Az elmúlt hetekben jelentős veszteségeket szenvedett el a legkülönfélébb etnikai csoportosulások váratlan koalíciójától. A fejleményekben Kína hallgatólagos támogatása meghatározó szerepet játszhatott.

Noha sokáig megrendíthetetlennek tűnt, a mianmari katonai irányítás tartályából kifogyni látszik a benzin. A rendkívül népszerűtlen junta stratégiai határvárosokat, kulcsfontosságú katonai pozíciókat és létfontosságú kereskedelmi útvonalakat veszített el, a CNN-nek nyilatkozó elemzők szerint “évtizedek óta nem látott mértékben”.

Megfigyelők szerint a „1027-es hadművelettel” a csaknem három éve tartó polgárháború fordulóponthoz érkezett. A döntő lökést az adta, hogy a számtalan - főként etnikai alapon elkülönülő - felkelői csoport váratlanul összehangolt támadást indított a 2021-ben katonai puccsal hatalomra jutott rezsim ellen.

Véget nem érő katonai diktatúra

A mianmari hadsereg 2021. február 1-jén, néhány órával az új törvényhozás megalakulása előtt erőszakkal távolította el a hatalomból a választáson elsöprő győzelmet arató Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjét, Aung Szan Szú Kji államtanácsost, az ország de facto miniszterelnökét. Letartóztatták Vin Mjint elnököt is, valamint az NLD több politikusát.

A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a 2020. novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. Ezek mögött lényegében az állt, hogy – miként máskor is az egykori Burma függetlenné válása utáni hét évtizedben – a hadsereg csak addig támogatta a demokratikus átmenetet, ameddig a választások biztosították a hatalmának a megőrzését. Az NLD földrengésszerű győzelme után ez lehetetlennek látszott, ezért a katonaság ismét magához ragadta az ország irányítását, szükségállapotot hirdetett, majd a békés tömegtüntetéseket rendkívüli kegyetlenséggel leverte.

A polgári lakosság elleni atrocitások sokakat arra indítottak, hogy fegyvert ragadjanak. Azóta eltérő hevességgel zajlanak a katonaság és a száműzetésben lévő Nemzeti Egységkormánnyal szövetséges ellenálló csoportok közötti harcok.

Példátlan összefogás

Október 27-én a Három Testvériség Szövetség néven ismert három etnikai fegyveres csoport – a Mianmari Nemzeti Demokratikus Szövetség Hadserege (MNDAA), a Ta'ang Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (TNLA) és az Arakán Hadsereg (AA) – nagyszabású, összehangolt offenzívát indított az északi San államban, a 2021-es puccs után először. Az Associated Press által idézett források szerint a szövetség több mint 180 pozíciót foglalt el, és több várost is ellenőrzése alá vont, beleértve a Kínával közös, kulcsfontosságú határátkelőket is.

A rezsim erőinek gyors összeomlásán felbuzdulva különböző etnikai fegyveres szervezetek az ország más részein is összehangolt támadásokat indítottak. A hadsereg és a különböző felkelő csoportok közötti harcok az ország több mint kétharmadát érintik. Az egyidejű offenzívák az elmúlt 30 év legsúlyosabb kihívása elé állították a mianmari fegyveres erőket.

„A junta jelenleg aktívan összeomlik” - idézte a CNN Matthew Arnold független Mianmar-szakértőt, aki szerint a mostani „egzisztenciális pillanat” a hadsereg számára.

A vég kezdete?

Egyes megfigyelők szerint korai még megjósolni a junta végét. Morgan Michaels, az International Institute for Strategic Studies elemzője úgy véli, hacsak a hadsereg kohéziója és morálja nem omlik össze teljesen, a rezsim valószínűleg túlél. Hangsúlyozta, hogy az ellenállóknak a kisebb taktikai erődítmények mellett mindössze négy zászlóalj-főhadiszállást sikerült bevenniük. Ráadásul, mivel számos pozíciót feladott, a junta haderejének nagy része érintetlenül maradt, és tűzereje elegendő lehet ahhoz, hogy akár vissza is vegyen az elfoglalt pozíciókból.

