Súlyos vonatbaleset Magyarországon: életveszélyes állapotban a mozdonyvezető

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban – hangzott el a MÁV Zrt. helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a megrakott tehervonat az állj! vörös jelzőt túlhaladva belerohant a sápi állomáson álló személyvonatba.

Fotók: MTI

Heten sérültek meg, közülük négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebben. Őket a berettyóújfalui kórházba vitték. A vétlen mozdonyvezető, a MÁV-Start munkavállalója életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett - tette hozzá.

Pafféri Zoltán közölte, hogy a katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a mozdonyvezetőt a roncsok közül, majd a mentők a debreceni kórházba vitték a sérültet. Kérdésre elmondta azt is, hogy az érintett vasútvonalat idén adták át, így az elektronikus biztosítóberendezés működöt

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta: a helyreállításon körülbelül 30 szakember dolgozik. Először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?