Több mint tízezer résztvevő volt a Balaton-átúszáson - Novák Katalin is teljesítette a klasszikus távot

A különböző távokon több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt a szombatról vasárnapra halasztott 41. Lidl Balaton-átúszáson.

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5,2 kilométeres erőpróbát közel 9500 úszó próbálta leküzdeni, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette a dolgát Közép-Európa legnagyobb taván.

Közel ezren vágtak neki a Balatonboglárról induló, majd egy félkört megtéve, oda visszaérkező 2,6 kilométeres távnak, illetve 700 lelkes amatőr SUP-deszkával abszolválta a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-áthúzást.

Fotó: Novák Katalin/Facebook

A halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére is, a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény" - mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.

A legnagyobb magyarországi nyíltvízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.

Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.

Amint arról beszámoltunk, Novák Katalin is részt vett az eseményen, ő az első magyar köztársasági elnök, aki az emberpróbáló feladatra vállalkozott, és átúszta a Balatont.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?