banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Menesztették a német labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát

A japánoktól a múlt héten, hazai pályán elszenvedett 1-4-es vereség pecsételte meg Hansi Flick sorsát.

A korábban a Bayern München kispadján triplázó szakember mellett a tavalyi vb-kudarc után is kitartott a szövetség, de ez azóta lejátszott mérkőzések nem túl meggyőző játéka felhangosította a kritikus hangokat, a japánoktól kapott 4–1-es verés pedig újabb szeget ütött Flick koporsójába.Hans Flick | Fotó: Wikipedia

Flick a mérkőzés után még arról beszélt, hogy ő a megfelelő ember a nationalelf kispadjára, de a DFB már meghozta a döntést, s azonnali hatállyal menesztette, írja a Nemzeti Sport.

„A szövetség elnöksége úgy látja, hogy a válogatottnak új impulzusokra van szüksége a közelmúlt csalódást keltő eredményei után. Az országban optimizmussal kell várnunk a közelgő Európa-bajnokságot – mondta a döntésről Ben Neuendorf, a DFB elnöki tanácsának elnöke. – Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit ebben a szerepben meghoztam, mivel nagyon tisztelem Hansit és a segítőit is. A DFB-nél azonban a sportszakmai siker a legfontosabb, ezért kénytelenek voltunk a váltás mellett dönteni.”

A német Bild információi szerint a német szövetségnek előzetesen két jelöltje ismert a szövetségi kapitányi posztra: az egyik Julian Nagelsmann, a Bayern München idén tavasszal menesztett mestere, a másik pedig Louis van Gaal, aki a téli világbajnokságon irányította a holland válogatottat.

A 72 esztendős edző – aki korábban szintén megfordult a bajorok kispadján – a Bild megkeresésére a következőt nyilatkozta: „Normális esetben nem veszek át egy klubot sem, de egy ígéretes válogatott meggyőzhet arról, hogy folytassam az edzősködést.”

Hansi Flick 2021 augusztusában vette át a német válogatottat az Európa-bajnokság után leköszönő Joachim Löwtől, s az első 10 mérkőzésén veretlen is maradt – ezt a szériát a magyar válogatott törte meg a Nemzetek Ligájában. A 2022-es világbajnokságon a csoportkörben búcsúzott: a Japán elleni zakó, majd a spanyolok elleni döntetlen után a német válogatott hiába győzte le Costa Ricát, ez sem volt elég az üdvösséghez.

Kapcsolódók

Kimaradt?