banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Putyin nem felejt, Putyin bosszút áll - szakértők Prigozsin „repülőbalesetének” üzenetéről

A moszkvai vezetésnek szüksége volt arra, hogy példát statuáljon, s nyílt, közvetett üzenetet küldjön az orosz elitek felé: rettegjetek, mert Putyin nem felejt és nem bocsát meg - így magyarázzák az elemzők Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítójának likvidálását. Oroszországból egyelőre csak az repülőbelesettel kapcsolatos vizsgálat elkezdéséről érkezett rövid hivatalos közlés.   

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója rajta volt a tveri régióban lezuhant Embraer Legacy magánrepülőgépen - közölte szerda este a Roszaviacija orosz légiügyi hatóság. A Roszaviacija MNT-Aero szerint a repülést rendes eljárás szerint kiadott légtérhasználati engedély alapján hajtották végre. A RIA Novosztyi hírügynökség úgy értesült, hogy a gép lezuhanásának helyszínén nyolc holttestet találtak és hogy a kutatás folytatódik.
A gép pontosan két hónappal a Prigozsin által alapított Wagner zsoldoscsoport zendülése után zuhant le. Több, a Wagner-csoporthoz köthető Telegram-csatorna szerint a 62 éves Prigozsint szállító gépet lelőtték. Prigozsin az orosz oligarchák egyike volt, aki szoros kapcsolatban állt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Sokan Putyin séfjének" nevezték, mivel olyan éttermek és vendéglátóipari cégek tulajdonosa volt, amelyek a Kreml számára nyújtottak szolgáltatásokat - emlékeztet beszámolójában a promotions.hu. A Bellingcat, a The Insider és a Der Spiegel 2022-es vizsgálata szerint a tevékenysége szorosan integrálódott" az orosz védelmi minisztériumhoz és annak hírszerző részlegéhez, a GRU-hoz. Prigozsin legismertebb vállalkozása a Wagner-zsoldoscsoport volt, amely magánhadseregként működött, és orosz érdekeket szolgált ki különböző konfliktusövezetekben. A Wagner csoport tagjai részt vettek a kelet-ukrajnai háborúban, a szíriai polgárháborúban, a líbiai polgárháborúban, valamint több afrikai országban is. A zsoldosok tevékenységét az orosz kormány mindig tagadta, és azt állította, hogy magánvállalkozókról van szó.

Beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba? 

Prigozsin cégei és munkatársai az Egyesült Államokban gazdasági szankciókkal és büntetőjogi vádakkal szembesültek, többek között az amerikai elnökválasztásba való beavatkozás miatt. Az Egyesült Királyságban 2023-ban is szankciók hatálya alá tartozó személy lett. Az FBI 2021-22-ben 250 ezer dollárig terjedő jutalmat ajánlott a Prigozsin letartóztatásához vezető információkért - írja összefoglalójában a promotions.hu.

Bendarzsevszkij Anton, a budapesti Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója Facebook bejegyzésében azt írta: csütörtök reggelre egyértelművé vált, hogy a Wagner-csoport vezetőjének gépe nem pilótahiba vagy technikai meghibásodás miatt zuhant le, hanem egyértelmű külső behatásra. A lezuhanás után készített felvételeken látszik, hogy a gép farokrésze és az egyik szárnyrésze viszonylag messze került a törzstől, ami robbanásra utal a zuhanás előtt. A kérdés itt talán csak az, hogy belülről történt-e robbanás vagy kívülről - tehát robbanószerkezet vagy légvédelmi rakéta végzett-e Prigozsin magángépével” - fogalmazott a szakértő. 

