Rendőrökre támadtak Stuttgartban, több mint kétszáz embert őrizetbe vettek

Rendőrökre támadtak eritreai ellenzékiek a németországi Stuttgartban, a vasárnap közölt hivatalos adatok szerint az összecsapásban 26 rendőr megsebesült, több mint kétszáz tüntetőt pedig őrizetbe vettek.

A Baden-Württemberg tartományi fővárosban több száz, magát ellenzékinek valló eritreai állampolgár gyűlt össze szombat délután, hogy megzavarják egy egyesület rendezvényét, amelyet a diktatórikus vezetésű kelet-afrikai ország kormányához közel állónak tartanak.

Illusztráció: Német Rendőrség honlapja

A rendőrség nagy erőkkel, a többi között egy lovas egységgel igyekezett távol tartani a tüntetőket a rendezvény helyszínétől - amely korábban a térségben állomásozó amerikai erők laktanyája volt -, és helikopterrel, valamint egy drónirányító egység közreműködésével próbálta szemmel tartani mozgásukat. A terület számos pontján történtek összecsapások, a rendőröknek csak több óra alatt sikerült feloszlatniuk a demonstrálók kisebb csoportjait, és bekeríteni a legnagyobb, nagyjából kétszáz fiatal férfiból álló csoportot. A rend az után állt helyre, hogy a rendezvény véget ért, és a rendőrök kikísérték a résztvevőket a csarnokból.

Az összecsapásokban 32-en sebesültek meg, köztük 26 rendőr, többen súlyosan. Hat rendőrt kórházba kellett szállítani. A rendőrök az „ütköző" szerepét töltötték be egy eritreai belső konfliktusban, amely «súlyosan erőszakos formában mutatkozott meg a stuttgarti utcákon" - idézték hírportálok Carsten Höfler rendőrfőkapitány-helyettes közleményét, amely szerint 228 tüntetőt őrizetbe vettek.

Hasonló eset júliusban is történt a Hessen tartományi Giessenben, ahol ugyancsak 26 rendőr sérült meg egy kormányközelinek tartott eritreai egyesület rendezvénye ellen szervezett tüntetésen.

Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter elítélte a történteket, vasárnapi közleményében hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy Németország külföldi konfliktusok terepévé váljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?