Nem csitulnak a hullámok a francia elnöknek „Európa stratégiai autonómiájára” vonatkozó felvetése kapcsán. Sokan csak az időzítést kifogásolják, mások simán nonszensznek minősítik a független Európa gondolatát. Emmanuel Macron kijelentette: nem fél vitát gerjeszteni.

Április 8-án kínai hadihajók vették körül Tajvant, és vadászrepülőgépek sokasága szimulált támadást a 70 éve független, de Kína részének tekintett sziget ellen. A pekingi vezetés ezzel válaszolt arra, hogy két nappal korábban Kevin McCarthy, a washingtoni képviselőház republikánus elnöke Kaliforniában fogadta Caj Jing-ven tajvani vezetőt.

A hadgyakorlattal egy időben, a hivatalos kínai látogatásáról hazafelé tartó repülőúton Emmanuel Macron francia elnök több lapnak is nyilatkozott arról, hogy a „stratégiai autonómia” jegyében Európának nem szabad „olyan válságba keverednie, amely nem a sajátja”. Kijelentette, hogy Európának nem szabad „az Egyesült Államok követőjeként” viselkednie Tajvan kérdésében. Egyúttal figyelmeztetett, hogy amennyiben a két szuperhatalom között a feszültség a tetőfokára hág, fennáll a veszély, hogy Európának a „vazallusi” szerep jut. A Politicónak állítólag ennél is keményebben fogalmazott, de az Élysée-palota utólag töröltette az interjú néhány mondatát.

Majd kedden, a hágai Nexus Intézetben tartott beszédében a francia elnök megpróbált finomítani az üzenetén. „A döntéseinket magunknak kell meghoznunk, és nem mások szabályaihoz igazodva. A szövetségeseinket és a barátainkat magunknak kell megválogatnunk” – mondta.

A heves ellenreakciókat így sem sikerült elkerülnie. Egyesek egyszerűen csak nonszensznek minősítették az USA-tól független Európa gondolatát. Akadt olyan, aki azzal intézte el a felvetést, hogy kínai útjával Macron mindössze megpróbálta elterelni a figyelmet a nyugdíjreform körüli válságról és arról, hogy „nem képes megfontoltan és meggyőzően ellátni a funkcióját”. A La Libre Belgique vezércikkírója, Philippe Paquet ugyanakkor „veszélyes jelzésnek” tartja a francia elnök kijelentéseit, amelyek szerinte drasztikus következményekkel járhatnak Tajvanra nézve, „ha Hszi Csin-ping úgy gondolja, hogy szabad keze van”. Ez a Truman-kormányzat drámai könnyelműségére emlékeztet, amely 1950 januárjában azt állította, hogy nem akar többé Kelet-Ázsiával foglalkozni, öt hónappal később pedig kitört a koreai háború – emlékeztet a belga újság.

Hasonló véleményt fogalmaz meg a brit The Economist, amely szerint önmagában nem ördögtől való, hogy Európának önálló külpolitikája legyen, de Macron rosszul időzített, nem mérte fel a kijelentéseinek a szélesebb hatásait. Például azt, hogy amikor a liberális demokráciáknak összehangoltan kellene erőt felmutatniuk, egy autoriter rezsim kezére játszik annak hangsúlyozásával, hogy „Európa nem enged diktálni magának az USA-tól”. Kína egyik ambíciója ugyanis nem más, mint leválasztani Európát az Egyesült Államokról.

Kínának vitathatatlan érdeke a transzatlanti egység megbontása, hogy az Egyesült Államok magára maradjon Kínával szemben. Ez vérszemet adhat Pekingnek, ugyanis okkal gondolhatja, hogy az Ukrajnában elkötelezett USA nem lesz képes Tajvant is megvédeni.

Egyes elemzők szerint előfordulhat, hogy az USA-nak nem is kell két fronton harcolnia. Miközben Hszi Csin-ping tudatosan nyitva hagyja a katonai erő alkalmazásának a lehetőségét, Tajvan reintegrálását nem feltétlenül akarja háború révén elérni. A két opció nem zárja ki egymást: a katonai erőt Kína használhatja arra is, hogy elhúzódó légitámadásokkal és tengeri blokáddal véreztesse ki a szigetországot. Így Peking anélkül kényszeríthetné kapitulálásra Tajvant, a gazdasága „megfojtása” révén, hogy szárazföldi csapatokat vetne be. Egyúttal megfosztaná az Egyesült Államokat a katonai beavatkozás lehetőségétől.

