Ukrajnában üléseznek szombaton a „tettre készek”
Ukrajna látja szombaton vendégül az úgynevezett „tettre készek koalíciójának” (Coalition of the willing) vezetőit.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki bejelentése szerint szükség van erre a koalícióra és annak kellőképpen erősnek kell lennie, hogy közös elképzeléseinknek megfelelőjen tudja garantálni a biztonságot.
Ebben a márciusban alakult nemzetközi koalícióban elsősorban olyan európai országok vesznek részt, amelyek készek támogatni Ukrajnát Oroszországgal szemben. Az alapításában Románia is részt vett.
Az ukrán államfő különben pénteken ismét hangsúlyozta, hogy készen állnak egy tartós, legalább 30 napra szóló tűzszünetre, ugyanakkor hangsúlyozta az erőfelmutatás és az együttműködés fontosságát is.
A nap folyamán Emmanuel Macron francia elnök közösségi oldalán azt mondta, hogy Donald Trump csütörtök ismételten feltétel nélküli tűzszünetet kért a háborús felektől. „Ukrajna készen áll erre, várom, hogy most Oroszország is hasonlóképp cselekedjen. Különben mi európaiak az Egyesült Államokkal konzultálva készen állunk a határozott fellépésre” – üzente. Az amerikai elnök is közölte, ha a 30 napos tűzszünetet nem tartják be, akkor úgy az Egyesült Államok, mint pedig a partnerei szankciókat léptetnek életbe.
CSAK SAJÁT