Ukrajnai logisztikai központ megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi minisztérium
Megsemmisítette az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők egyik nagy logisztikai központját, ahol fegyvert, egyebek mellett nyugati országok által szállított rakétákat tároltak és osztottak szét – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A tárca a csapás helyszínét nem nevezte meg. A hétfői moszkvai hadijelentés szerint az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg hatból négy frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában, miközben hét ukrán ellenrohamot vert vissza. Az ukrán hadseregnek több mint kétezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a frontvonalon, idézi az orosz összegzést az MTI. A minisztérium a nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy tüzérségi és hét tábori lőszerraktárt, három harckocsit, hat páncélozott harcjárművet, két német Panzerhaubitze–2000-es önjáró, valamint két amerikai M777-es és két brit FH–70-es vontatott tarackot, hat amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, négy amerikai Patriot légvédelmi rakétát, amerikai HIMARS és cseh Vampire sorozatvetők 10 rakétáját, továbbá 176 drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Egy moszkvai kerületi bíróság hétfőn nemzetközi körözést adott ki Pavlo Petrenko volt ukrán igazságügyi miniszter és Jurij Sztec volt ukrán információpolitikai miniszter ellen, egy tiltott hadviselési módszerek alkalmazásával kapcsolatos ügyben. A testület távollétében elrendelte a két volt tárcavezető előzetes letartóztatását.
Petrenko 2012-2014 között az ukrán parlament tagja volt, majd lemondott mandátumáról, és 2016-ig az ország igazságügyi minisztériumát vezette. Sztec 2007 és 2014 között volt képviselő, 2014 és 2015 között pedig Ukrajna tájékoztatási politikájáért felelős miniszter.
CSAK SAJÁT