Ye Myo Hein, az amerikai Wilson Center munkatársa ezzel szemben úgy véli, hogy a 1027-es hadművelet egyértelműen „elbillentette a katonai egyensúlyt az ellenállás javára”. Ráadásul kiderült, hogy a hadsereg – amely jelenleg minden oldalból támadás alatt áll – sokkal kisebb, mint gondolták. Hein szerint a 150 ezer főnyi állomány, amelyből mindössze 70 ezer harcoló katona, „alig képes fenntartani magát haderőként, annál kevésbé kormányként”.

A Tatmadaw néven emlegetett burmai hadsereg jobban képzett, mint a könnyű fegyverzetű ellenállók, akikkel ellentétben páncélosokkal, légierővel és haditengerészettel is rendelkezik. De a váratlanul gyors és széles körű veszteségek miatt a morál csökken, egyre több katona adja meg magát és disszidál.

Mjint Szve, a katonai irányítás által kinevezett burmai államfő a legfelsőbb védelmi tanács egy novemberi ülésén megkongatta a vészharangot, hogy „ha a kormány nem kezeli hatékonyan a határ menti régióban zajló incidenseket, az ország darabjaira szakad szét”.

Kína pálfordulása

A junta dolgát bonyolítja, hogy Kína hallgatólagosan a Három Testvériség Szövetséget támogatja. Pekinget egyre jobban irritálja a kábítószer-kereskedelemmel és kibercsalásokkal foglalkozó bűnbandák burjánzása a junta milíciái által ellenőrzött határmenti régiókban. Az elmúlt években ezek a bűnszervezetek külföldiek ezreit rabolták el, majd kényszerítették arra, hogy részt vegyenek a saját honfitársaikat célzó online csalásokban.

A szövetség megfogadta, hogy fellép a bűnbandák ellen, és az 1027-es hadművelet előrehaladtával kínai csalók ezreit adták át a kínai rendőrségnek.

Az év közepén elemzők még arról írtak, hogy Kína „növekvő részvétele” a mianmari konfliktusban éppenséggel a junta malmára hajtja a vizet, ugyanis diplomáciai lépései lelassítják a rezsimmel szembeni ellenállás kibontakozását. A junta és Peking viszonyának változását mutatja, hogy múlt héten több tucat tüntető gyűlt össze a kínai nagykövetség előtt a burmai fővárosban – ahol egyébként éles töltényekkel szokták szétkergetni a békés tüntetőket -, és angol nyelvű transzparenseken azt követelte Pekingtől, hogy „ne támogassa az északi terrorista csoportokat”.

A junta szóvivője, Zaw Min Tun később azt mondta, hogy a tüntetők az ellenállók ellen demonstráltak, és a nyugati médiát vádolta azzal, hogy megpróbálja tönkretenni Mianmar kapcsolatait Kínával.

A szép (szövetségi) jövő

A több mint fél évszázados katonai uralom alatt az egykori Burma etnikai csoportjai különösen súlyos atrocitásoknak voltak kitéve, beleértve tömegmészárlásokat, szexuális erőszakot, kínzást, kényszermunkát és erőszakos kitelepítést. Egyes kisebbségek üldözése a Nobel-békedíjas és Szaharov-díjas Szu Csí nevével fémjelzett demokratikus átmenet idején sem szünetelt.

A felkelők most azt mondják, végső soron azért harcolnak, hogy a junta elűzése után olyan demokratikus szövetségi államot hozzanak létre, amelyben minden mianmari népcsoport teljes jogokkal és képviselettel rendelkezik. „Erősebbé váltunk azáltal, hogy összehangoltuk egymással (a lépéseinket) annak érdekében, hogy eljussunk egy föderális, demokratikus országhoz az egyenlő jogokért” – bizonygatta a CNN-nek Bo Nagar, a Burmai Nemzeti Forradalmi Hadsereg parancsnoka hozzátéve, hogy „amikor vége lesz, ez a fajta egység lesz az alapja országunk újjáépítésének”.