Románia legalább 35 millió euró értékben exportált katonai alkatrészeket Izraelnek menetrend szerinti járatokkal
Románia 2025-ben legalább 35 millió euró értékben hajtott végre katonai exportot Izraelbe – derül ki a Snoop oknyomozó portál által megszerzett adatokból. A szállítmányok többségét légi úton bonyolították le, a Snoop pedig tucatnyi Tarom menetrendszerinti járatot azonosított, amelyek rakterében olyan alkatrészek voltak, amelyek az Elbit Systemshez, az izraeli hadsereg egyik legfőbb beszállítójához jutottak el – szemlézi a HotNews.ro.
A Snoop hivatalos dokumentumok birtokába jutott, amelyek 29 olyan exportról számolnak be, amelyek 2025-ben Romániából indultak és Izraelben, az Elbit Systemsnél értek célba. Ezek többsége „spare parts” (pótalkatrészek vagy komponensek), és izraeli vállalatok romániai leányvállalataitól, illetve a G.R.R. International nevű cégtől származtak, amely Izrael partnere.

Az ENSZ 2025. október 20-án közzétett, A gázai népirtás: kollektív bűncselekmény című jelentése Romániát az elmúlt két évben Izraelnek legtöbb katonai exportot végző országok között nevezi meg. A harcokban több mint 70 000 palesztin, köztük 20 000 gyermek vesztette életét.
A Tarom és a HiSky kereskedelmi járatai nemcsak az utasok poggyászát, hanem olyan alkatrészeket is szállítottak, amelyek Izrael legnagyobb magántulajdonban lévő fegyvergyártó vállalatához jutottak el. Románia azonban nem az egyetlen ország, amely menetrendszerinti járatokkal szállít árut az Elbit számára: nemzetközi oknyomozások hasonló gyakorlatot tártak fel Görögországban és Ausztráliában is.
Nemrég a görög Reporters United arról írt, hogy egy légitársaság rendszeresen üzemeltet kereskedelmi járatokat Athén és Tel-Aviv között, és több alkalommal is szállított katonai felhasználású anyagokat, amelyeket hivatalosan „közönséges áruként” jelentettek be.
A közlekedési minisztérium megerősíti
A Közlekedési Minisztérium – amelynek alárendeltségébe tartozik a Tarom állami légitársaság – megerősítette a katonai alkatrészek polgári járatokkal történő szállításának gyakorlatát.
A Snoopnak adott válaszában az intézmény közölte: „amennyiben a „spare parts”-ként megjelölt termékek a „fegyverzet, haditechnika, veszélyes anyagok vagy bármely más olyan rakomány” kategóriájába tartoztak, amelyek jellegüknél fogva befolyásolhatják Románia nemzetbiztonságát, szeretnénk rámutatni, hogy a Tarom minden említett járatra rendelkezett a 2021/859-es kormányhatározatnak megfelelő szállítási engedéllyel”.
A Snoop 2025. november 5-én több kérdést is küldött a Tarom vezetésének. Bár a vállalat egyik képviselője írásos választ ígért, a cikk megjelenéséig a szerkesztőség nem kapott választ.
Az egész folyamatban az ellenőrzés hiányosnak tűnik a Snoop szerint. Az ANCEX – a Külügyminisztérium alá tartozó Exportellenőrzési Osztály, amely a katonai áruk exportját, importját és egyéb műveleteit szabályozza – hangsúlyozta, hogy nem rendelkezik információval a szállításhoz használt kereskedelmi járatokról, mivel az exportáló cégeknek nincs jogi kötelezettségük jelenteni, milyen szállítási eszközzel juttatják célba a katonai termékeket.
A Snoop által azonosított 29 romániai járat közül 21-et egyetlen cég, a G.R.R. International bonyolított le 2025 júliusa és novembere között. Az összes áru Izraelbe, az Elbithez érkezett. 19 járatot a Tarom, kettőt pedig a HiSky üzemeltetett.
Az exportok többsége „spare parts” volt, egy esetben pedig „fin assy” (a fin assembly rövidítése) – a terminológia szerint ez a műszaki kifejezés a szárny/stabilizátor szerelvényekre utal, amelyek kulcsfontosságú alkatrészek a rakéták vagy irányított lövedékek röppályájának irányításában.
A volt Romarm-igazgató tulajdonában áll a cég
A Termene.ro nyilvános adatai szerint a G.R.R. International fő tevékenységi köre az „általános gépészeti műveletek”, és többek között „katonai légi, szárazföldi és optikai rendszerekhez” gyárt alkatrészeket. A vállalat a Brassó megyei Barcarozsnyóban (Râșnov) és Alsómoécsen (Moieciu de Jos) működik.
A céget 2017-ben alapították, tulajdonosai Ioan Gîrbacea, a Romarm volt igazgatója, Marcu Rosenthal, izraeli állampolgár, aki korábban több vezető pozíciót töltött be az Elbit Systemsnél, valamint egy másik izraeli üzletember, Alon Rosental. 2024-ben a vállalat árbevétele meghaladta a 17,2 millió lejt (kb. 3,3 millió euró). A Snoop megkeresésére Ioan Gîrbacea kijelentette: „Ha önöknek hivatalos dokumentumaik vannak (az Izraelbe irányuló exportról – szerk.), akkor azt jelenti, hogy hivatalosan történtek.”
Gîrbacea megerősítette, hogy cége a hadiipar számára gyárt alkatrészeket, amelyek kettős felhasználásúak lehetnek: polgári és katonai célokra egyaránt. „Mi nem katonai termékeket szállítunk, hanem olyan alkatrészeket, amelyeket katonai termékekbe is be lehet építeni.” Arra a kérdésre, hogy tudja-e, mely alkatrészeket használják polgári, illetve katonai célokra, Gîrbacea azt válaszolta: „Ez minket nem érdekel. Megrendelést kapunk, engedéllyel rendelkezünk, az ANCEX dönti el, hogy szállítható-e vagy sem. Engedély nélkül nem szállítunk semmit.”
Hozzátette: „Én beszállító vagyok, Izrael ügyfél, én betartom az összes jogszabályt. Engem nem érdekel, mire használja az ügyfél a terméket”. A román vállalat vezetője azt is elmondta, hogy az Izraelbe irányuló szállítmányok közül sok korábban leadott megrendelések alapján történt.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT