Szudáni konfliktus: senkivel nem osztozik a két rivális tábornok

Személyes ambíciók és külföldi „pártfogók” szövevényes érdekei is közrejátszottak a szudáni feszültségek robbanásában. A fegyvernyugvás ellenére nem sok esély látszik arra, hogy az egymással szembenálló tábornokok ki tudjanak egyezni.

A Szudánban harcoló mindkét rivális csoport élén olyan katonai vezető áll, aki az országot három évtizeden át vezető Omar el-Basír elnök emberének számított. A 62 éves Abdel-Fattah Burháni tábornok, a hadsereg és Szudán de facto vezetője darfúri regionális parancsnokként vívta ki magának el-Basír elismerését az ezredfordulón.

Az ENSZ által népirtásnak minősített fegyveres konfliktusnak mintegy 400 ezren estek áldozatul – köztük rengeteg civil –, több millió ember kényszerült otthona elhagyására. A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet 2004-es jelentése megállapította, hogy a hírhedt Dzsandzsavíd milíciák – amelyek a legsúlyosabb emberiesség elleni bűncselekményeket követték el Dárfúrban – együttműködtek a kormánnyal a nagyobb függetlenségre törekvő kormányellenes, törzsi csoportok leverésében. El-Basír ezt tagadta, azonban a HRW hozzáfért olyan hivatalos dokumentumokhoz, amelyek bizonyították, hogy a nomád arab törzsek harcosaiból létrehozott milíciák a kormány által szervezett paramilitáris erők kötelékében harcoltak.

Fotó: Agerpres/EPA

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2009-ben letartóztatási parancsot adtak ki el-Basír ellen népirtás miatt. A szudáni elnök csuklóján viszont csak jó évtizeddel később kattant a bilincs, 2019 áprilisában, amikor – többhónapnyi tömegdemonstrációk után – a katonaság átvette a hatalmat az országban. A „forradalmat” két egykori bizalmasa irányította: Burháni tábornok és a Dzsandzsavíd milíciák egykori parancsnoka, Mohamed Hamdán Dagalo tábornok. A negyvenes éveiben járó, Hemetinek becézett egykori tevekereskedő a dárfúri vérengzéseknek köszönhetően futott be valószínűtlen karriert. El-Basír az „őrangyalának” nevezte, és rábízta az újonnan létrehozott Gyorsreagálású Erők (RSF) vezetését.

El-Basír letartóztatása után létrejött egy hatalommegosztási megállapodás, illetve Burháni tábornok vezetésével egy Szuverén Tanács, amelynek feladata a demokratikus átmenet levezénylése lett volna. A megállapodás szerint 2021 végén a katonaságnak át kellett volna adnia a hatalmat egy polgári kormánynak, de a határidő közeledtével Burháni és Meheti ismét összefogott, és októberben puccsal eltávolította a civil miniszterelnököt. Mint kiderült, hogy a két vezér nemcsak politikusokkal, hanem egymással sem tudja megosztani a hatalmat. Az elmúlt hónapokban nyilvánosan is többször egymásnak mentek, közben egyre több csapatot és fegyvert halmoztak fel a végső leszámolásra készülve. A hadseregben mintegy 220 ezren szolgálnak, de a Gyorsreagálású Erők közel 70 ezer katonája jobban felszerelt és harcedzettebb.

A rivalizálás fő oka: a rivalizálás

A nemzetközi közösség – nyugati és térségbeli országok – nyomására tavaly év végén a tábornokok belementek, hogy záros határidőn belül átadják a hatalmat egy polgári kormánynak, de végül nem tudtak megegyezni a legfontosabb, a személyüket közvetlenül érintő kérdésben: hogyan és mikor hozzák egyetlen tető alá az általuk vezetett erőket? Hamdán tábornok érthető módon hezitált, az „egyesülés” ugyanis gyakorlatilag a Gyorsreagálású Erők megszűnését, közvetve a vezetői ambícióinak a végét jelentette volna.

A viszony a két egykori szövetséges között annyira elmérgesedett, hogy egy adott ponton Mehetit nem engedték be az elnöki palotába, ahol Burháni éppen fontos találkozót tartott. A The New York Timesnak nyilatkozó nyugati hivatalosság elmondása szerint Hamdán tábornok csak azután nyert bebocsátást, hogy hosszan várakozott, és saját kezűleg döngetett az ajtón. Egy másik epizód felgyorsíthatta a konfliktus robbanását. Az RSF csapatai múlt héten körülvettek egy katonai bázist a fővárostól, Kartúmtól északra, ahol a hadsereget támogató Egyiptom katonai gépeket állomásoztatott. Érdekes módon a külföldi hivatalosságok még akkor is abban reménykedtek, hogy a tábornokok kiegyeznek, és békésen átadják a hatalmat egy polgári kormánynak.

Az előzmények fényében túlzottnak tűnő külföldi bizakodás mögött megfigyelők szerint az áll, hogy az érintett országok megpróbálták megőrizni, illetve növelni a befolyásukat az el-Basír utáni „új Szudánban”. Ezzel magyarázható, hogy a tábornokokat két katonai puccs után sem érték szankciók. Mi több, mindez idő alatt a külföldi „közvetítők” – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az ENSZ, afrikai és arab kormányok – mellőzték a demokratikus erőket, szemet hunytak a jogtalan bebörtönzések, eltűnések, kirakatperek és százak halálát okozó utcai megtorlások fölött. Tették mindezt „a politikai folyamat érdekében, ami most katasztrofálisan félrement” – nyilatkozta a The New York Times névtelenséget kérő forrása.

A Szudánt övező szövevényes érdekháló egy szeletét világítja meg Hamdán tábornok gazdagodása. A milíciavezér a jövedelmező dárfúri aranybányák mellett állítólag azzal gyarapította vagyonát, hogy katonákat küldött a jemeni polgárháborúba, amiért az Egyesült Arab Emirátusok bőkezű jutalékot fizetett.

Fotó: Agerpres/EPA

Az USA mellett Egyiptom, Oroszország és az Európai Unió is megpróbált szerepet vállalni a szudáni „demokratikus átmenetben”. A tét nagy: Szudán még Dél-Szudán 2011-es kiválása után is Afrika harmadik legnagyobb területű országa. Földrajzi elhelyezkedése és 45 milliós lakossága révén szintén fontos az Afrikára egyre nagyobb hangsúlyt fektető hatalmaknak. Oroszország például még el-Basírral megállapodott egy támaszpont létrehozásáról a Vörös-tenger partján fekvő Port Szudánban, amely Szudán legfontosabb kikötője. Egyes sajtóbeszámolók szerint az ukrajnai háborúban is fontos szerepet játszó Wagner csoport jelenleg is jelen van Szudánban. A zsoldos hadsereg vezetője ezt cáfolta, de tény, hogy az elmúlt években a Wagner részt vett szudáni katonák kiképzésében, illetve felügyelte az orosz cégeknek adott szudáni aranykoncessziók végrehajtását.

A harcoló felek kedden 72 órás tűzszünetben állapodtak meg Szaúd-Arábia közvetítésével, a fegyvernyugvás azonban megtévesztő lehet. Megfigyelők szerint a riválisoknak esze ágában sincs békét kötni, csupán azért mentek bele a fegyvernyugvásba, hogy az idegen hatalmak képviselőinek kimenekítése után háborítatlanul, a külföldi beavatkozás veszélye nélkül folytathassák a leszámolást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?