Biden visszavonta Trump egyik abortuszrendeletét

Joe Biden amerikai elnök visszavonta elődje, Donald Trump egyik rendelkezését, amely az abortusz visszaszorítása érdekében készült – közölte a Kathpress katolikus hírügynökség.

A volt elnök intézkedésével kizárta az állami támogatásokból azokat a civil szervezeteket bel- és külföldön egyaránt, amelyek terhességmegszakítást kínáltak ügyfeleiknek külföldön, vagy támogatták azt. 

A rendeletet még Ronald Reagan elnök adta ki 1984-ben. Azóta minden republikánus elnök ragaszkodott hozzá, és minden demokrata elnök felfüggesztette az alkalmazását. Az amerikai katolikus egyházi vezetők szerint az elnök döntése összeegyeztethetetlen a katolikus tanokkal, etikátlan, és sérti az emberi méltóságot.

Biden egyébként gyakorló katolikus, de évtizedek óta támogatja az abortusz engedélyezését. A CNN szerint az elnök azzal indokolta a rendelet eltörlését, hogy az támadás volt a nők egészsége ellen.

Trump 2019 februárjában egy olyan rendeletet is aláírt, amelynek értelmében az abortuszt végző klinikák nem pályázhatnak szövetségi támogatásokra, tavaly január 23-án pedig az Egyesült Államok 32 országgal együtt kiadott egy abortusz elleni nyilatkozatot, amelyet Lengyelország és Magyarország is aláírt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A nemrég távozott elnök azzal is történelmet írt, hogy első elnökként részt vett a Menet az életért nevű hagyományos abortuszellenes tiltakozáson. A demonstrációt minden év januárjában rendezik meg, idén éppen most pénteken van.

Kapcsolódók

Kimaradt?