Putyin ultimátumot adott a Wagnernek

Az orosz hadsereg vagy Fehéroroszország – adott ultimátumot Vlagyimir Putyin a Wagner csoport zsoldosainak.

Az orosz államelnök nem sokkal a Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin hétfő esti üzenetét követően szólalt fel az állami televízón keresztül sugárzott, előre rögzített felvételen. Abban köszönetet mondott azoknak a parancsnokoknak és harcosoknak, akik szombat este meghozták a „helyes döntést” és visszafordították a Moszkva felé tartó menetet, még mielőtt vérontásra került volna sor. Putyin leszögezte: a Wagner magánhadsereg tagjai ezentúl is szolgálhatják Oroszországot, ha szerződést kötnek a védelmi minisztériummal vagy az ország más, rendfenntartó ügynökségeivel, de akár haza is mehetnek családjaikhoz, barátaikhoz. „Aki akar, az Fehéroroszországba is mehet” – tette hozzá.

Putyin választás elé állította a zsoldosokat | Fotó: Agerpres/EPA

A CNN kiemelte, hogy ötperces beszédében Putyin egyszer sem említette Prigozsin nevét. Utóbbi, mint beszámoltunk róla, hétfő este arról beszélt, hogy nem állt szándékában megdönteni a kormányt; azért lázadt fel Moszkva ellen, hogy megakadályozza a Wagner csoport felszámolását, és hogy felelősségre vonja az orosz katonai vezetést. Emlékezetes, hogy a fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenko ajánlatára vetett véget az „igazságmenet” névre keresztelt akciójának. Lukasenko garantálta a Wagner-zsoldosok biztonságát és megoldást kínált arra, hogy a katonai magánvállalat továbbra is törvényes keretek között működhessen. Meg nem erősített sajtóinformációk szerint Prigozsin már Fehéroroszországban van, hogy csapata átköltöztetéséről egyeztessen. Azt viszont tudni kell, hogy Lukashenko kedd délelőtt arról nyilatkozott, hogy Fehéroroszország hadserege szombaton készenléti állapotban követte figyelemmel a fegyveres lázadás alakulását.

A BBC beszámolója szerint Oroszországban minden vádat ejtettek a Wagner csoport zsoldosai ellen, és a védelmi minisztérium tájékoztatása szerint elkészületek zajlanak, hogy a Wagner-alakulat átadja a katonai felszerelését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?