Oroszországhoz csatlakoznának a Dnyeszteren túli szakadárok

A Moldova Köztársaság területén működő, hivatalosan el nem ismert Dnyeszter Menti Köztársaság külügyminisztere, Vitalij Ignatyev pénteken bejelentette, hogy csatlakozni akarnak Oroszországhoz – írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

„Országunk külpolitikai célkitűzése a 2006-os népszavazás óta változatlan: ki akarjuk vívni függetlenségünket, majd utóbb csatlakozni szeretnénk Oroszországhoz” – fogalmazott a szakadár területek „külügyminisztere”. Mint ismert, az ENSZ és a nemzetközi közösség továbbra is Moldova Köztársaság részének tekinti a régiót.

A Dnyeszter Menti Köztársaság egyébként stratégiai szempontból kritikus jelentőséggel bírhat a február óta zajló orosz-ukrán háborúban, mivel határos Ukrajna délnyugati részével, így az oroszok akár egy újabb frontot is nyithatnak Odessza közelében.

Moldova egészen 1991-ig a volt Szovjetunió egyik tagköztársasága volt, amikor is kikiáltották a független Moldovai Köztársaságot. Csakhogy még ezelőtt, 1990-ben a területből kiszakadt a Dnyeszter folyón túli terület, amely Dnyeszter Menti Köztársaság néven önálló állammá nyilvánította magát. A Transznisztriának is nevezett – csaknem egyenlő arányban moldávok, oroszok és ukránok lakta – régióban 1992-ben kisebb fegyveres konfliktus alakult ki Moldova és a szakadár terület között, melynek során Oroszország a szakadárok oldalán avatkozott be, az orosz hadsereg pedig a mai napig jelen van Transznisztriában, holott nemzetközi egyezmények szerint már 2002-ben ki kellett volna vonulnia onnan. A Dnyeszter Menti Köztársaság tehát de facto orosz befolyási övezetnek tekinthető, hasonlóan a hivatalosan Grúzia részét képező Abháziához és Dél-Oszétiához.

Az elmúlt napokban nőtt a feszültség a Dnyeszteren túli területeken, ugyanis csütörtökön ünnepelték 30. évfordulóját a polgárháborút lezáró békeszerződésnek, amely szentesítette a jelenlegi status quo-t.

Kapcsolódók

Kimaradt?