Szabályozzák a mesterséges intelligencia alkalmazását

Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta a világ első, a mesterséges intelligencia alkalmazását szabályozó keretrendszert, amely kockázati kategóriákat határoz meg, ez alapján pedig be is tilthatnak technológiákat - számolt be a Portfólió a Cnbc nyomán.

Az EP 523 igen, 46 nem és 49 tartózkodás mellett hagyota jóvá a szabályozást. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa kiemelte, hogy Európa ezzel a lépéssel világelső szabványalkotóvá vált a mesterséges intelligencia területén. Az új törvény, amit 2021-ben terjesztettek elő, különböző kockázati kategóriákba sorolja a technológiát, kezdve az "elfogadhatatlantól", ami a technológia betiltását jelenti, egészen az alacsony kockázatú alkalmazásokig.

Az új szabályok értelmében nem lesznek megengedettek az olyan mesterséges intelligencia alkalmazások, amelyek sérthetik a polgárok jogait. Ilyen például az érzékeny személyes adatokon alapuló biometrikus kategorizálás vagy az arcfelismerő adatbázisok létrehozása olyan arcképek felhasználásával, amelyeket az internetről vagy zártláncú televíziós hálózatok felvételeiből nem célirányosan válogatnak le. Tilos lesz továbbá a munkahelyen és az iskolákban gépi érzelemfelismerő rendszereket alkalmazni. 

Az új rendelet egyértelmű kötelezettségeket állapít meg az olyan mesterségesintelligencia-rendszerekkel kapcsolatban Fotó: Európai Parlament/Twitter

A magyar portál által ismertetett új rendelet egyértelmű kötelezettségeket állapít meg az olyan mesterségesintelligencia-rendszerekkel kapcsolatban, amelyek jelentős veszélyt jelentenek az egészségre, a biztonságra, az alapvető jogokra, a környezetre, a demokráciára vagy a jogállamiságra. Magas kockázatúnak számítanak a kritikus infrastruktúrák, az oktatás és a szakképzés, a foglalkoztatás, az alapvető magán- és közszolgáltatások (pl. egészségügyi és banki szolgáltatások), a bűnüldözés, a migráció és a határigazgatás területén, valamint az igazságszolgáltatásban és a demokratikus folyamatokban (pl. a választások befolyásolására) használt mesterséges intelligencia alkalmazások. Az ilyen rendszerek esetében a rendelet rendszeres kockázatértékelést és -mérséklést ír elő. 

Dragoş Tudorache román európai parlamenti képviselő szerint az AI Act (Mesterséges Intelligencia Törvény) egy új irányt jelöl ki: olyan fejlődést ígér, amelyben az emberek irányítják a technológiát gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés céljából. Tudorache hangsúlyozza: ez csak egy kezdet és most kell politikai erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy ezek a szabályozások valós hatást gyakoroljanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?