A francia elnökválasztás még több mint fél évre van, de a politikai kockázatok már most kirajzolódnak, hiszen Macron utód nélkül távozik.

A jövő évi francia elnökválasztás tétje messze túlmutat azon, hogy ki követi Emmanuel Macront az Élysée-palotában. Franciaország az Európai Unió második legnagyobb gazdasága és az euróövezet egyik legfontosabb tagállama, ezért egy komolyabb politikai fordulat hatása gyorsan megjelenhet a pénzpiacokon is. A francia állampapírok, a bankrészvények vagy akár az euró árfolyama is érzékenyen reagálhat arra, milyen irányba indul el az ország 2027 után. A választás ugyan még odébb van, de azok a gazdasági és politikai feszültségek, amelyek meghatározhatják a kampányt, már most jól láthatók.

A következő elnök ráadásul nem túl kényelmes örökséget vesz át. Franciaország rendkívül bőkezű jóléti rendszert tart fenn, olyat, amely több szempontból a skandináv államokéhoz hasonlítható, csakhogy a finanszírozás mögött jóval kedvezőtlenebb költségvetési helyzet áll. Az államadósság magas, a hiány évek óta komoly gondot okoz, miközben az állami kiadások a GDP több mint 58 százalékát viszik el. Ezen belül a szociális kiadások meghaladják a GDP 23 százalékát, a nyugdíjakra pedig mintegy 15 százalék jut.

A gond ott kezdődik, hogy éppen azokhoz a tételekhez a legnehezebb hozzányúlni, amelyek a költségvetést a leginkább terhelik. Franciaországban a nyugdíjkorhatár nemzetközi összevetésben alacsony, a várható élettartam magas, a nyugdíjasok jövedelmi helyzete pedig kedvező. Egy öregedő társadalomban ez egyre nagyobb terhet jelent, miközben minden reform komoly politikai ellenállásba ütközik.

Kapcsolódó

Megerősödött a Nemzeti Tömörülés Franciaországban

A Nemzeti Tömörülés jelöltje győzött az első fordulóban a déli Nizzában a jobbközép polgármester előtt, és több más közepes méretű városban is.

helyhatósági választások Franciaország Marine Le Pen Emmanuel Macron

Nicolas Sarkozy 2010-es nyugdíjreformja országos tiltakozáshullámot váltott ki, és a társadalmi elégedetlenség a 2012-es vereségéhez is hozzájárulhatott. Emmanuel Macron 2023-as reformja még nagyobb ellenállást szült. A következő francia elnök tehát könnyen ugyanazzal a dilemmával találhatja szembe magát: a költségvetési helyzet javításához reformokra van szükség, de ezek politikai ára rendkívül magas lehet.

Macron 2027-ben már nem indulhat újra, így a választás egyik legfontosabb kérdése az lesz, ki tudja átvenni a helyét a politikai középen. Ez korántsem magától értetődő. A centrista tábor az elmúlt években erősen Macron személyéhez kötődött, miközben az elnök népszerűsége jelentősen visszaesett. Egyelőre az sem látszik, hogy lenne olyan utódjelölt, aki hasonlóan széles választói kört tudna maga mögé állítani. Ez különösen azért fontos, mert 2017-ben és 2022-ben éppen ez a középre húzó tábor akadályozta meg Marine Le Pen győzelmét.

A régi francia recept egyre kevésbé biztos

A francia elnökválasztás szabályai egyszerűek: két fordulós, és ha senki nem szerzi meg az abszolút többséget az elsőben, a két legjobb eredményt elérő jelölt jut tovább. Ez a mechanizmus évtizedekig szinte automatikus védőhálóként működött a Nemzeti Front, majd az utódpárt, a Nemzeti Tömörülés ellen, mert a második fordulóban a mérsékelt jobboldal és a baloldal szavazói rendre összezártak, ha radikális jobboldali jelölt jutott be. Csakhogy ez a régi reflex ma már közel sem működik olyan magától értetődően. Marine Le Pen 2022-ben tudatosan visszavett a korábbi EU-ellenes retorikából, és helyette a megélhetési költségekre, az inflációra, az üzemanyagárakra és a vidéki Franciaország gondjaira épített. A húzás bevált: olyan szavazókat is sikerült megszólítania, akik a régi Nemzeti Fronttól ösztönösen elfordultak volna.