„Putyin nem tűri a megaláztatást és az arcvesztést." Fotó: Agerpres

Szerinte ilyen véletlenek nyilván nincsenek, és illúzióink ne legyenek, hogy pontosan 60 nappal a puccs után ki likvidálta a Wagner vezetőjét”. Hozzátette: a vizsgálat után majd vagy az lesz az orosz hatóságok hivatalos verziója, hogy ukrán biztonsági szolgálatok iktatták ki" Prigozsint, vagy az, hogy az ukrán drónok berepülése miatt az orosz védelem sajnos célt tévesztett (kb. 8 ezer méteren...)” A szakértő úgy véli az két fontos tanulsággal szolgál. Az egyik, hogy a nyugati döntéshozók számára is egyértelművé vált, hogy Putyin nem felejt, Putyin bosszút áll.  Legalábbis ha eddig nem lett volna ez egyfajta evidencia, ne feledjük el Litvinyenko polónium mérgezését 2006-ban Londonban, vagy Nyemcov meggyilkolását a Kreml előtt 2015-ben, Alekszej Navalnij megmérgezését 2020-ban, Szkripalok megmérgezését 2018-ban és még sorolhatnám. Putyin nem tűri a megaláztatást és az arcvesztést. Vagyis például ebből következik, hogy egy rossz, számára megalázónak ítélt megállapodásnak vagy békének lesznek következményei, lesz megtorlás és visszavágás. A Szovjetunió szétesése is ugye egy megalázó esemény volt, amelyért Putyin nyilvánosan is a Nyugatot okolta, és revíziót indított. Azt gondolom, hogy ezután mindenki levonja majd a(z újabb) következtetéseket” - fogalmazott Bendarzsevszkij. 

Az ügy másik tanulsága szerinte orosz belpolitikai jellegű. Putyin kiiktatott egy ellenséget, de közben teremtett sokkal több újat. Ez már messze nem egy jogállam működési elve, hanem a totalitárius államé. Ha eddig ügyeltek is a látszatra (Navalnij elleni újabb és újabb vádak és újabb börtönbüntetések), ez most már nem az - ez maga a fizikai likvidálás, a sztálini módszerek alapján. Ez ráadásul egy nyílt, közvetlen üzenet az elitek felé: rettegjetek, mert Putyin nem felejt és nem bocsát meg. Ha az orosz elitek eddig abban bíztak volna, hogy Putyin tartja a szavát (ahogy ezt Prigozsin is tette), akkor most egyértelműen beláthatják, hogy nem. Az orosz állam a megfélemlítések és a megtorlások politikáját választotta. Többen is lesznek, akik majd felteszik maguknak a kérdést, hogy most vagy soha, mert ennél csak keményebb idők jönnek” - írta az elemző.

Senki sem lepődött meg a hír hallatán

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Facebookon azt írta: ha valami  sárga is, úszik is és közben hápog” sanszos, hogy kacsa.  Miután gyakran halnak balesetben Putyin ellenfelei, bírálói vagy egyszerűen olyanok akik nem megfelelően kommunikálnak, a véletlen katasztrófát nagyon nagyon nagyon nagy eséllyel kizárom… Prigozsin fellázadt és ezért halnia kellett. Korábban mondtam többször Putyin sosem felejt, sosem bocsát. Az orosz valóság újabb fejezetét láthatjuk” - fogalmazott Tarjányi.  

A moszkvater.com Ultrahang című podcastjának rendkívüli adásában Robert C. Castel aradi származású izraeli biztonságpolitikai szakértő azt mondta: „szerintem nincs senki, akit meglepett volna a hír”. Majd hozzátette, hogy „sokat viccelődtünk a hír hallatán, de senki nem lepődött meg.” Mint mondta, két dolgon csodálkozik csupán: „az egyik az, hogy Prigozsin úr képes volt ennyi ideig megtartani a fejét a nyakán”. Szerinte „ez önmagában egy vívmány volt”. A másik dolog, ami meglepte, hogy vannak olyan naiv orosz polgárok, akik hajlandók voltak egy gépre szállni vele” – fogalmazott Castel. A szakértő úgy vélte, az orosz vezetésnek szüksége volt arra, hogy példát statuáljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?