Tiltja az abortuszt a terhesség hatodik hetétől a texasi törvény

Érvényben hagyta az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság azt a törvényt, amely Texas államban megtiltja az abortuszt a terhesség hatodik hetétől, amikortól már észlelhető a magzati szívverés – számolt be csütörtökön az amerikai sajtó.

A kilenctagú taláros testület amerikai idő szerint nem sokkal szerda éjfél előtt 5-4 arányban döntött arról, hogy elutasítja az abortusz szigorítása ellen fellépő szervezetek beadványát és nem hajlandó blokkolni az Egyesült Államok legszigorúbb, terhességmegszakításra vonatkozó törvényét. A bírák többsége az eljárás bonyolultságára hivatkozva azt mondta: „az abortuszszolgáltatóknak nem sikerült meggyőzően a bíróság elé terjeszteniük az ügyet ahhoz, hogy közbelépjenek”, de hozzátették, hogy „komoly kérdéseket” vetettek fel a törvény alkotmányosságával kapcsolatban.Forrás: Agerpres/EPA

Sonia Sotomayor alkotmánybíró ellenvéleményében, amelyhez két liberális társa is csatlakozott, „megdöbbentőnek” nevezte az ítéletet. Sotomayor szerint egy „kirívóan alkotmányellenes” törvényről van szó, „amelynek az a célja, hogy megtiltsa a nőknek alkotmányos jogaik gyakorlását”.

Ilyen szigorú tiltást egyetlen amerikai államban sem engedélyeztek azóta, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság csaknem fél évszázada meghozta a precedensnek számító, úgynevezet Roe/Wade döntést. 1973. január 22-én a legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy az alkotmány 14. kiegészítése alapján, a magánélethez való jogra hivatkozva az abortusz tiltását az első trimeszterben alkotmányellenesnek nyilvánítja. Attól fogva egyik állam sem tagadhatta meg a törvényeiben a nőktől a terhesség első három hónapjában a legális, biztonságos abortuszt.

A május 19-én Greg Abbott, Texas állam republikánus kormányzója által aláírt törvény felhatalmazást ad a magánszemélyeknek, hogy polgári pert indítsanak bárki ellen, aki megsérti a törvényt és „segíti vagy támogatja” az abortuszt a terhesség hatodik hete után. A sikerrel járó polgári perek kezdeményezőit pedig legalább tízezer dollár jutalomra jogosítja fel.

A legfelsőbb bíróság többségét alkotó öt konzervatív bíró a döntést követően jelezte: ítéletüknek nem célja a „texasi törvények alkotmányosságával” kapcsolatos kérdések megoldása vagy a jogszabállyal kapcsolatos jövőbeli perek kizárása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Joe Biden amerikai elnök csütörtöki közleményében a döntéssel kapcsolatban azt írta: az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának a texasi abortusztilalomra vonatkozó ítélete „példátlan támadás a nők alkotmányos jogai ellen”. Biden hozzátette, hogy bár az ítélet „nem az utolsó szó” az általa „extrémnek” nevezett törvénnyel kapcsolatban, utasította a kormányt, hogy ellenőrizzék, hogyan tudnák „biztosítani a texasi nők számára, hogy hozzájuthassanak a biztonságos és legális abortuszhoz”. „A tegnap esti döntés hatása azonnali lesz, és azonnali választ igényel” – fogalmazott az elnök.

Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás alsóházának demokrata elnöke csütörtökön „a nők jogai és egészsége elleni egyértelműen alkotmányellenes támadásnak” és „katasztrófának” nevezte a texasi törvényt. Pelosi közölte, hogy szeptember 20-án, amikor a képviselőház visszatér a szünetről, szavazni fognak Judy Chu, Kalifornia állam demokrata képviselőjének törvényjavaslatáról, amely törvényileg védené az egyének abortuszhoz való jogát.

Kapcsolódók

Kimaradt?