Az Európai Unió ismét egységesen fogadott el szankciókat Oroszországgal szemben, a megállapodáshoz vezető út azonban minden korábbinál nyíltabban mutatta meg a nemzeti érdekellentéteket: a tagállamok egyre kevésbé hajlandók saját gazdasági érdekeiket alárendelni az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozásának.

Brüsszel az uniós egység bizonyítékaként értékelte a július 23-án elfogadott huszonegyedik szankciós csomagot. A döntés 48 személyt és 170 szervezetet vont korlátozó intézkedések alá, tovább bővítette a pénzügyi szankciók körét. Harminchárom további orosz pénzügyi intézményre, valamint négy, harmadik országban működő bankra terjesztették ki a tranzakciós tilalmat. Tizennégy, az Európai Unión kívül bejegyzett kriptoszolgáltató platform is felkerült a listára, miközben 41 újabb, az orosz árnyékflottához kötött hajó előtt zárták be az uniós kikötőket. Szigorodtak a kettős felhasználású termékekre és technológiákra vonatkozó exportkorlátozások is.

A hivatalos eredmény azonban csak részben tükrözi, mi történt a tárgyalótermekben. Több kormány az egész csomag megakasztását helyezte kilátásba, ha nem kapott biztosítékot valamely hazai ágazat, vállalat vagy politikailag érzékeny szereplő védelmére. A közös külpolitikai cél így kivételekkel és későbbre halasztott vitákkal terhelt kompromisszummá vált. A legkeményebb ellenállást Görögország tanúsította. Athén számára az orosz cseppfolyósított földgáz harmadik országokba történő tengeri szállítása jelentette a legfontosabb kérdést. A görög kereskedelmi flotta meghatározó szerepet játszik a globális energiaszállításban, ezért a kormány azt követelte, hogy az orosz  cseppfolyósított földgázra (LNG) vonatkozó teljes tilalom hatálybalépése után is folytathatók legyenek bizonyos, az uniós piacon kívüli megrendelőket kiszolgáló fuvarok.

A görög érvelés szerint a teljes szolgáltatási tilalom nem feltétlenül vetné vissza az orosz exportot, inkább az európai hajózási társaságokat szorítaná ki az üzletből. Helyüket kínai, közel-keleti vagy más, Unión kívüli vállalatok foglalhatnák el, miközben az orosz LNG továbbra is eljutna az ázsiai piacokra. Így, Athén álláspontja jelentős vállalati érdekeket is védett. A többi tagállam eleinte nem akarta újranyitni a már kialkudott szabályokat, mert attól tartott, hogy egy görög kivétel további mentességi igényeket indít el. Athén azonban kitartott a vétófenyegetés mellett, így végül olyan eltérést kapott, amely meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi az orosz LNG nem uniós ügyfelek részére történő tengeri szállításának folytatását. Az alku megmutatta, hogy az egyhangúsági szabály egyetlen kormánynak is komoly befolyást biztosít a teljes szankciós politika alakítására.

Más tagállamok is eredményesen érvényesítették saját szempontjaikat

Bulgária azt követelte, hogy Kirill moszkvai pátriárka és Vagit Alekszperov, a Lukoil alapítója ne kerüljön fel az új szankciós listára. A két nevet végül törölték a jóváhagyott névsorból. Németország és Portugália az orosz halászati termékek importjának korlátozását ellenezte, mert ellátási zavaroktól, feldolgozóipari veszteségektől és áremelkedéstől tartottak. A halászati intézkedéseket teljesen kivették a csomagból.

Franciaország és Olaszország az orosz katonák schengeni beutazásának általános korlátozásával szemben fogalmazott meg kifogásokat. Az egyeztetések során az eredetileg tervezett általános beutazási tilalmat jelentősen enyhítették. A végleges csomag már nem tiltja meg automatikusan az orosz katonák belépését a schengeni térségbe, csupán lehetőséget ad arra, hogy később külön korlátozásokat vezessenek be velük szemben. Ausztria a Raiffeisen Bank International oroszországi veszteségeinek rendezéséhez próbált kedvezőbb feltételeket kialkudni. Bécs azt szeretné elérni, hogy az EU oldja fel a Rasperia nevű vállalat elleni szankciókat, ami hozzájárulhatna a bankot ért, mintegy 2,1 milliárd eurós veszteség részleges ellensúlyozásához. Azonnali döntés nem született, de az ügy későbbi rendezésére politikai ígéretet kapott.

A tárgyalások egyik legfeltűnőbb fejleménye Magyarország háttérbe húzódása volt. A korábbi években az Oroszországgal kapcsolatos uniós vitákat gyakran Budapest ellenállásával azonosították. Most azonban más országok kerültek a vétópolitika középpontjába. Ez nem feltétlenül jelenti Ukrajna támogatásának meggyengülését. Inkább azt mutatja, hogy a háború elhúzódásával a tagállamok egyre pontosabban mérik fel a szankciók hazai költségeit. A kormányok már nemcsak azt vizsgálják, mekkora veszteséget okozhatnak Oroszországnak, hanem azt is, mely vállalatok, munkavállalók és fogyasztók fizetik meg az intézkedések árát saját országukban.

A szankciós politika mozgástere egyre szűkül 

Az EU az elmúlt években már szinte minden olyan gazdasági területet bevont a szankciós politikába, amelyen keresztül érdemi nyomást gyakorolhat Oroszországra. Az újabb intézkedések ezért egyre gyakrabban érintenek olyan ágazatokat, amelyekhez európai vállalatok és munkahelyek is szorosan kötődnek. Emiatt minden új korlátozás nagyobb vitát vált ki, mert valamelyik tagállamnak közvetlen gazdasági veszteséget okozhat. 

Az uniós szankciók elfogadásához mind a 27 tagállam beleegyezése szükséges. Ez erős politikai felhatalmazást ad a döntéseknek, ugyanakkor lehetőséget teremt arra is, hogy egyetlen kormány feltartóztassa az egész csomagot. A tagállamok ezért gyakran saját gazdasági vagy politikai követeléseik teljesítéséhez kötik a támogatásukat. Több uniós diplomata szerint a jövőben célszerűbb lenne a szankciókat kisebb lépésekben elfogadni, mert így egyetlen vitatott kérdés kevésbé veszélyeztetné az összes többi intézkedés jóváhagyását. A mostani tárgyalások ugyanakkor azt mutatták, hogy a nemzeti érdekek továbbra is meghatározó szerepet játszanak az EU Oroszországgal kapcsolatos döntéseiben.