banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Tiltakoznak a kárpátaljai magyar szervezetek a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítása miatt

Nyilatkozatban tiltakozik a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítása miatt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A KMKSZ megdöbbenéssel értesült a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának „állítólagos határozatáról, mely alapján eltávolították a munkácsi vár bástyáján felállított Turul-emlékművet” – áll a szervezet MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. A döntést azért is furcsának tartja a szövetség, mert a Munkács egyik jelképének számító turulszobor a város vezetésének kezdeményezésére került vissza eredeti helyére még 2008-ban, „a közös történelmi múlt és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének jegyében” – emlékeztet a KMKSZ nyilatkozata.

Fotó: mukachevo.net

Az UMDSZ elnöksége nyilatkozatában rámutat, hogy a független Ukrajna évtizedei alatt először fordul elő, hogy „egy kárpátaljai önkormányzat nem arról dönt, hogy a magyarság kultúrájával, történelmével kapcsolatos emlékmű felállítását, netán helyreállítását engedélyezi”, hanem éppen ellenkezőleg, elrendeli annak lerombolását. A szövetség „határozott tiltakozását fejezi ki a döntéssel kapcsolatban”, és a határozat visszavonására szólította fel a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjait.

A közösségi oldalakon fotókkal alátámasztva többen is jelezték, hogy csütörtökön az emlékművet már el is távolították a munkácsi vár bástyájáról, ahová a tervek szerint az ukrán állam kiscímere, az úgynevezett trizub kerül majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?