De, a 2024-es parlamenti választás megerősítette, hogy ez nem egyszeri kilengés volt. A Nemzeti Tömörülés (RN) tovább növelte támogatottságát, és bár a második fordulós visszalépések – a szokásos taktika – ezúttal is elvágták az útját a többségtől, a párt társadalmi beágyazottsága láthatóan tovább erősödött. A jelenlegi felmérések szerint a Nemzeti Tömörülés jelöltje az első fordulóban 35–40 százalék körüli eredményre lehet képes, miközben a legerősebb centrista jelöltek ennél jóval szerényebben állnak. A centrum oldalán most Édouard Philippe tűnik a legerősebb szereplőnek, de az első forduló kimenetelét alapvetően az dönti majd el, hány mérsékelt jelölt indul egyáltalán, és képesek lesznek-e időben, egymás javára visszalépni. Macron rendkívül alacsony népszerűsége is nehezíti a dolgukat mindazok számára, akiket a választók a jelenlegi rendszer folytatásával azonosítanak.

Van azonban egy szereplő, akit veszélyes lenne kihagyni a számításból: a baloldali Jean-Luc Mélenchon. 2022-ben mindössze 1,2 százalékponton múlt, hogy nem ő jutott be Le Pen helyett a második fordulóba – 21,95 százalékot szerzett, Le Pen pedig 23,15 százalékkal jutott tovább. Mélenchon támogatottságát ráadásul a kutatók több korábbi választáson is alulmérték. Ez pedig azért számít, mert az előrejelzések jelenleg úgy kezelik a 2027-es választást, mintha szinte biztos lenne, hogy a második fordulóban az RN és egy centrista jelölt csap össze.

A piac túl biztos a centrum túlélésében

A jelenlegi közvélemény-kutatásokra és a szavazói másodlagos preferenciákra épülő modellek szerint akár 80 százalék is lehet az esélye, hogy a második fordulóban a Nemzeti Tömörülés jelöltje egy centristával mérkőzik meg. A számítás kulcsa azonban egy hallgatólagos feltételezés: hogy a mérsékelt jelöltek már az első forduló előtt jórészt összezárnak. Ez bekövetkezhet, de kockázatos volna adottságnak tekinteni. Mélenchon 2022-ben megmutatta, hogy simán hozhat húsz százalék fölötti eredményt, de azóta a centrum inkább gyengült, az RN pedig erősödött.

Egy Le Pen–Mélenchon második forduló tehát korántsem akkora tabu, mint amit a piaci főforgatókönyvek sugallnak. Ám, egy ilyen párosítás valószínűleg azonnali gazdasági turbulenciát okozna. Mindkét jelölt programjában akadnak olyan pontok, amelyek érzékenyen érintik a költségvetés fenntarthatóságát, a befektetői bizalmat és Franciaország szerepét az európai gazdaságpolitikában. A legélesebb reakciót a francia államkötvények piacán lehetne látni, de a nagy francia bankok és az erősen belföldi kitettségű vállalatok árfolyama is komoly nyomás alá kerülhetne. Ha viszont Philippe vagy egy másik centrista jut be a második fordulóba, ismét beindulhat a megszokott köztársasági front: a baloldali szavazók zöme inkább a centrum felé mozdulna, mint Le Pen irányába. A küzdelem így is jóval szorosabb lehet, mint Macron korábbi második fordulói voltak.

Kormányon másképp néz ki a radikalizmus

Marine Le Pen esetleges győzelmének hatását ugyanakkor hiba volna kizárólag a korábbi ellenzéki kijelentései alapján megítélni. Giorgia Meloni olasz miniszterelnöksége jól mutatja, milyen gyorsan átírhatja a kormányzati felelősség egy radikális párt gazdaság- és Európa-politikáját. Meloni hatalomra kerülése előtt rendszeresen nekiment az uniós intézményeknek, pártja környezetében pedig korábban az eurózónából való kilépés gondolata is felmerült. Kormányon viszont meglepően pragmatikus irányt vett: együttműködött Brüsszellel, és kiemelt célként kezelte az uniós helyreállítási források lehívását.

A pénzügyi és politikai realitás gyorsan összezsugorította azt a mozgásteret, ami ellenzékben még tágnak tűnt. Franciaországban ez a korlát akár még erősebb is lehet. Az euró támogatottsága ott nagyjából 75 százalékos, ezért Le Pen már 2022-ben is háttérbe szorította a közös valuta és az uniós integráció nyílt megkérdőjelezését. Egy RN-győzelem tehát nem feltétlenül jelentené a korábban hangoztatott radikális gazdaságpolitika végigvitelét.