Orbán a tusványosi beszédéről: előfordul, hogy félreérthetően fogalmazok

A következő években is számíthatunk Ausztriára és fordítva is így áll a helyzet – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Bécsben, miután megbeszélést folytatott Karl Nehammer osztrák kancellárral és közös sajtótájékoztatót tartottak. Felszólalásában a tusványosi beszédére utalva azt mondta, előfordul, hogy félreérthetően fogalmaz.

A kormányfő kifejtette: „amikor könnyű idők járnak, akkor a barátság is könnyű, amikor nehéz idők járnak, akkor meg nehezebb”. Most nehéz idők járnak, és kérdés, hogy a speciális történelmi barátság a két nemzet között segít-e a háború, a migráció, az energia és a gazdasági együttműködés kérdésében. A tárgyalások után megállapítható, hogy „a következő években is számíthatunk Ausztriára”, és fordítva is így áll a helyzet.

Közölte: az atomenergia ügyében nem látja annak az esélyét, hogy közös álláspontra jussanak, mert „nekünk nincsenek olyan folyóink és lehetőségeink, mint az osztrák barátainknak, ezért a magyar energiarendszerből nem tudjuk nélkülözni az atomenergiát”. Ez a vita fenn fog maradni, de igyekeznek együttműködni és egymásnak kölcsönös biztonsági garanciákat adni – tette hozzá.

Elmondta: a háborút ebben a formában nem lehet megnyerni, módosítani kell a stratégián, különben nem lesz béke. Márpedig ha nem lesz béke, „semmilyen problémát nem tudunk megoldani, nem lesz energiánk és bele fog tolódni az egész Európai Unió egy háborús gazdasági helyzetbe” – vélte. Hozzátette: amikor Brüsszelben kihirdetik az energiavészhelyzetet, amikor korlátozni kell bizonyos javakhoz való hozzáférést, az a háborús gazdaság első jele.

Úgy látja, ha nem tesznek valamit a béke érdekében, bele fognak sodródni egy háborús gazdasági helyzetbe, ami sokkal rosszabb lesz annál, mint amit most elképzelünk. Nem világos, hogyha a háború folytatódik, hogyan kerüljük el a recessziót és a recesszió munkanélküliséget is hoz magával – közölte.

Azt mondta, 2000 osztrák cég működik Magyarországon, ezzel a második legnagyobb beruházási közösséget alkotják Magyarországon és az osztrák befektetők nélkül a magyar gazdaság nem működne olyan színvonalon, mint most.Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtöki bécsi sajtótájékoztatóján | fotó: MTI

A bevándorlás-ellenességről: ez nem biológiai, hanem kulturális alapú

Orbán Viktor szerint „a helyzetünk különbözik Ausztriától”, hiszen a bevándorlás és a migráció mértéke és az ezáltal okozott problémák „az önök országában egészen más nagyságrendűek, mint Magyarországon”. Magyarország mindig megvédi a határait, és ezzel akadályát jelenti annak, hogy bármifajta illegális migráció érkezzen Ausztriába – mondta. Hozzáfűzte: Ausztriának is az az érdeke, hogy Magyarország megvédje a déli határait, „mi az önök várkapitányai vagyunk a szerb-magyar határon”.

Magyarország fantasztikus eredményeket ért el a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemben, és „ebben a mi kormányunk különösen is élen járt” – mondta a miniszterelnök.

Közölte: a legfontosabb szellemi természetű kérdésekben, antiszemitizmus és rasszizmus kérdésében teljes egyetértésben vannak Karl Nehammerrel; „amit az osztrák kancellár gondol, azt gondolom én is”.

Kiemelte: zéró tolerancia van Magyarországon, jogilag is üldözendők az ilyen cselekmények, és a politikai közbeszédben sem lehetségesek, ezért „kértem a kancellár urat, hogyha bármi érzékeny történelmi vagy intellektuális szellemi természetű kérdés kerül elő, és kétségek vannak, akkor mindig egy kulturális koncepció szerint értelmezze a Magyarországról jövő híreket”.

Hangsúlyozta: „Magyarországon biológiai alapú megközelítése semmilyen politikai kérdésnek nem lehetséges; ami lehetséges, az a kulturális alapú megközelítés”.

Kijelentette: „én vagyok talán az egyetlen nyíltan bevándorlás-ellenes politikus az egész Európai Unióban, tehát én nem ravaszkodok, meg utalok, meg kerülgetem a forró kását, hanem nagyon világos direkt álláspontom van, és magamat ezért egy migrációs bevándorlás-ellenes politikusnak is definiálom, és azt szeretném, hogyha Magyarország nem válna bevándorlóországgá, és nem szeretném, hogyha a migráció megerősödne Magyarországon”. Ennek az álláspontnak nem biológiai alapjai vannak, „ez nem faji kérdés a mi számunkra, ez kulturális kérdés, egész egyszerűen civilizációnkat úgy akarjuk fenntartani, ahogy az most van” – fogalmazott.

Megjegyezte: „az, hogy néha félreérthetően fogalmazom, az előfordul”.

Kifütyülték Bécsben Orbán Viktort

Több tucat tüntető fütyülte ki csütörtök délelőtt az osztrák kancellári hivatal épülete elé érkező Orbán Viktort. Az oe24.at hírportál beszámolója szerint a tiltakozást az Omas gegen Rechts (Nagymamák a jobboldal ellen) csoport és az SOS Balkanroute megmozdulás kezdeményezte.

A füttykoncertet az váltotta ki, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta, a Kárpát-medencében csak európai népek keverednek, Európán kívüliek nem, ezért „mi nem vagyunk kevert fajúak”, és „nem is akarunk azok lenni”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?