Retteghetnek Magyarországon a román és bolgár horrorkaravánok

Mostantól akár félmillió forintra büntethetők Magyarországon a balesetveszélyes "horrorkaravánok" - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint vasárnaptól alkalmazható a gyakorlatban a "horrorkaravánokkal" szembeni hatékonyabb hatósági fellépést megalapozó jogszabályi rendelkezés. Az előírás új járműkategóriákra terjeszti ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét.

Így mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló "horrorkaravánokra" is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. A súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti.

Azt írták, hogy az úgynevezett "horrorkaravánok" szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. "A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát" - fogalmaztak.

A közlekedési hatóság korábban közúton csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását. A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése. A rendőrség mostanáig is felléphetett a szabálysértőkkel szemben, a szakhatóság jogosítványainak bővítésével még eredményesebbé válhatnak a közúti ellenőrzések.

Az ITM közleménye szerint Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: "A "horrorkaravánok" szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, végleg el kell venni az ügyeskedők kedvét a súlyosan balesetveszélyes barkácsmegoldásoktól. Az e célt szolgáló, decemberben kihirdetett jogszabály-módosítás január utolsó napján lép hatályba. A közlekedési hatóság a közeljövőben célzott ellenőrzési akciót tervez a legnagyobb forgalmú nemzetközi tranzitútvonalak mentén."

(Címlapfotó: vezess.hu)

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?