Újabb ország küld katonákat Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra. Olaszország nem küld katonákat, mert az, hogy ott állomásozik 15 olasz, 15 francia, 15 német, úgy hangzik, mint egy klasszikus vicc kezdete – jelentette ki Guido Crosetto védelmi miniszter.

Mint ismert, Több NATO-tagállam is katonák kisebb csoportját küldi Grönlandra, hogy Dániával közös gyakorlatozáson vegyenek részt. Franciaország, Németország, Svédország, Norvégia, Finnország, Hollandia és az Egyesült Királyság már korábban döntött arról, hogy katonákat küld Grönlandra.

Az olasz védelmi miniszter  emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi biztonságpolitika nem most fedezte fel az Északi-sarkvidék stratégiai jelentőségét. Kifejezte értetlenségét amiatt, hogy miért van most szükség katonai jelenlétre Grönlandon, ha eddig nem volt. „Tizenöt katona, akit kirándulni küldünk az Arktiszra, nem oszt, nem szoroz” – jelentette ki. Más kérdés az Északi-sark stratégiai jelentősége a jövőben. Miután a világnak ezzel a részével leginkább Oroszország határos, ahogy véget ér az ukrajnai háború, „az orosz katonai források nagy részét ebbe a zónába helyezik át, amint a NATO is teszi már” – tette hozzá az MTi szerint.

Grönlandi táj | Fotó: Facebook/.Greenland Today

„Ennél sokkal fontosabb – hangsúlyozta –, hogy a nyugati világ szabad maradjon, és ne szakadjon még több darabra, mert már így is túlságosan megosztott” – hangsúlyozta. Úgy vélte, Grönland függetlenségét nem katonákkal, hanem az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozó tagállamok együttműködésével lehet garantálni.

Hasonlóképpen nyilatkozott a konferencián Antonio Tajani külügyminiszter, aki szerint a Nyugat biztonságát nem tíz vagy húsz katona jelenléte garantálja Grönlandon.

Szlovénia bejelentette: két katonát Grönlandra küldenek

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására – közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.

A határozat szerint a két tiszt a következő napokban indulhat Grönlandra. A gyakorlat pontos időpontjáról később döntenek, a minisztérium tájékoztatása szerint a részvétel előkészítéséhez szükséges eljárásokat megindítják. Szlovénia ezzel több európai országhoz csatlakozik.

A kormány indoklása szerint Grönland és az Északi-sarkvidék a NATO stratégiai koncepciójában kiemelt jelentőségű térségként szerepel. A dokumentum a gyakorlat céljaként a regionális biztonság erősítését és a szövetségesi együttműködés elmélyítését jelöli meg. A határozat rögzíti, hogy amennyiben a tervezés során a szlovén hadsereg nagyobb mértékű részvétele válna szükségessé, arról a kormány külön döntést hoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?