Sorban húztak el az autók egy nő mellett, aki a gyerekét próbálta újraéleszteni

Mindössze egy autós állt meg, hogy segítsen. A férfi azt írta, végtelen szomorúság van benne az emberek közönye miatt.

„Egy kisgyerek fekszik a kocsi mellett az aszfalton, és egy nő nyomkodja ütemesen a mellkasát. Senki nem áll még ott. Senki! – írta egy férfi a Facebookon, egy nyilvános posztban. Az eset kedd délelőtt történt az M3-as autópálya bevezetőjénél.Mentő szállította kórházba a gyereket | Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

A bejegyzés szerint a férfi megállt a leállósávban, majd visszarohantak segíteni. Egy három év körüli gyerek feküdt a földön, akit az anyja próbált újraéleszteni, miközben a nagymama tartotta kihangosítva a telefont, amelyben a mentők nyújtottak segítséget a kiérkezésükig.

A Telex az esettel kapcsolatban megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik azt írták, az életmentést az anyuka a mentésirányító telefonos segítségével kezdte meg, közben azonnal a helyszínre indult két mentőegységünk is. A kislányt a gyermekrohamkocsi emelt szintű beavatkozások után életveszélyes állapotban adta át a kórházban. Azt is hozzátették, a gyerek jelenlegi állapotáról nincs információjuk.

A poszt írója a csalódottságának is hangot adott. Azt írta, „végtelen szomorúság van benne azt a közönyt látva, hogy több száz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton, egy autópálya külső sávjában. Ezt a közönyösséget nem lehet az elsősegélynyújtási ismeretek esetleges hiányával magyarázni. Ezt nem lehet a „sietek”-kel magyarázni. Ezt nem lehet SEMMIVEL sem magyarázni”.

Kapcsolódók

Kimaradt?