Más kérdés, hogy egy Tajvant sújtó tengeri blokád pusztító hatást gyakorolna a világgazdaságra, tekintve a szigetországnak a mikrocsipek gyártásában játszott szerepét. Mindenestre a fenti forgatókönyvet látszik erősíteni, hogy noha hivatalosan már április 11-én véget ért a kínai hadgyakorlat, a tajvani védelmi minisztérium szerint továbbra is kínai hajók és repülőgépek manővereznek a sziget körül.

Macron nem először hozakodik elő a stratégiai autonómiával, de ez az első alkalom, hogy ennyire vehemens elutasításba ütközik. A magyarázat alighanem a kontextusban keresendő. Többen gondolják úgy, hogy Macron kijelentései növelik Tajvan lerohanásának a veszélyét. A diplomácia ugyanis önmagában nem csökkenti a háború kockázatát, a Nyugatnak az elrettentést is fokoznia kell anélkül, hogy kiprovokálná éppen azt a konfliktust, amelyet el akar kerülni.

Macron azonban többé-kevésbé nyíltan megkérdőjelezi, hogy amerikai részről a cél valóban a háború elkerülése volna. A kétnapos hollandiai viziten tartózkodó francia elnök szerdán megismételte – a tajvani elnök amerikai fogadására és a kínai válaszreakcióra utalva –, hogy Európát nem szabad belerángatni a Kína és az Egyesült Államok közötti eszkalációba Tajvan miatt. Hangsúlyozta, hogy Franciaország álláspontja Tajvan kapcsán nem változott és megegyezik az Európai Unió pozíciójával: ez az „egy Kína” elismerése, a status quo megőrzése és a békés megoldás keresése. Arra is rámutatott, hogy Franciaország egy fregattot küldött a Tajvani-szoroshoz a pekingi hadgyakorlatokra reagálva. „Amikor azt hallom, hogy néhányan hiányolják a világos francia álláspontot a témában, felkérem őket, hogy nézzék meg fregattunk tevékenységét az indiai-csendes-óceáni térségben” – mondta hozzátéve, hogy Párizs cselekszik, „de nem vesz részt a szóbeli eszkalációban, amit egyesek csinálnak”.

Az EU keleti tagállamai hajlamosak a legkevésbé kétségbe vonni az USA szerepet, ezért is tekinthető meglepőnek az Onet című lengyel lap véleménycikke, amely igazat ad Macronnak, és leszögezi: Varsónak is jót tenne valamivel több autonómia Washingtonnal szemben. Az írás „sajátos lengyel problémának” nevezi, hogy az ország „egydimenziós, kényszeres politikát” folytat, és enged mindenfajta amerikai követelésnek. Példaként említi egyebek közt Irak megszállásának feltétel nélküli támogatását, illetve kulcsfontosságú amerikai fegyverrendszerek megvásárlását. „Egy olyan szövetség, amelyben az egyik fél – még ha sokkal erősebb is – mindent megkap semmiért, úr–szolga kapcsolattá válik” – így a lengyel újság. Hozzá kell tenni, hogy két nappal korábban egy másik írásában a lap úgy ítélte meg, „Macron nem is tévedhetne nagyobbat”, amikor stratégiai autonómiáról beszél. A cikk emlékeztet: „Franciaországnak hagyománya van abban, hogy a függetlenségét, nagyságát és birodalmi ambícióit az Egyesült Államok iránti ellenszenv nyelvén fejezi ki”. Felidézi, hogy 1966-ban, a hidegháború tetőpontján Franciaország kivonult a NATO katonai struktúráiból. Charles de Gaulle korabeli elnök így tiltakozott az Egyesült Államoknak a szövetségben betöltött vezető szerepe miatt. (A reintegrálásra 43 évet kellett várni.) „Macron kijelentette, hogy a NATO agyhalott. Három évvel a nyilatkozat után világossá vált, hogy a NATO az Egyesült Államok vezetésével az egyetlen nemzetközi szervezet, amely képes megfékezni az orosz agressziót” – véli az Onet cikkírója.

Miközben a Süddeutsche Zeitung kifogásolja, hogy Macron anélkül beszélt Európa nevében, hogy egyeztette volna álláspontját a többi uniós vezetővel, van olyan vélemény is, miszerint az EU Amerikához való viszonyulása tényleg változóban van. Az „új szelek” pedig éppen Berlinből fújnak, és a háttérben egyebek mellett a gigantikus támogatási program áll, amellyel az év elején Washington szabályos kereskedelmi háborút indított az európai cégek ellen.