhelye. Mindenesetre így nehezebb lesz hitelesen fellépni az „új, tiszta kezdet” szerepében.

Nigel Farage világossá tette, hogy a hasonlóság a Reform narratívái és Donald Trump politikái között nem véletlen: a párt tudatosan igyekszik másolni az amerikai republikánus kormányzatot.

Ennek azonban megvannak a veszélyei is. Az amerikai bevándorlási ügynökség (ICE) agresszív fellépése – különösen Renée Good és Alex Pretti meggyilkolása – sok konzervatív szavazót is elgondolkodtatott. Így egyáltalán nem biztos, hogy az ICE-hoz hasonló „deportáló kommandó” létrehozása széles körben kedvező fogadtatásra talál Nagy-Britanniában, márpedig ez a Reform programjának egyik sarokköve.

A bevándorlásellenes Reform UK népszerűségének a növekedése máris hatással van a brit politikára: szemmel láthatóan normalizálja a szélsőjobboldali retorikát és gyakorlatot. Egy petícióra adott válaszában a munkáspárti kormány azzal kérkedett, hogy drasztikusan – 77 százalékkal – növelte a „bevándorlási razziák” számát, és több mint 50 ezer embert toloncoltak ki 2024 júliusa óta.